Németh Szilárd szerint különleges jogrend esetén az 50 éveseket is hadba fogják hívni, hogy megvédjék a hazát

  • narancs.hu
  • 2018. november 15.

Belpol

De szerinte van biztosíték. A kétharmad.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára volt az ECHO TV ma reggeli vendége, és leginkább arról beszélt, hogy Demeter Márta és a Migration Aid rossz.

Majd a műsor végén kérdezték a honvédelmi törvény tervezett módosításáról is, mely szerint 40-ről 50 évre emelnék a hadkötelezettséget. A rezsibiztos azt mondta, hogy háborús helyzetben, különleges jogrendnél, megelőző védelmi helyzetben szeretnék elérni, ha az 50 éveseket is hadba lehetne hívni. Szerinte Európában ez nem egyedülálló, és van is biztosíték, méghozzá az országgyűlés kétharmados többsége. Ami ma, ugye, a Fidesz–KDNP-t jelenti.

 

Németh szerint akik egyedül nevelik a gyereküket, vagy nagycsaládosok, továbbra sem lesznek behívhatók. 850 ezer emberrel többen állhatnak rendelkezésre egy országot ért támadás esetén, hogy közösen védjük meg a hazánkat – tette hozzá a Fidesz-alelnök.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.