"Már-már elvesztettem a türelmemet" - mondta Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, a közös valuta ügyében politikai ellenőrzést gyakorló pénzügyminiszteri tanácskozások, az Euró Csoport elnöke. Arra utalt, hogy miután az euróövezet tagországai már február 11-én kiadtak egy szolidaritási nyilatkozatot, segítő szándékukról biztosítva Görögországot, a német kormány kétségei és habozása miatt a mentőcsomagot csak mostanra hozták tető alá.
A német költségvetést a következő három évben több mint húszmilliárd euróval megterhelő, egyébként elvileg ötszázalékos kamattal viszszatérítendő támogatási akciónak már a korábban kilátásba helyezett, nyolcmilliárdos változata is igen népszerűtlen volt Németországban, másfelől viszont Berlin húzódozása hozzájárult Görögország pénzpiaci pozícióinak végromlásához. Főleg a görög közvélemény látja így, amely már hónapok óta
a németeket okolja
az ország bajaiért, egyebek mellett azzal támasztva alá ezt a kiegyensúlyozottnak semmiképpen sem nevezhető álláspontot, hogy az Athént bíráló berlini nyilatkozatok egyre rontottak az ország pénzpiaci megítélésén; valamint azzal is, hogy az országot "szorongató" hitelezők között előkelő helyen állnak a német bankok a maguk 30 milliárdos összkövetelésével. Bezzeg a Görögországban beruházó német vállalatok helyzetfelismerő képessége gyorsan működött, amikor kiismerték magukat és beotthonosodtak a helyi korrupciós útvesztőkben - teszik hozzá. Azon pedig vérig sértődtek, amikor német képviselők egy-egy görög sziget áruba bocsátását javasolták. Ezt az indítványt a minap is megismételte egy kereszténydemokrata (CDU) honatya, mondván, hogy ilyenkor bizony először a családi ezüstöt kell eladni.
Angela Merkel kancellár halogató taktikája szembeállította őt Wolfgang Schäuble pénzügyminiszterrel, aki - az eurót az integráció értékes hozadékának tekintve - éppen Görögország gyors megsegítését tartotta volna helyesnek, és egy, az országok gazdaságpolitikája fölött is bizonyos fokú felügyeletet gyakorló összeurópai segély-alap - egyfajta európai valutaalap - létrehozását vizionálta. Ám ezt a többi euróövezetbeli ország ugyanolyan érdektelenséggel fogadta, mint amilyen ellenségesen viszonyult Merkel álláspontjához. A kancellár igazából a Nemzetközi Valutaalapra (IMF) bízta volt a görög válság kezelését, joggal mutatva rá az uniós szerződés egyik pontjára, miszerint nem tartoznak mások felelősségvállalással, ha az egyik ország az elfogadott gazdaságpolitikai követelmények be nem tartása miatt bajba jut. Schäuble viszont úgy vélte, hogy az IMF kizárólagos irányítása mellett kialakítandó gazdaságpolitika az egész euróövezetre kihat, végső soron az Európai Központi Bank befolyását gyengítve.
A német gazdasági érdekek korábban szokatlan, konok védelme az uniós partnerek körében rögtön ideges reakciókat váltott ki. Amúgy is fájlalják, hogy a Németországban az elmúlt években következetesen végigvitt megszorító és reformintézkedések hatására az EU-n belül fellendült az immár relatíve alacsony bérköltségekkel operáló német export - annál is inkább, mert több tagország kormánya keresletnövelő intézkedésekkel járt a lakosság kedvében. A többi uniós tagország egyenesen azt sürgeti, hogy az import fokozása érdekében Németországban emelkedjenek a bérek - mintha az állam rögzítené őket, nem pedig a munkaadók és a szakszervezetek megállapodásai -, és növeljék a költségvetési kiadásokat.
Merkel kitartó követelését, hogy előbb mutassa meg Görögország, milyen intézkedésekkel áll jót a hitelek visszafizetéséért, és csak ezt követően essék szó a segítségről, belpolitikai megfontolások is alátámasztották. Május 9-én tartják ugyanis a tartományi választásokat Észak-Rajna-Vesztfáliában. Egy ellenzéki győzelem azt eredményezhetné, hogy a német parlament felsőházában, a Szövetségi Tanácsban az ellenzék vétót emelhetne több tervezett kormányzati (például adócsökkentési) intézkedéssel szemben, ami végső soron a berlini kereszténydemokrata-liberális (CDU-FDP) kormánykoalícióban is feszültségekhez vezethetne. Pár hete Merkel még úgy gondolta - és ezt is nyilatkozta -, hogy a végső görög segélykiáltás csak valamikor május közepén hangzik föl, miután a CDU már megőrizte tartományi vezető szerepét. Mint tudjuk, nem ez történt, így a kancellárnak most nem lesz könnyű dolga, amikor közvetlenül a vasárnapi választás előtt, a péntekre tervezett rendkívüli brüsszeli csúcsértekezleten arra kell magyarázatot adnia, miért egyezett bele hirtelen mégis a több mint 22 milliárdos hitelnyújtásba. Természetesen az euró védelme érdekében tette ezt, de ennek a célnak a támogatása mellett belpolitikai ellenfelei a bajor keresztényszocialistáktól (CSU) a szociáldemokratákon (SPD) meg a zöldeken át a balpártig további kapcsolódó intézkedéseket követelnek. Mindenekelőtt azt, hogy a cechet ne kizárólag az állam állja, hanem valamilyen formában vonják be a bankokat is a felelősség vállalásába. Hogy miként, arról még nem hangzottak el meggyőzően alátámasztott javaslatok. Még a koalíciótag FDP egyes képviselői is
komoly aggodalmaikat
hangoztatták a nyilvánvalóan politikai, nem pedig gazdasági megfontolásokból született döntéssel szemben. Miután azonban a törvényjavaslatot még a héten át akarják futtatni a berlini törvényhozáson, a finomhangolás vélhetően elmarad, és aligha várható mindenki számára megnyugtató eredmény. Ennek ellenére a várakozások szerint kizárólag a balpártiak szavaznak majd a törvényjavaslat ellen. Javaslatuk, hogy nem a görög népet kell "büntetni", hanem a válságért elsősorban felelős finánctőkét, aligha juthat el gyors és konkrét intézkedésekig.
A CSU egyes képviselői megoldási lehetőségként felvetik, hogy Görögország lépjen ki az euróövezetből. Ezt támogatja több euroszkeptikus német közgazdász is, Joachim Starbatty tübingeni professzorral az élen, aki az alkotmánybíróságon kívánja megtámadni a tervek szerint pénteken már a köztársasági elnöki ellenjegyzéssel is szentesített segélytörvényt.
