Újra kezében tarthatja a kormánypárti Magyar Nemzetet Orbán Viktor

  • narancs.hu
  • 2019. február 6.

Belpol

Biztos talál magának benne érdekes cikkeket.

Ma reggel jelent meg a régi-új Magyar Nemzet, amit most már Orbán Viktor is a kezében tarthat:

Bizonyára talált benne kedvére való olvasmányt, hiszen a Pethő Sándor alapító képével megjelent szerkesztőségi vezércikk olyan elemeket tartalmaz, mint: „A mai napon, amikor a lap harmadszor megindulva visszaveszi a zászlót, ismételten elkötelezi magát a konzervatív értékrend mellett, egyaránt szem előtt tartva az európai humanista kultúrát, a közép-európai hagyományokat és a nemzeti érdekeket, ahogy tette ezt akkor is, amikor a rendszerváltás vitafórumává vált, s teret adott a magyar értelmiség gondolatainak.

De kitér benne a szerző a G-nap utáni Simicska korszakra is, ami azért következett be, mert a korábbi első számú kormánypárti oligarcha és a miniszterelnök összeveszett: „A puszta adatokat nézve a Magyar Nemzet 2018. április 11-én ismét megszűnt, de valójában már évekkel korábban, 2015. február 6-án elesett, amikor a lap könnyedén lerázta magáról és megtagadta tulajdon múltját. Egyik napról a másikra irányt váltott, s feledtette mindazt, amiért a nagy múltú elődök a legnehezebb történelmi időkben is vállalták a szellemi szabadságharcot.”

Érdekesség, hogy van egy cikk az új lapban Szánthó Miklós, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának tagjának tollából is, ami az elmúlt napok eseményeire reflektál, amikor is Varga István korábbi elnök egy interjúban azt mondta: az másik oldalon jobb újságírók vannak, Élet és Irodalmat járat, Magyar Narancsot olvas, Népszavával kezdi a napot és előbb nézi meg az Indexet, mint az Origót. Varga később lemondott posztjáról.

„A Közép-európai Sajtó és Média Alapítványnak, illetve a tulajdonában álló médiaeszközöknek azonban – éppen emiatt – a fenti értelemben vett médiapluralizmus elősegítése a célja: a valódi médiaegyensúly megteremtése. És az ellenkező híresztelésekkel szemben bőven van még mit utolérni, persze nyilván nem úgy, hogy a jobboldali életmódrovatok átveszik a hasonló liberális felületek polkorrekt agymenéseit. Az eszközök, formák persze fontosak ugyan, de nem keverendők össze a céllal. A cél márpedig világos: a progresszív gyökerű hírhamisítás, dez­informálás, a politikai korrektség elleni fellépés, a nemzeti-polgári oldal megerősítése, hogy a valódi konzervatív-keresztény gondolat ugyanolyan érvényességgel lehessen jelen a közéletben, mint a balliberális. Az alapítvány tulajdonában lévő eszközpark pedig e korszaképítő célt fogja szolgálni, a haza üdvére, a köz szolgálatában – és egyesült erővel” - írja Szánthó.

További érdekesség, hogy a régi nemzetes cikkeket jól elrejtve, csak ömlesztve találhatjuk meg az oldalon, ezen kívül a magyarnemzet.hu domaint a MediaWorks használja, pedig a Magyar Időket a Magyar Idők Kft. adta ki és értesüléseink szerint a Magyar Nemzetet is ők fogják.

Ha ez nem lenne elég olvasmány a miniszterelnöknek, a legfrissebb Magyar Nemzetben van egy interjú Boross Péterrel is:

Boross Péter az új kormánypárti Magyar Nemzetben: „A női politikusok viszik a prímet a primitívségben

Szerinte az lenne a „hosszú távú megoldás", ha az unió központja Krakkó vagy Drezda lenne. Ma jelent meg a Magyar Időkből átkonvertált, egyúttal újraindított kormánypárti Magyar Nemzet, amely egy Boross Péter interjúval kezdte meg a működését. A korábbi miniszterelnök az első kérdésre válaszolva elmondta: „Örvendetes számomra a Magyar Nemzet újbóli megjelenése.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.