Népszava: Novák Katalin hivatalos útjai során honvédségi géppel repül

  • narancs.hu
  • 2023. január 2.

Belpol

December közepéig közel 27 millió forintot költöttek el az utazásaira. 

Csak egy alkalommal utazott menetrendszerinti járaton Novák Katalin köztársasági elnök a tizenkilenc repülős útjából – számolt be a Népszava

A lap azt írja, hogy a költségvetési törvény értelmében az államfő utazásaira 449,3 millió forint áll rendelkezésre, melyből december közepéig „27.128.257 forint került kifizetésre.” Az egyetlen menetrendszerinti járattal Novák Katalin Londonba utazott II. Erzsébet brit királynő temetésére még szeptember 18-án. 

Azt nem árulta el a Sándor palota, hogy a további tizennyolv alkalommal milyen repülővel utazott a köztársasági elnök, de a lap úgy véli, hogy amennyiben nem valamelyik NER-oligarcha gépét használta, akkor vélhetően a honvédség „nem kormányzati” repülői jöhetnek szóba. 

Novák Katalin hivatalos úton december közepéig Lengyelországban, Romániában, Németországban, Csehországban, Lettországban, Brazíliában, Portugáliában, a Vatikánban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Horvátországban, Koszovóban, az Egyesült Királyságban, Máltán, Franciaországban, Izraelben, Ukrajnában és Irakban járt. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.