"Egyetért-e Ön azzal, hogy a 2010-es általános országgyűlési képviselő-választáskor 193 parlamenti képviselő kerüljön megválasztásra a jelenlegi 386 helyett?" - e kérdés hitelesítéséért fordult az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) két magánszemély, M. Sz. és M. Z. A testület állásfoglalása szerint mivel az aláírásgyűjtő ív bemutatott mintapéldánya "a törvényben maghatározott formai, valamint a népszavazásra feltenni kívánt kérdésre vonatkozó tartalmi követelményeknek eleget tesz, ezért hitelesítésének akadálya nincs". Az OVB hosszas vitát követően megismételt szavazáson döntött így, az első körben négy-négy volt az eredmény, a másodikban öten voksoltak a hitelesítésre, hárman ellene.
A népszavazási kezdeményezések tárgyalásakor az egyik fő szempont az egyértelműség követelménye, amennyiben a feltenni szándékozott kérdésnek az "igen" vagy "nem" egyértelmű választására kell módot adnia. Ez esetben ezzel nincs gond, a megfogalmazással viszont annál inkább. A szöveg ugyanis világosan egyszeri aktusra utal - a 2010-es választásra -, márpedig az Országgyűlés létszámát nem egyetlen ciklusra szokás meghatározni. Szigeti Péter OVB-elnök lapunknak elmondta, a vita részben éppen e nyelvi fordulat miatt volt, s végül arra jutottak, hogy egy esetleges eredményes és érvényes referendum után a jogalkotó kiküszöböli majd ezt az ellentmondást. (Pedig lehetne még szőrözni: mi a helyzet akkor, ha mondjuk 2009-ben előre hozott választások lesznek? A hajunkra kennénk a 2010-re vonatkozó eredményes referendumot?) A ténybeli bakit a jelek szerint a nyelvinél szigorúbban kezelte az OVB: egy ugyancsak július 31-én tárgyalt, és szintén az Országgyűlés létszámát érintő beadványt ("Akarja-e Ön, hogy az országgyűlési képviselők száma jelentős mértékben, a jelenlegi háromszáznyolcvanötről kettőszázötvenkettőre csökkenjen?") ugyanis azzal utasította el, hogy az Országgyűlés 386 tagú, "ezért a kérdés megtéveszti az állampolgárokat, ami annak ellenére is aggályos, hogy a kezdeményezés a számbeli tévedés ellenére is megválaszolható lenne".
Az eddigi tapasztalatok alapján úgy véljük, a hitelesített népszavazási kérdés éppen az egyértelműségi ellenvetések miatt az Alkotmánybíróság előtt elbukna - már ha az OVB-döntést valaki megtámadja és a kezdeményezés az AB elé kerül. (Odakerül.) Maga a téma - népszavazás az Országgyűlés létszámáról - viszont a fentieknél jóval súlyosabb problémákat is fölvet.
Az OVB 2004 áprilisában ugyancsak hitelesítette a következő kérdést: "Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése a jelenleginél kisebb létszámmal működjön?" A beadvány az AB asztalán landolt, s a bírák minimális szavazatkülönbséggel, öt a négy ellenében megsemmisítették az OVB állásfoglalását. Az AB szerint a kezdeményezés nem felelt meg a formai követelménynek, s a választási bizottságnak már csak emiatt is meg kellett volna tagadnia az aláírásgyűjtő ív hitelesítését. (Mert például pontosan mennyivel kevesebb a "jelenleginél kisebb létszám"?) Az igazán izgalmas azonban
a 25/2004. számú határozat
indokolásának azon része, amely azt vizsgálja, népszavazásra bocsátható-e egyáltalán egy ilyen kérdés. Az AB az alkotmányból azt vezette le, hogy "nemcsak személyi kérdésekben való döntésekről nem lehet országos népszavazást tartani, hanem az Országgyűlés hatáskörébe tartozó szervezetalakítási (szervezetátalakítási, szervezetmegszüntetési) kérdésekről sem" - márpedig a létszámváltozás ebbe a körbe sorolható. Harmathy Attila alkotmánybíró párhuzamos indokolásában további kizáró szempontot is fölvet, hogy tudniillik a képviselők létszámcsökkentése a választási rendszer megváltoztatásával is együtt jár, s végső soron ez eredményezi az Országgyűlés szervezeti átalakítását. Kukorelli István a különvéleményében viszont amellett érvel, hogy a kezdeményezés nem a választási rendszer megváltoztatására irányult, és a képviselők számának meghatározása nem is jár szükségképpen a szisztéma módosításával, mert a "kisebb parlament" a törvényhozó mérlegelésétől függően "nem feltétlenül eredményezi az Országgyűlés parlamenti jogban szabályozott belső szervezetének a módosulását". Kukorelli különvéleményéhez Bihari Mihály jelenlegi AB-elnök, Holló András és Kiss László alkotmánybírók is csatlakoztak. Erdei Árpád párhuzamos indokolásából pedig kiderül, hogy bár a konkrét OVB-döntés elutasításával az egyértelműségi kifogások miatt egyetértett, magát a kérdésföltevést nem tartja a határozat indokolásában kifejtett tilalomba ütközőnek.
Összegezzünk: az Alkotmánybíróság 2004-ben 5:4 arányban elutasította a parlament létszámára vonatkozó népszavazási kezdeményezés OVB-hitelesítését, de abban, hogy erről elvileg rendezhető országos népszavazás, a kilencből öt alkotmánybíró egyetértett.
Az OVB 2005 decemberében már a 25/2004. számú AB-határozatra hivatkozva tagadta meg azon beadvány hitelesítését, amely 150 főben határozta volna meg az Országgyűlés létszámát. Az Alkotmánybíróság az 58/2006. számú határozatában helybenhagyta a választási bizottság eme döntését, s indokolását ugyancsak az említett saját határozatára alapozta. Mégpedig egyhangúlag, vagyis a 2004-es különvéleményesek plusz Erdei Árpád is így foglaltak állást; párhuzamos indokolás híján azonban nem rekonstruálható, hogy álláspontjuk miért változott meg.
Mindezt azért fontos fölidézni, mert Szigeti Péter szerint a múlt heti OVB-hitelesítés vitájakor éppen abban volt a csöndesebb nézetkülönbség, hogy maga a téma a népszavazási tilalom alá esik-e. A testületi tagok többsége a 2004-es Kukorelli-féle különvéleményt jóval meggyőzőbbnek tartotta az akkori határozat indokolásánál, s vélte úgy, hogy az Alkotmánybíróság három éve "túlontúl kiterjesztőn értelmezte" a szervezetalakítás fogalmát, és ezért határozott úgy, hogy az Országgyűlés létszámáról az idézett AB-verdiktek ellenére is tartható országos referendum - tájékoztatta a Narancsot az OVB elnöke.
Az AB várhatóan lehetőséget kap arra, hogy ezúttal részletesen, a 2004-es határozat ellentmondásait föloldva rendezze e problémát - hacsak nem a könnyebbik utat választva az írás elején részletezett formai okok miatt utasítja új eljárásra az OVB-t.
Amúgy volna mit
végiggondolni: például azt, hogy az Országgyűlés létszáma meddig csökkenthető anélkül, hogy sérülne az arányosság elve (a pártokra leadott szavazatok aránya és a megszerzett országgyűlési mandátumok aránya minél inkább összhangban legyen) és a stabil kormányozhatóság elve - e két kritérium minden demokratikus választási szisztéma leglényege -, vagy hogy a választási rendszer egésze ne változzék (például a kétszavazatos gyakorlat - egy voksot egyéni jelöltekre, egyet a megyei pártlistákra adhatunk - milyen konstrukcióban tartható még fönt). Szigeti Péter szerint az általuk hitelesített kérdés magát a rendszert meghagyná, csupán a létszámot felezné meg. Az, hogy ennek érdekében az egyéni szavazókörzetek határait újra kellene rajzolni, nem jogi, hanem politikai következmény lenne; s mivel a választási bizottságnak kizárólag a jogi szempontok mérlegelése a feladata, ezzel nem is foglalkoztak - mondta Szigeti Péter.
Ám vannak olyan paraméterek, amik egyszerűen nem hagyhatók figyelmen kívül. Az egyik ilyen, hogy az egyéni választókörzetek száma nem vihető 150 alá - részben azért, mert kezelhetetlenül nagyok lennének a kerületek, s részben azért, mert az ország településszerkezetéből következően lehetetlen a választókerületi központok számát 150 alá csökkenteni. Az egyéni jelöltekre és a megyei területi listákra leadott szavazatok mindegyikét figyelembe vevő bonyolult kompenzációs szisztéma sem változtatható meg szakszerűtlenül. A mostani konkrét kezdeményezésnél maradva: a parlamenti összlétszám felezése a jelenlegi 176 egyéni, 152 megyei listás és 58 országos listás képviselői hely automatikus felezésével kivitelezhetetlen volna, mivel a kis számú egyéni illetve területi listás mandátum egyszerűen fölborítaná a rendszer kompenzációs mechanizmusát.
Persze szó nincs arról, hogy a hatályos választási rendszer tökéletes volna: például a nagyvárosokban többnyire nem rajzolható meg pontosan a körzethatár, vagy az elmúlt másfél évtized népességmozgásait sem a területi listás mandátumok, sem az egyéni mandátumok száma nem követte; vagy mivel az egyéni körzetek 1990-es rapid újrarajzolását egy szétesőben lévő államigazgatás végezte, az esetenként elképesztő aránytalanságot eredményezett, hiszen van olyan választókerület, ahol 27 ezer, s olyan is, ahol 65 ezer választásra jogosult polgár él. (E hiányosságok korrekciójára az Alkotmánybíróság 2007 júniusáig adott időt a kormánynak.) (Részletesen lásd: "Megtanultuk a választási rendszer játékszabályait", Magyar Narancs, 2006. május 11.) Az sincs kőbe vésve, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése csakis 386 főből állhat: az elmúlt másfél évtizedben menetrendszerűen került elő a "kisebb parlament" gondolata - s bár a fölvetés jó néhányszor nem volt több puszta népszerűség-hajhászásnál, akadtak alaposan átgondolt érvekkel alátámasztott koncepciók is (lásd: Sokan, nem elegen, Magyar Narancs, 2005. szeptember 1.). Ám ideje volna erről is felnőtt módjára gondolkodni: a nemzetgazdaság talpraállítása, a politika "pazarlásának" megállítása nem attól függ, hogy 386 vagy 200 országgyűlési képviselő ül-e az Országházban - minden olyan akció, amely a létszámcsökkentést a takarékossággal magyarázza, nem több szimpla parasztvakításnál vagy butaságnál. (Horribile dictu: mivel Magyarországon egykamarás a parlament, nemzetközi összehasonlításban nem kirívóan magas az országgyűlési képviselők száma.) A választási szisztéma bármely eleméhez - mondjuk a létszámhoz - nyúlni csak akkor szabad, ha azzal a rendszerben meglévő aránytalanságokat szüntetnénk meg, vagy legalábbis csökkentenénk. Minden más esetben el kellene végre felejteni az ezzel való játszadozást. A saját érdekünkben.
Adalékok a nemzetkarakterológiához 3.
Az utóbbi időben valóságos kérdésözön zúdult az Országos Választási Bizottságra: nyári utolsó, július 31-i ülésükön pontosan hatvan kérdést tárgyaltak meg és - egy kivétellel - utasítottak el. A beadványok többsége első ránézésre is komolytalan, de az OVB-nek minden kezdeményezést egyenként kell megvizsgálnia, és a hitelesítés megtagadása esetén törvényi helyekre hivatkozva indokolnia az állásfoglalást. A lassanként egyfajta civil obstrukciós mozgalomra emlékeztető jelenség még élesebben veti föl magának a népszavazás intézményének a fölülvizsgálatát is. Ám nincs az a jogszabály, amit a józanság hiánya vagy nettó hatalompolitikai megfontolások ne lehetetleníthetnének el. A klasszikus példa erre a háromhetenkénti parlamenti ülésezés bevezetése a Fidesz-ciklusban: emlékezzünk csak a "hetenként = háromhetenként" épületes "okfejtésére". Nos, ha egy jogállam valamit nem tud kivédeni, az pont az efféle mucsai prókátorkodás, a politikai infantilizmus. Ennek fölidézése azért sem indokolatlan, mert a mostanra parttalanná vált népszavazási kezdeményezések nem függetlenek a Fidesz azon politikájától, amely a népszavazás intézményét nettó hatalompolitikai megfontolásból erodálja. A "mindent szabad, amit jogszabály nem tilt" gátlástalansága pedig láthatóan felszabadítólag hatott néhány polgártársunkra, s így az OVB például egy sor olyan kezdeményezéssel is kénytelen foglalkozni, amely ún. erkölcsi kérdésekről tartana referendumot. Akadnak persze szándékoltan ironikus beadványok is, mint például G. Gy. magánszemély alábbi próbálkozásai: "Akarja-e Ön, hogy a jogegyenlőség és az esélyegyenlőség érdekében ne csak az orvosok fogadhassák el a zsebükbe dugott pénzt - és tehessék ezt büntetés nélkül -, de más területen dolgozókat is illesse meg ez a jog? (Pl. rendőrt, bírót, önkormányzati képviselőt, egyszóval mindenkit.)" "Egyetért-e Ön azzal, hogy az 'orvosi hálapénz elfogadóknak' legyen kötelező hasonló nagyságrendű hálapénzt fizetniük hivatalokban, rendőri intézkedésnél, vagy ha bármilyen szolgáltatást vesznek igénybe?" De ennyi szórakozás az OVB-nek is kijár.
