Népszavazást kezdeményez a Momentum a lakástakarékokról

  • narancs.hu
  • 2018. október 17.

Belpol

Nem nyugszik bele a párt a kormány rohamtempóban elfogadott intézkedésébe.

A párt szerdai közleménye szerint népszavazást kezdeményez arról, hogy megmaradjon a lakástakarékok állami támogatási formája.

A Momentum szerint a parlament egy nap alatt egyeztetés nélkül, rohamtempóban fogadta el a törvényt, amely az  állampolgárok megtakarításai alól húzza ki a talajt, és emberek százezreit fosztja meg a lakhatási válság idején annak a lehetőségétől, hogy egyszer saját otthonuk legyen.

A párt ezért a következő népszavazási kérdést nyújtotta be ma délután a Nemzeti Választási Bizottságnál:

Egyetért-e Ön azzal, hogy a lakás-takarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény szerinti lakás-előtakarékosság állami támogatását az Országgyűlés terjessze ki a megkötésre kerülő lakás-előtakarékossági szerződésekre is?

Momentum Mozgalom

A Momentum szerint az Alkotmánybíróság korábbi megállapításai alapján jövőbeli költségvetési törvényjavaslatra hivatkozva nem tagadható meg a népszavazás.

„Ha a Nemzeti Választási Bizottság elutasítja a lakástakarék-pénztárakkal kapcsolatos kezdeményezést, akkor figyelmen kívül hagyja az Alkotmánybíróság kötelező érvényű megállapításait, és önkényesen ellentmond neki, és szakmai alapról tisztán politikai alapra helyezi a kérdés megítélését. A Momentum álláspontja szerint a lakástakarék pénztárak állami támogatásával kapcsolatos kérdés olyan fontos, nemzeti ügy és olyan sok magyar családot érint, hogy hagyni kell, hogy a népakarat érvényesülhessen vele kapcsolatban” – áll a Momentum közleményében.

Egy hónap, és kitalálja a kormány, hogyan váltja ki a CSOK a megszüntetett lakástakarékpénztárt

Állítólag felújításra is jó lesz. De az nem világos, ki veheti majd igénybe, és milyen feltételekkel.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.