Interjú

„Nincs közös érdek”

Török Gábor arról, mi várható április 8-ig

Belpol

A Jobbiktól a DK-ig terjedő ellenzéki együttműködést kizártnak tart, szűkebb körű választási koordinációt el tud képzelni Török Gábor. A politikai elemzőt Simicska Lajos befolyásáról, Lázár János Hódmezővásárhely utáni helyzetéről kérdeztük, és arról is, mi lesz, ha a Fidesz bukja az abszolút többséget április 8-án.

Magyar Narancs: A hódmezővásárhelyi időközi választás után azt mondta, az eredmény az együttműködés felé löki az ellenzéki pártokat, még a Jobbik elutasító magatartása is megváltozhat. Friss blogbejegyzésében viszont azt fejti ki, miért nem lesz teljes ellenzéki koordináció az egyéni választókerületekben. Mi változott két hét alatt?

Török Gábor: Hódmezővásárhely után valószínűsítettem, hogy erősödik a külső nyomás és a belső csábítás a koordinációra. Ez így is történt. A tárgyalásokról szóló diskurzus megváltozott, a korábban elzárkózó LMP elindult az egyeztetés irányába. Azonban ahogy távolodunk Hódmezővásárhelytől, egyre jobban látszik, hogy egyik párt sem igazán érdekelt a széles körű koordinációban, vagy ha érdekelt is, a lehetőségei korlátozottak. Leginkább a szocialisták vágynának a kölcsönös visszalépésekre, de ők a legkevésbé alkalmasak arra, hogy belemenjenek. 58 jelöltjük van, ha ez a szám 54 alá csökken, közel 150 millió forintot buknak kampánytámogatásban. Ráadásul – mivel a Párbeszéddel közös listán indulnak – 10 százalékos bejutási küszöb vonatkozik rájuk, ami annál nagyobb kockázat, minél kevesebb körzetben kampányolhatnak saját jelölt mellett. Az LMP-t a hosszabb távú stratégia tereli más irányba, a Jobbik pedig inkább úgy szerezne egyéni mandátumokat, hogy a leg­esélyesebb kihívónak állítja be magát. Nincs olyan, hogy ellenzék, nincs közös ellenzéki érdek, csak ellenzékek vannak, és az egyes pártérdekekből nehéz kimatekozni a teljes körű koordinációt.

MN: A pártoknak nem elsődleges céljuk a kormányváltás, vagy úgy látják, hogy koordinációval sem kerülne kisebbségbe a Fidesz?

TG: Koordináció esetén a veszteség garantált, a nyereség legfeljebb feltételezhető. Kevesebb kampánytámogatás, kevesebb töredékszavazat, valószínűleg kevesebb listás szavazat van a mérleg egyik serpenyőjében, a másikban bizonytalan számú plusz egyéni mandátum. Minden ellenzéki pártnak jól jönne, ha a Fidesznek nem lenne kétharmada vagy abszolút többsége, mert a mozgásterük jelentősen növekedne. Egyéb politikai érdekeik és céljaik alapján viszont árnyaltabb a kép, eltérő elgondolásokkal és straté­giákkal indulnak neki a választásnak, és nem látom, hogyan lehetne ezeket összeegyeztetni.

MN: Az viszont majdnem biztos, hogy koordináció nélkül meglesz a Fidesz abszolút többsége. Nem?

TG: Innentől jön a ködszurkálás. A tökéletes megoldás az ellenzék számára az lenne, ha mindenhol egy ellenzéki állna szemben a Fidesz jelöltjével. Kockás papíron ez működik. Ha a Fidesz nagyjából ott tart, ahol 2014-ben, közel 80 választókerületben is 50 százalék alá kerülhet, elméletben ezeket mind nyerhetné az ellenzék. Arról viszont keveset tudunk, hogy a szavazók szintjén működne-e a koordináció, alig van előképünk a jobbikos és baloldali választók közötti átszavazási hajlandóságról. Nem arról van szó, hogy az ellenzéki pártok ne akarnának nyerni, de hatalmas kockázatot vállalnának a tömeges visszalépésekkel, miközben jogos kételyeik lehetnek a módszer eredményességével kapcsolatban. Amellett is szólnak racionális érvek, hogy a jelentős koordináció nélküli külön indulás működőképesebb, mert nem csökkenti, mondjuk, a választási részvételt. A visszalépés nélküli taktikai szavazás is működött időközi választásokon, Tapolcán az MSZP-s jelölt mellett nyert a jobbikos, Veszprémben úgy nyert Kész Zoltán, hogy vele szemben indult a Jobbik. Szinte bármit el tudok képzelni április 8-án, és kétségtelenül az is benne van a levegőben, hogy formalizált koordináció nélkül is meglepetés születik, és veszélybe kerül a Fidesz abszolút többsége.

MN: A pártokra hatással lehettek a Közös Ország Mozgalom választókerületi kutatásai, amelyek nem mutatják egyértelműen előnyösnek a visszalépéseket?

TG: A koordináció ellen szóló érvek a kutatások nélkül is fennállnak, és akkor is fennállnának, ha a kutatások szerint játszi könnyedséggel lehetne mandátumokat nyerni a koordinációval. Az eddig ismert kutatások nem ezt mutatják, bár az eredményeket óvatosan kezelném. Hipotetikus helyzetekről kérdezik a választók véleményét, és ez a közvélemény-kutatások legnehezebb része.

MN: Az ellenzéki térfélen kinek lenne leginkább érdeke a koordináció?

TG: Az MSZP-t látom a legnyitottabbnak erre. A Botka-projekt bedőlése után a szocialisták abban voltak érdekeltek, hogy a lehető leginkább elrejtsék magukat a többi ellenzéki erő között. Válságos periódusban voltak, joggal vetődött fel, hogy még az 5 százalékos küszöb is gondot jelenthet nekik. Számomra meglepő módon kitalálták, mi az érdekük. Megpróbálták magukat a többiekben feloldani. Ezért volt fontos a DK-val való együttműködés, és ezért volt fontos egy népszerű külsős miniszterelnök-jelölt leigazolása, aki a párton belüli viszonyokba nem avatkozik bele, ugyanakkor címlapfiúnak tökéletes. A nyitottság ma is megvan az MSZP-ben egy szélesebb együttműködésre, de a már említett korlátok nem teszik lehetővé, hogy nagyvonalú ajánlatokat tegyenek. Ha a Jobbikot is bevonnák az együttműködésbe, még 10–20 helyen kellene visszalépniük. Szerintem ez számukra vállalhatatlan. A másik három párt pedig ellenérdekelt a koordinációban. A Jobbik csak a baloldali szavazókra hajt, a baloldal pártjait megbízhatatlannak és toxikusnak tartja. Az LMP átrendezni szeretné az erőviszonyokat, nem konzerválni, a DK elsődleges célja, hogy listán megközelítse vagy utolérje az MSZP-t. Csak a kormányváltás, a kormányra kerülés közvetlen lehetősége változtathatna a gondolkodásukon, de ez bizonytalan, a veszteség pedig biztos. Ilyen helyzetben hogyan szokott az ember dönteni?

MN: Nem beszéltünk még az Együttről és a Momentumról. Mivel őket 5 százalék alá mérik, a koordináció lehet az egyetlen esélyük a parlamentbe kerülésre.

TG: Ez látszik is. Fekete-Győr András korábban igyekezett elkerülni bármilyen egyenes mondatot az együttműködésről, ma az MSZP és a Jobbik között közvetítene, és bárki javára hajlandó visszalépni. Ez a két párt felismerte, hogy a koordináció az egyetlen esélyük, csak hát tudja ezt a többi párt is, és egyáltalán nem áll érdekükben a kicsikkel együttműködni. A négy jelentősebb ellenzéki erő szerint jobb, ha csak négyen jutnak a parlamentbe, mint ha hatan jutnának. Sőt, az MSZP esetleges kiesése sem lenne ellenére a másik három szereplőnek.

MN: Az LMP-nek viszont egyéni mandátumot nincs esélye szerezni együttműködés nélkül.

TG: Ez nyilvánvaló, a Jobbik négy éve 20 százalékos országos támogatottsággal nem nyert egyetlen egyéni körzetet sem. Mi a fontosabb az LMP-nek: hogy 5–6 fős frakció helyett 8–9 fős frakciója legyen, vagy az a stratégia, amit Karácsony Gergelyék kilépése óta követnek? A teljes ellenzéki együttműködés bebetonozná az LMP másodhegedűs szerepét a baloldalon, miközben Szél Bernadett az önök lapjában beszél Szél-kormányról meg korszakváltásról.

MN: Azért kezdték el a Momentummal együtt az MSZP és a Jobbik összehozását, hogy a másik két pártra lehessen mutogatni?

TG: Részben igen, hiszen ez egy blame game is. Ha valamit el akarsz kerülni, akkor állj az élére, és mutogass a többiekre, ha nem jön össze. Hozzá kell azonban tenni, hogy az LMP-n belül is vannak másként gondolkodók, például azok, akik szívesen nyernének egyéni mandátumot, vagy őszintén hisznek abban, hogy a koordinációval megbuktatható a Fidesz. Szél Bernadettnek, Hadházy Ákosnak vagy Ungár Péternek biztos nem lenne ellenére, ha a saját körzetükben a többiek mögéjük állnának bizonyos ellentételezésért cserébe.

MN: Ők befutó helyen vannak a pártlistán is.

TG: De az egyéni győzelem egészen más erőt ad egy politikusnak. Amikor azt mondom, hogy nem lesz koordináció, arra a fajta koor­dinációra gondolok, amit az ellenzéki közvélemény vár. Kisebb megállapodásokat, önkéntes visszalépésnek feltüntetett akciókat simán el tudok képzelni. Az LMP-nek is lehet esélye egy-két egyéni mandátumra, ha létrejön egy korlátozott megállapodás az MSZP-vel és a DK-val. De a szocialisták négynél több körzetet valószínűleg nem fognak átengedni.

MN: A pártokon, pártvezetéseken belüli törésvonalak még módosíthatják ezt a képet?

TG: A pártvezetések vagy a szélesebb koordináció ellen foglalnak állást, vagy legalábbis megosztottak. Még az MSZP-n belül is ismertek az ellenérdekelt politikusi körök.

MN: Ők miért ellenzik a koordinációt?

TG: Például az egyéni érdekeik miatt. Vannak olyanok az MSZP-n belül, akiknek a személyes stratégiájába nem illeszkedne egy, a gondoltnál is sikeresebb szereplés a választáson. De vannak olyanok is, akik meggyőződésből ellenzik a teljes koordinációt. Nem hisznek benne.

MN: Reálisnak tartja, hogy a Fidesznek beépített emberei vannak az MSZP-ben vagy más pártokban?

TG: Ezt nem úgy képzelem, hogy a Fidesz dróton rángat vagy joystickkal irányít ellenzéki politikusokat. De egy, a hatalompolitikát magas szinten űző párt minden ellentétet, törésvonalat kihasznál. Például szereplési lehetőséget ad a sajtójában olyan politikusoknak, akik a Fidesz számára kellemetlen folyamatok ellen mennek a pártjukon belül. Összességében mégsem helyes azt gondolni, hogy azért nincs együttműködés, mert a Fidesz kilóra megvette az ellenzéket. Az ellenzék nem végezte el a szavazatok koncentrációjához szükséges munkát az elmúlt nyolc évben.

MN: Abban mi a racionalitás, hogy a fideszes sajtó és maga Orbán Viktor is azt sulykolja, amitől a legjobban félhet, azaz hogy teljes ellenzéki koordináció lesz? Mintha előre bejelentenék a centrális erőtér végét.

TG: A Fidesz több furcsa dolgot is tett a vásárhelyi vereség után, nincs mindennek racionális magyarázata. Ha logikát akarunk keresni benne, a Fidesz abban hihet, hogy a kommunikációs erejével képes nyomást gyakorolni az ellenzéki pártok vezetőire, tagságára, talán a szavazóira is. Amikor Orbán azt mondja, hogy az ellenzék Vonától Gyurcsányig megállapodott, ezekben a pártokban, elsősorban a Jobbikban bekapcsolhat a vészcsengő, előjöhetnek a megállapodással szembeni érvek.

MN: Minél inkább sulykolják, annál kevésbé valószínű az ellenzéki összeállás?

TG: Annál valószínűbb, hogy bekapcsol az alarm funkció a jobbikos vezetők fejében. A hódmezővásárhelyi győzelem után izzottak a vonalak az ellenzéki vezetők között, erőteljesen merült fel az együttműködés lehetősége, elkerülhetetlensége. Aztán a minden csoda három napig tart elv szerint a hevület enyhülni kezdett. Az elején ilyen-olyan információk alapján a miniszterelnök gondolhatta, hogy tényleg sor fog kerülni egy teljes megállapodásra. Tapasztalataim szerint a fideszes vezetők ellenzékkel kapcsolatos ismeretei egyébként is erősen leegyszerűsítettek és töredékesek. Különösen az LMP-vel és a Jobbikkal kapcsolatban látok sok félreértelmezést a fideszes világon belül. Nem kizárt, hogy Orbán nem taktikai célból vizionált teljes ellenzéki összefogást, hanem valóban azt gondolta, amit mondott.

MN: Tényleg elhiszi, hogy Soros és Simicska vezetésével összefog az ellenzék?

TG: Ha ezt nem is, azt azért feltételezheti, hogy a Jobbik képes a DK-val és az MSZP-vel is megállapodni a kormányváltás érdekében. Érdemes elgondolni, mit tenne Orbán Viktor a Jobbik vagy az MSZP helyében. Szerintem az ő politikai logikájából az következik, hogy ilyen esetben a remélt mandátummaximalizálás irányába kell menni, és az ördöggel is lehet cimborálni a politikai célok elérése érdekében.

MN: Simicska Lajosnak ön szerint lesz szerepe abban, mit lép az ellenzék?

TG: A simicskológia nehéz tudomány, mert közvetlenül tőle kevés megnyilatkozást ismerünk. A hozzá közel álló médiumokat inkább koordinációpártinak látom, ebből arra következtetek, hogy maga Simicska is ebben érdekelt. Neki valóban az a legfontosabb, hogy Orbán ne szerezzen abszolút többséget, azok a pártérdekek, amelyekről eddig beszéltünk, az ő gondolkodását nem befolyásolják. Most talán azt is láthatjuk majd, mennyire tudja az érdekeit érvényesíteni az ellenzékben, különösen a Jobbikban.

MN: Jól értettem, hogy egy ATV-s interjújában arra utalt, az Elios-ügy és az OLAF-jelentés kiszivárgása lehet Simicska atombombája?

TG: Nem pontosan. Csupán azt vetettem fel, hogy a sokat emlegetett atombombát talán már le is dobták, csak még nem robbant fel. Vagy nem is atombombaként, hanem lassan ölő méregként kell elképzelni a kormányt megingató nagy leleplezést. Az Elios-ügynek volt olyan szakasza, amikor ezt lehetett érezni, bár ma ez már kevésbé látszik. Mégis fontos, hogy a választási kampány dinamikája a Fidesz szempontjából eddig sokkal kedvezőtlenebbül alakult, mint 2014-ben. Nehezen tudják a saját témáikat előtérben tartani, mert sok kellemetlen ügy került a politika napirendjére – ilyen volt az Elios-botrány mellett az Altusz-nyilatkozat is.

MN: Ennyiben a Fidesz szempontjából jó, ha az ellenzéki összefogásról van szó, mert addig sem beszélünk a beengedett menekültekről vagy az Elios-ügyről.

TG: Ugyanakkor az sem érdeke a Fidesznek, hogy a választás lehetséges tétjéről szóljon a közbeszéd. A választási részvétel kulcskérdés, és a Fidesz most is a csendes, tét nélküli, unalomba fulladó kampányban lenne érdekelt. Hódmezővásárhely a többi közt ezért is jött a lehető legrosszabbkor számukra.

MN: Hódmezővásárhelyen az eredmény mellett a részvétel is meglepő volt egy időközi polgármester-választáshoz képest. Ebből le lehet vonni valamilyen következtetést áprilisra?

TG: Óvatos lennék az országos következtetésekkel. Tényleg kiugró volt a részvétel, de a korábbi hódmezővásárhelyi választásokat nem a parlamenti választás előtt öt héttel tartották, és nem kaptak ekkora médiafigyelmet. Azt a vélelmet viszont megerősítette Vásárhely, hogy a magas részvétel az ellenzék esélye. A Fidesz tábora intakt, stabil, a listás szavatszámuk sokkal nem lesz kevesebb, mint 2014-ben. Ugyanakkor ez a szavazótábor magas részvétel mellett kisebbségbe szorulhat az egyéni választókerületek többségében.

MN: Mi számítana magas részvételnek?

TG: A hosszú távú trend 2002 óta a 70 százalék körüli részvételtől a 60 százalék felé mutat. Ha ez megfordulna, és a 65 százalék feletti tartományba kerülne a részvétel, az esélyt adna az ellenzéknek, de legalábbis izgalmassá tenné az esténket április 8-án.

MN: Többször is írt arról, hogy a Fidesz bezárta magát a saját szavazótáborába. Ha a Jobbik túl közel kerülne a baloldalhoz, tarthat attól, hogy a szavazóinak egy része átmegy a Fideszhez?

TG: Szavazói átjárás az elemzők számára elképzelhetetlen felállásokban is létezik, de a Jobbik és a Fidesz tábora között szerintem ez nem lesz tömeges. A Jobbik néppártosodása és a Fidesz radikalizálódása a migrációs témakörben eredményezett egy ilyen mozgást, de akik Vona Gábor lebuzizása és allahozása után sem pártoltak át a Fideszhez, azok már nem is nagyon fognak.

MN: A Jobbik arra számít, hogy a baloldali szavazók a fontos körzetekben koordináció nélkül is átszavaznak?

TG: A Jobbik komolyan hisz abban, hogy a baloldali szavazók egy részének a voksát tárgyalások és együttműködés nélkül is megkaphatja. Egyebek mellett éppen a baloldali értelmiség elmúlt időkben folytatott diskurzusa segítheti őket ebben. A kutatások tényleg azt mutatják, hogy a baloldal felől inkább képzelhető el átszavazás, mint fordítva.

MN: A baloldalnak viszont jobbikos szavazók nélkül is valamivel könnyebb lesz egyéni körzeteket nyerni.

TG: A 2014-es modellben ez igaz. De 2014-ben a baloldalnak volt 26 százaléka, a Jobbiknak pedig 20. Ha ez most máshogy lesz, jelentősen megváltozhatnak az egyéni mandátumszerzési esélyek is. Az nyilvánvaló, ha a Jobbik 20 százalék körül vagy az alatt marad, legfeljebb néhány kerületet nyerhet koordináció nélkül.

MN: Említette, hogy Hódmezővásárhely megzavarta a Fidesz kommunikációját. Ennél mélyebb változásokat előidézett a vereség a pártban?

TG: Stratégiát váltani 5–6 héttel a választás előtt értelmetlen, még a rossz stratégia is jobb, mint a stratégia ide-oda rángatása. A Fidesz benne van egy csőben, ebben halad előre, és nincs tere vagy lehetősége megfordulni. Amiben változást hozott Hódmezővásárhely, hogy komoly idegesség tapasztalható a Fidesz holdudvarában és politikusai között. Ez nem így volt 2014-ben. Április 8. majd megmutatja, az aggodalom jogos volt-e vagy alaptalan.

MN: Lázár Jánossal is érdekes dolgok történnek Hódmezővásárhely óta. Bár bejelentette, hogy a választókerületére koncentrálna, felkerült a Fidesz-listára, és önmagához képest erőteljesen állt bele a migránsozó kampányba.

TG: Lázár Jánosnak két versenyelőnye volt eddig, a hódmezővásárhelyi hátországa és az a tudatos munka és imázs, amely megkülönböztette a Fidesz többi vezetőjétől. Dolgozó, hozzáértő, kormányzati kompetenciával rendelkező politikusként építette fel magát, aki nem simult bele abba a kommunikációs vonalba, amit a Fidesz vezérkara vitt. Komoly meglepetés, hogy miután az első versenyelőnye megingott, most a másodikat is kockára teszi. Eddig az jellemezte, hogy nem úgy kommunikál, mint a többiek, nyilvánvaló volt, hogy önálló karaktert épít. Nem értem, Hódmezővásárhely után miért kellett átváltoznia Németh Szilárddá. Németh Szilárd amúgy nagyon hasznos politikusa a Fidesznek, de az a fő jellemzője, hogy csereszabatos. Lázár eddig nem látszott ilyennek. A magyar politika komoly értékének tartom, de nehezen találok racionális magyarázatot a mostani lépéseire.

MN: Augusztusi interjúnkban azt mondta, ha a Fidesz elveszítené az abszolút többségét, a legvalószínűbb forgatókönyv az új választás kiírása lenne. Mostanában viszont többször felvetette, hogy ilyen esetben korábban elképzelhetetlen koalíciók is létrejöhetnek.

TG: A fideszes vezetők, főként Orbán Viktor gondolkodása alapján ma is azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy nem lenne koalíció, mert a koalíció keretek közé szorít, korlátoz, különösen akkor, ha valaki teljesen elszokott ettől. De azt sem zárom ki, hogy ha csak karnyújtásnyira van a kormányzás, a Fidesz tájékozódjon akár az LMP, akár a Jobbik, akár az MSZP irányába. Egy bizonytalan előre hozott választással szemben könnyen felértékelődhet még egy kényelmetlen, a Fidesz természetével ellentétes koalíció is.

MN: És hogy gondolkozna egy ilyen helyzetben az ellenzék? A koordináció ellen szóló érvek a közös kormányzást is megakadályoznák?

TG: Tételezzük fel, hogy a Fidesznek 95 mandátuma van; a Jobbik, az LMP, az MSZP és a DK együtt rendelkezik az abszolút többséggel. Szerintem egy ilyen helyzetben mindenki arra várna, hogy valaki más lépjen koalícióra a Fidesszel, mert abból nagy valószínűséggel a kimaradók jönnének ki jól. A Fidesz–MSZP-koalíció a Jobbikot erősítené, a Fidesz–Jobbik-koalíció a baloldalt. Az összellenzéki kormányzásnak irtózatos kockázatai lennének, és a koordinációval szemben felhozott érvek jó része a közös kormányzás ellen is szól. Igaz, a csábítás nagyobb lenne, mert az elérhető nyereség, a kormányzati hatalom nem bizonytalan, hanem közvetlen és kézzelfogható. Ez a mai ellenzéki pártok gondolkodását megváltoztathatja, de a stratégiai helyzetüket nem. Ha tovább látnak két hétnél, rájönnének, hogy a közös kormányzás legnagyobb nyertese a Fidesz lenne, amely rövid úton visszaszerezné a társadalmi többséget, ha a politikai hatalmat nem is. Ennyire bizonytalan alapokon álló koalíciót nem lehet sikeresen működtetni egy nagy és egységes ellenzéki frakcióval szemben. Ez nemcsak szivárvány- meg horror-, hanem kamikazekoalíció is lenne.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.