Magyar Narancs: A hódmezővásárhelyi időközi választás után azt mondta, az eredmény az együttműködés felé löki az ellenzéki pártokat, még a Jobbik elutasító magatartása is megváltozhat. Friss blogbejegyzésében viszont azt fejti ki, miért nem lesz teljes ellenzéki koordináció az egyéni választókerületekben. Mi változott két hét alatt?
Török Gábor: Hódmezővásárhely után valószínűsítettem, hogy erősödik a külső nyomás és a belső csábítás a koordinációra. Ez így is történt. A tárgyalásokról szóló diskurzus megváltozott, a korábban elzárkózó LMP elindult az egyeztetés irányába. Azonban ahogy távolodunk Hódmezővásárhelytől, egyre jobban látszik, hogy egyik párt sem igazán érdekelt a széles körű koordinációban, vagy ha érdekelt is, a lehetőségei korlátozottak. Leginkább a szocialisták vágynának a kölcsönös visszalépésekre, de ők a legkevésbé alkalmasak arra, hogy belemenjenek. 58 jelöltjük van, ha ez a szám 54 alá csökken, közel 150 millió forintot buknak kampánytámogatásban. Ráadásul – mivel a Párbeszéddel közös listán indulnak – 10 százalékos bejutási küszöb vonatkozik rájuk, ami annál nagyobb kockázat, minél kevesebb körzetben kampányolhatnak saját jelölt mellett. Az LMP-t a hosszabb távú stratégia tereli más irányba, a Jobbik pedig inkább úgy szerezne egyéni mandátumokat, hogy a legesélyesebb kihívónak állítja be magát. Nincs olyan, hogy ellenzék, nincs közös ellenzéki érdek, csak ellenzékek vannak, és az egyes pártérdekekből nehéz kimatekozni a teljes körű koordinációt.
MN: A pártoknak nem elsődleges céljuk a kormányváltás, vagy úgy látják, hogy koordinációval sem kerülne kisebbségbe a Fidesz?
TG: Koordináció esetén a veszteség garantált, a nyereség legfeljebb feltételezhető. Kevesebb kampánytámogatás, kevesebb töredékszavazat, valószínűleg kevesebb listás szavazat van a mérleg egyik serpenyőjében, a másikban bizonytalan számú plusz egyéni mandátum. Minden ellenzéki pártnak jól jönne, ha a Fidesznek nem lenne kétharmada vagy abszolút többsége, mert a mozgásterük jelentősen növekedne. Egyéb politikai érdekeik és céljaik alapján viszont árnyaltabb a kép, eltérő elgondolásokkal és stratégiákkal indulnak neki a választásnak, és nem látom, hogyan lehetne ezeket összeegyeztetni.
MN: Az viszont majdnem biztos, hogy koordináció nélkül meglesz a Fidesz abszolút többsége. Nem?
TG: Innentől jön a ködszurkálás. A tökéletes megoldás az ellenzék számára az lenne, ha mindenhol egy ellenzéki állna szemben a Fidesz jelöltjével. Kockás papíron ez működik. Ha a Fidesz nagyjából ott tart, ahol 2014-ben, közel 80 választókerületben is 50 százalék alá kerülhet, elméletben ezeket mind nyerhetné az ellenzék. Arról viszont keveset tudunk, hogy a szavazók szintjén működne-e a koordináció, alig van előképünk a jobbikos és baloldali választók közötti átszavazási hajlandóságról. Nem arról van szó, hogy az ellenzéki pártok ne akarnának nyerni, de hatalmas kockázatot vállalnának a tömeges visszalépésekkel, miközben jogos kételyeik lehetnek a módszer eredményességével kapcsolatban. Amellett is szólnak racionális érvek, hogy a jelentős koordináció nélküli külön indulás működőképesebb, mert nem csökkenti, mondjuk, a választási részvételt. A visszalépés nélküli taktikai szavazás is működött időközi választásokon, Tapolcán az MSZP-s jelölt mellett nyert a jobbikos, Veszprémben úgy nyert Kész Zoltán, hogy vele szemben indult a Jobbik. Szinte bármit el tudok képzelni április 8-án, és kétségtelenül az is benne van a levegőben, hogy formalizált koordináció nélkül is meglepetés születik, és veszélybe kerül a Fidesz abszolút többsége.
MN: A pártokra hatással lehettek a Közös Ország Mozgalom választókerületi kutatásai, amelyek nem mutatják egyértelműen előnyösnek a visszalépéseket?
TG: A koordináció ellen szóló érvek a kutatások nélkül is fennállnak, és akkor is fennállnának, ha a kutatások szerint játszi könnyedséggel lehetne mandátumokat nyerni a koordinációval. Az eddig ismert kutatások nem ezt mutatják, bár az eredményeket óvatosan kezelném. Hipotetikus helyzetekről kérdezik a választók véleményét, és ez a közvélemény-kutatások legnehezebb része.
MN: Az ellenzéki térfélen kinek lenne leginkább érdeke a koordináció?
TG: Az MSZP-t látom a legnyitottabbnak erre. A Botka-projekt bedőlése után a szocialisták abban voltak érdekeltek, hogy a lehető leginkább elrejtsék magukat a többi ellenzéki erő között. Válságos periódusban voltak, joggal vetődött fel, hogy még az 5 százalékos küszöb is gondot jelenthet nekik. Számomra meglepő módon kitalálták, mi az érdekük. Megpróbálták magukat a többiekben feloldani. Ezért volt fontos a DK-val való együttműködés, és ezért volt fontos egy népszerű külsős miniszterelnök-jelölt leigazolása, aki a párton belüli viszonyokba nem avatkozik bele, ugyanakkor címlapfiúnak tökéletes. A nyitottság ma is megvan az MSZP-ben egy szélesebb együttműködésre, de a már említett korlátok nem teszik lehetővé, hogy nagyvonalú ajánlatokat tegyenek. Ha a Jobbikot is bevonnák az együttműködésbe, még 10–20 helyen kellene visszalépniük. Szerintem ez számukra vállalhatatlan. A másik három párt pedig ellenérdekelt a koordinációban. A Jobbik csak a baloldali szavazókra hajt, a baloldal pártjait megbízhatatlannak és toxikusnak tartja. Az LMP átrendezni szeretné az erőviszonyokat, nem konzerválni, a DK elsődleges célja, hogy listán megközelítse vagy utolérje az MSZP-t. Csak a kormányváltás, a kormányra kerülés közvetlen lehetősége változtathatna a gondolkodásukon, de ez bizonytalan, a veszteség pedig biztos. Ilyen helyzetben hogyan szokott az ember dönteni?
MN: Nem beszéltünk még az Együttről és a Momentumról. Mivel őket 5 százalék alá mérik, a koordináció lehet az egyetlen esélyük a parlamentbe kerülésre.
TG: Ez látszik is. Fekete-Győr András korábban igyekezett elkerülni bármilyen egyenes mondatot az együttműködésről, ma az MSZP és a Jobbik között közvetítene, és bárki javára hajlandó visszalépni. Ez a két párt felismerte, hogy a koordináció az egyetlen esélyük, csak hát tudja ezt a többi párt is, és egyáltalán nem áll érdekükben a kicsikkel együttműködni. A négy jelentősebb ellenzéki erő szerint jobb, ha csak négyen jutnak a parlamentbe, mint ha hatan jutnának. Sőt, az MSZP esetleges kiesése sem lenne ellenére a másik három szereplőnek.
MN: Az LMP-nek viszont egyéni mandátumot nincs esélye szerezni együttműködés nélkül.
TG: Ez nyilvánvaló, a Jobbik négy éve 20 százalékos országos támogatottsággal nem nyert egyetlen egyéni körzetet sem. Mi a fontosabb az LMP-nek: hogy 5–6 fős frakció helyett 8–9 fős frakciója legyen, vagy az a stratégia, amit Karácsony Gergelyék kilépése óta követnek? A teljes ellenzéki együttműködés bebetonozná az LMP másodhegedűs szerepét a baloldalon, miközben Szél Bernadett az önök lapjában beszél Szél-kormányról meg korszakváltásról.
MN: Azért kezdték el a Momentummal együtt az MSZP és a Jobbik összehozását, hogy a másik két pártra lehessen mutogatni?
TG: Részben igen, hiszen ez egy blame game is. Ha valamit el akarsz kerülni, akkor állj az élére, és mutogass a többiekre, ha nem jön össze. Hozzá kell azonban tenni, hogy az LMP-n belül is vannak másként gondolkodók, például azok, akik szívesen nyernének egyéni mandátumot, vagy őszintén hisznek abban, hogy a koordinációval megbuktatható a Fidesz. Szél Bernadettnek, Hadházy Ákosnak vagy Ungár Péternek biztos nem lenne ellenére, ha a saját körzetükben a többiek mögéjük állnának bizonyos ellentételezésért cserébe.
MN: Ők befutó helyen vannak a pártlistán is.
TG: De az egyéni győzelem egészen más erőt ad egy politikusnak. Amikor azt mondom, hogy nem lesz koordináció, arra a fajta koordinációra gondolok, amit az ellenzéki közvélemény vár. Kisebb megállapodásokat, önkéntes visszalépésnek feltüntetett akciókat simán el tudok képzelni. Az LMP-nek is lehet esélye egy-két egyéni mandátumra, ha létrejön egy korlátozott megállapodás az MSZP-vel és a DK-val. De a szocialisták négynél több körzetet valószínűleg nem fognak átengedni.
MN: A pártokon, pártvezetéseken belüli törésvonalak még módosíthatják ezt a képet?
TG: A pártvezetések vagy a szélesebb koordináció ellen foglalnak állást, vagy legalábbis megosztottak. Még az MSZP-n belül is ismertek az ellenérdekelt politikusi körök.
MN: Ők miért ellenzik a koordinációt?
TG: Például az egyéni érdekeik miatt. Vannak olyanok az MSZP-n belül, akiknek a személyes stratégiájába nem illeszkedne egy, a gondoltnál is sikeresebb szereplés a választáson. De vannak olyanok is, akik meggyőződésből ellenzik a teljes koordinációt. Nem hisznek benne.
MN: Reálisnak tartja, hogy a Fidesznek beépített emberei vannak az MSZP-ben vagy más pártokban?
TG: Ezt nem úgy képzelem, hogy a Fidesz dróton rángat vagy joystickkal irányít ellenzéki politikusokat. De egy, a hatalompolitikát magas szinten űző párt minden ellentétet, törésvonalat kihasznál. Például szereplési lehetőséget ad a sajtójában olyan politikusoknak, akik a Fidesz számára kellemetlen folyamatok ellen mennek a pártjukon belül. Összességében mégsem helyes azt gondolni, hogy azért nincs együttműködés, mert a Fidesz kilóra megvette az ellenzéket. Az ellenzék nem végezte el a szavazatok koncentrációjához szükséges munkát az elmúlt nyolc évben.
MN: Abban mi a racionalitás, hogy a fideszes sajtó és maga Orbán Viktor is azt sulykolja, amitől a legjobban félhet, azaz hogy teljes ellenzéki koordináció lesz? Mintha előre bejelentenék a centrális erőtér végét.
TG: A Fidesz több furcsa dolgot is tett a vásárhelyi vereség után, nincs mindennek racionális magyarázata. Ha logikát akarunk keresni benne, a Fidesz abban hihet, hogy a kommunikációs erejével képes nyomást gyakorolni az ellenzéki pártok vezetőire, tagságára, talán a szavazóira is. Amikor Orbán azt mondja, hogy az ellenzék Vonától Gyurcsányig megállapodott, ezekben a pártokban, elsősorban a Jobbikban bekapcsolhat a vészcsengő, előjöhetnek a megállapodással szembeni érvek.
MN: Minél inkább sulykolják, annál kevésbé valószínű az ellenzéki összeállás?
TG: Annál valószínűbb, hogy bekapcsol az alarm funkció a jobbikos vezetők fejében. A hódmezővásárhelyi győzelem után izzottak a vonalak az ellenzéki vezetők között, erőteljesen merült fel az együttműködés lehetősége, elkerülhetetlensége. Aztán a minden csoda három napig tart elv szerint a hevület enyhülni kezdett. Az elején ilyen-olyan információk alapján a miniszterelnök gondolhatta, hogy tényleg sor fog kerülni egy teljes megállapodásra. Tapasztalataim szerint a fideszes vezetők ellenzékkel kapcsolatos ismeretei egyébként is erősen leegyszerűsítettek és töredékesek. Különösen az LMP-vel és a Jobbikkal kapcsolatban látok sok félreértelmezést a fideszes világon belül. Nem kizárt, hogy Orbán nem taktikai célból vizionált teljes ellenzéki összefogást, hanem valóban azt gondolta, amit mondott.
MN: Tényleg elhiszi, hogy Soros és Simicska vezetésével összefog az ellenzék?
TG: Ha ezt nem is, azt azért feltételezheti, hogy a Jobbik képes a DK-val és az MSZP-vel is megállapodni a kormányváltás érdekében. Érdemes elgondolni, mit tenne Orbán Viktor a Jobbik vagy az MSZP helyében. Szerintem az ő politikai logikájából az következik, hogy ilyen esetben a remélt mandátummaximalizálás irányába kell menni, és az ördöggel is lehet cimborálni a politikai célok elérése érdekében.
MN: Simicska Lajosnak ön szerint lesz szerepe abban, mit lép az ellenzék?
TG: A simicskológia nehéz tudomány, mert közvetlenül tőle kevés megnyilatkozást ismerünk. A hozzá közel álló médiumokat inkább koordinációpártinak látom, ebből arra következtetek, hogy maga Simicska is ebben érdekelt. Neki valóban az a legfontosabb, hogy Orbán ne szerezzen abszolút többséget, azok a pártérdekek, amelyekről eddig beszéltünk, az ő gondolkodását nem befolyásolják. Most talán azt is láthatjuk majd, mennyire tudja az érdekeit érvényesíteni az ellenzékben, különösen a Jobbikban.
MN: Jól értettem, hogy egy ATV-s interjújában arra utalt, az Elios-ügy és az OLAF-jelentés kiszivárgása lehet Simicska atombombája?
TG: Nem pontosan. Csupán azt vetettem fel, hogy a sokat emlegetett atombombát talán már le is dobták, csak még nem robbant fel. Vagy nem is atombombaként, hanem lassan ölő méregként kell elképzelni a kormányt megingató nagy leleplezést. Az Elios-ügynek volt olyan szakasza, amikor ezt lehetett érezni, bár ma ez már kevésbé látszik. Mégis fontos, hogy a választási kampány dinamikája a Fidesz szempontjából eddig sokkal kedvezőtlenebbül alakult, mint 2014-ben. Nehezen tudják a saját témáikat előtérben tartani, mert sok kellemetlen ügy került a politika napirendjére – ilyen volt az Elios-botrány mellett az Altusz-nyilatkozat is.
MN: Ennyiben a Fidesz szempontjából jó, ha az ellenzéki összefogásról van szó, mert addig sem beszélünk a beengedett menekültekről vagy az Elios-ügyről.
TG: Ugyanakkor az sem érdeke a Fidesznek, hogy a választás lehetséges tétjéről szóljon a közbeszéd. A választási részvétel kulcskérdés, és a Fidesz most is a csendes, tét nélküli, unalomba fulladó kampányban lenne érdekelt. Hódmezővásárhely a többi közt ezért is jött a lehető legrosszabbkor számukra.
MN: Hódmezővásárhelyen az eredmény mellett a részvétel is meglepő volt egy időközi polgármester-választáshoz képest. Ebből le lehet vonni valamilyen következtetést áprilisra?
TG: Óvatos lennék az országos következtetésekkel. Tényleg kiugró volt a részvétel, de a korábbi hódmezővásárhelyi választásokat nem a parlamenti választás előtt öt héttel tartották, és nem kaptak ekkora médiafigyelmet. Azt a vélelmet viszont megerősítette Vásárhely, hogy a magas részvétel az ellenzék esélye. A Fidesz tábora intakt, stabil, a listás szavatszámuk sokkal nem lesz kevesebb, mint 2014-ben. Ugyanakkor ez a szavazótábor magas részvétel mellett kisebbségbe szorulhat az egyéni választókerületek többségében.
MN: Mi számítana magas részvételnek?
TG: A hosszú távú trend 2002 óta a 70 százalék körüli részvételtől a 60 százalék felé mutat. Ha ez megfordulna, és a 65 százalék feletti tartományba kerülne a részvétel, az esélyt adna az ellenzéknek, de legalábbis izgalmassá tenné az esténket április 8-án.
MN: Többször is írt arról, hogy a Fidesz bezárta magát a saját szavazótáborába. Ha a Jobbik túl közel kerülne a baloldalhoz, tarthat attól, hogy a szavazóinak egy része átmegy a Fideszhez?
TG: Szavazói átjárás az elemzők számára elképzelhetetlen felállásokban is létezik, de a Jobbik és a Fidesz tábora között szerintem ez nem lesz tömeges. A Jobbik néppártosodása és a Fidesz radikalizálódása a migrációs témakörben eredményezett egy ilyen mozgást, de akik Vona Gábor lebuzizása és allahozása után sem pártoltak át a Fideszhez, azok már nem is nagyon fognak.
MN: A Jobbik arra számít, hogy a baloldali szavazók a fontos körzetekben koordináció nélkül is átszavaznak?
TG: A Jobbik komolyan hisz abban, hogy a baloldali szavazók egy részének a voksát tárgyalások és együttműködés nélkül is megkaphatja. Egyebek mellett éppen a baloldali értelmiség elmúlt időkben folytatott diskurzusa segítheti őket ebben. A kutatások tényleg azt mutatják, hogy a baloldal felől inkább képzelhető el átszavazás, mint fordítva.
MN: A baloldalnak viszont jobbikos szavazók nélkül is valamivel könnyebb lesz egyéni körzeteket nyerni.
TG: A 2014-es modellben ez igaz. De 2014-ben a baloldalnak volt 26 százaléka, a Jobbiknak pedig 20. Ha ez most máshogy lesz, jelentősen megváltozhatnak az egyéni mandátumszerzési esélyek is. Az nyilvánvaló, ha a Jobbik 20 százalék körül vagy az alatt marad, legfeljebb néhány kerületet nyerhet koordináció nélkül.
MN: Említette, hogy Hódmezővásárhely megzavarta a Fidesz kommunikációját. Ennél mélyebb változásokat előidézett a vereség a pártban?
TG: Stratégiát váltani 5–6 héttel a választás előtt értelmetlen, még a rossz stratégia is jobb, mint a stratégia ide-oda rángatása. A Fidesz benne van egy csőben, ebben halad előre, és nincs tere vagy lehetősége megfordulni. Amiben változást hozott Hódmezővásárhely, hogy komoly idegesség tapasztalható a Fidesz holdudvarában és politikusai között. Ez nem így volt 2014-ben. Április 8. majd megmutatja, az aggodalom jogos volt-e vagy alaptalan.
MN: Lázár Jánossal is érdekes dolgok történnek Hódmezővásárhely óta. Bár bejelentette, hogy a választókerületére koncentrálna, felkerült a Fidesz-listára, és önmagához képest erőteljesen állt bele a migránsozó kampányba.
TG: Lázár Jánosnak két versenyelőnye volt eddig, a hódmezővásárhelyi hátországa és az a tudatos munka és imázs, amely megkülönböztette a Fidesz többi vezetőjétől. Dolgozó, hozzáértő, kormányzati kompetenciával rendelkező politikusként építette fel magát, aki nem simult bele abba a kommunikációs vonalba, amit a Fidesz vezérkara vitt. Komoly meglepetés, hogy miután az első versenyelőnye megingott, most a másodikat is kockára teszi. Eddig az jellemezte, hogy nem úgy kommunikál, mint a többiek, nyilvánvaló volt, hogy önálló karaktert épít. Nem értem, Hódmezővásárhely után miért kellett átváltoznia Németh Szilárddá. Németh Szilárd amúgy nagyon hasznos politikusa a Fidesznek, de az a fő jellemzője, hogy csereszabatos. Lázár eddig nem látszott ilyennek. A magyar politika komoly értékének tartom, de nehezen találok racionális magyarázatot a mostani lépéseire.
MN: Augusztusi interjúnkban azt mondta, ha a Fidesz elveszítené az abszolút többségét, a legvalószínűbb forgatókönyv az új választás kiírása lenne. Mostanában viszont többször felvetette, hogy ilyen esetben korábban elképzelhetetlen koalíciók is létrejöhetnek.
TG: A fideszes vezetők, főként Orbán Viktor gondolkodása alapján ma is azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy nem lenne koalíció, mert a koalíció keretek közé szorít, korlátoz, különösen akkor, ha valaki teljesen elszokott ettől. De azt sem zárom ki, hogy ha csak karnyújtásnyira van a kormányzás, a Fidesz tájékozódjon akár az LMP, akár a Jobbik, akár az MSZP irányába. Egy bizonytalan előre hozott választással szemben könnyen felértékelődhet még egy kényelmetlen, a Fidesz természetével ellentétes koalíció is.
MN: És hogy gondolkozna egy ilyen helyzetben az ellenzék? A koordináció ellen szóló érvek a közös kormányzást is megakadályoznák?
TG: Tételezzük fel, hogy a Fidesznek 95 mandátuma van; a Jobbik, az LMP, az MSZP és a DK együtt rendelkezik az abszolút többséggel. Szerintem egy ilyen helyzetben mindenki arra várna, hogy valaki más lépjen koalícióra a Fidesszel, mert abból nagy valószínűséggel a kimaradók jönnének ki jól. A Fidesz–MSZP-koalíció a Jobbikot erősítené, a Fidesz–Jobbik-koalíció a baloldalt. Az összellenzéki kormányzásnak irtózatos kockázatai lennének, és a koordinációval szemben felhozott érvek jó része a közös kormányzás ellen is szól. Igaz, a csábítás nagyobb lenne, mert az elérhető nyereség, a kormányzati hatalom nem bizonytalan, hanem közvetlen és kézzelfogható. Ez a mai ellenzéki pártok gondolkodását megváltoztathatja, de a stratégiai helyzetüket nem. Ha tovább látnak két hétnél, rájönnének, hogy a közös kormányzás legnagyobb nyertese a Fidesz lenne, amely rövid úton visszaszerezné a társadalmi többséget, ha a politikai hatalmat nem is. Ennyire bizonytalan alapokon álló koalíciót nem lehet sikeresen működtetni egy nagy és egységes ellenzéki frakcióval szemben. Ez nemcsak szivárvány- meg horror-, hanem kamikazekoalíció is lenne.
