Nincs már rá szükségük? – Miért adta fel az MSZP a Népszabadságot?

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2015. június 24.

Belpol

Az MSZP kiszállt a Népszabadságból, s lábra kaptak a pletykák, hogy jobboldali kézbe kerülhet a legnagyobb példányszámú politikai napilap. Nyomtatott kiadásunk utánajárt.

Június elején jött a hír, hogy az MSZP pártalapítványa, a Szabad Sajtó Alapítvány eladta a Népszabadság Zrt-ben lévő 27,65 százalékos részesedését a Mediaworksnek. A bejelentés nem volt váratlan, hiszen legkésőbb tavasz óta tudni lehetett a felek közötti tárgyalásról. Bennfentes forrásaink szerint az egyre nehezebb helyzetbe kerülő MSZP egyszerűen pénzt akart kivenni a 2008-ig nyereséges lapból, ám Mesterházy Attila a párt elnökeként – attól is tartva, hogy a lap irányvonala változhat – ragaszkodott a tulajdonrészhez. „Az eladás évek óta érlelődött, a Népszabadság Zrt. veszteségeit nem tudta fedezni az alapítvány – mondta a Narancsnak Kránitz László, a Szabad Sajtó Alapítvány elnöke. – A Ringier 2012-ben már tett egy vételi ajánlatot az alapítványnak. Azt akkor el is fogadtuk, de a svájciak az utolsó pillanatban meggondolták magukat, így az üzlet akkor nem jött létre. Amikor a Mediaworks tavaly év végén vételi szándékával megkereste az alapítványt, hosszas mérlegelés után igent mondtunk”. A vételárat firtató kérdésünkre Kránitz mindössze annyit válaszolt, hogy „tisztességes piaci árat” kaptak a tulajdonrészért. A Narancs más forrásokból úgy értesült, hogy 90-100 millió forint körüli összegről lehet szó.

A Mediaworks tehát 99,88 százalékos tulajdonosa lett a Népszabadság Zrt.-nek (0,12 százalék szerkesztőségi közös tulajdonban van), mivel a Szabad Sajtó Alapítvánnyal egy időben a lap volt és jelenlegi munkatársait tömörítő Népszabadság Egyesület is megvált 1,42 százalékos tulajdonrészétől. Kelen Károly, az egyesület elnöke a Narancsnak szintén anyagi okokkal indokolta az eladást; annyit mondott, hogy „piaci ár feletti összeget” kaptak a részvényekért.

Valószínűleg az alapítvány is, az egyesület is jól járt azzal, hogy egyáltalán kaptak valamit a részvényeikért, hisz a veszteségek miatt szükségessé váló tőkeemelésből nem tudták volna kivenni a részüket, így az üzletrészük teljesen elértéktelenedett volna.

Ma már a Népszabadság Zrt-nek nem sok köze van magához a napilaphoz. Április óta az újság kiadója és munkatársainak foglalkoztatója a Mediaworks. Mivel a részvénytársaság szabályzata nem mondja ki, hogy a lapot a Népszabadság Zrt. kell, hogy kiadja, a döntést a menedzsment egyedül hozta, a közgyűlésen a kiszervezést tényként közölték a részvényesekkel. A Népszabadság Zrt. azóta gyakorlatilag üres cég, csak a veszteséget termeli és tulajdonában mindössze a Bécsi úti, a szerkesztőség részéről már nem használt irodaépület van. Azt gazdasági racionalizálással indokolták a munkatársaknak, hogy a Mediaworks lett a kiadó – egy mínuszos cég átvétele könyvelési szempontból valóban jól jöhet az anyacégnek. Mások viszont egyértelműen a kistulajdonosok elleni lépésként értékelik a változásokat; a közös részvénynek köszönhetően legalább információkhoz hozzá lehetett jutni a közgyűlések alkalmával, tavasz óta viszont erre sincs lehetőség.

Hirtelen váltás

Május végén – az MSZP kivásárlásának bejelentése előtt egy héttel – a Népszabadság rövid közleményben tudatta, hogy távozik a kiadó éléről Mihók Attila, a Mediaworks vezérigazgatója. A bejelentés mindenkit váratlanul ért, a Népszabadság mostani tulajdonosát ugyanis a Ringier ügyvezető igazgatójaként és a Népszabadság Zrt. akkori elnökeként Mihók hajtotta fel. Ő és a VCP tulajdonosa, Heinrich Pecina korábban már dolgoztak együtt a szerbiai Ringierben, és Mihókot Pecina bizalmasaként tartották számon. Távozását azért is furcsállják, mert ő vezényelte le – méghozzá sikeresen – a Ringier-AS fúzió utáni átalakításokat, és Mihók Attila ötlete volt az is, hogy a Népszabadság kiadását kivigyék a részvénytársaságból. A Mediaworks vezetőjeként ő tárgyalta végig a Szabad Sajtó Alapítvány kivásárlását is.

Noha a Mediaworks közleménye szerint Mihók Attila „saját kérésére” távozott a kiadótól, a Narancsnak beszámoló szemtanúk ennek az ellenkezőjéről meséltek. Mihók állítólag távozása napjának reggelén sem számított arra, hogy fel kell állnia, ám mire kijött a menedzseri tárgyalóból, már nem fért hozzá céges levelezéséhez. Volt, aki azt valószínűsíti, hogy Mihók valamin összeveszhetett Pecinával, aki pár nap alatt meg is találta az utódját. A Mediaworks új vezérigazgatója az a Rónai Balázs lett, aki a Spéder Zoltán tulajdonolta Napi Gazdaságot, majd napi.hu-t hagyta ott másfél évtized után Pecina hívására…

Folytatás a holnap megjelenő nyomtatott kiadásunkban.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.