Novák Katalin sajnálja, hogy nem lesz női miniszter a kormányban

  • narancs.hu
  • 2023. július 18.

Belpol

Az államfő szerint a nők előtt álló legnagyobb kihívás, hogy az anyaságot vagy a karriert válasszák. 

Valódi döntési szabadságra van szükségük a nőknek, hogy a karriert és a családot együtt is választhassák. A nőkre szükség van a munkaerőpiacon és a családban is, és Magyarország erre törekszik - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök a Women Deliver 2023 elnevezésű, a nők globális helyzetének javításával foglalkozó konferencia nyitó panelbeszélgetésén a ruandai fővárosban hétfőn. A magyar államfő hivatalos ruandai állami látogatásának záróprogramjaként vett részt a nemzetközi konferencián.

Novák Katalin mellett a panelbeszélgetés tagja volt Macky Sall szenegáli és Zevde Szahle-Vork etióp elnök, valamint Natalia Kanem, az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) ügyvezető igazgatója és Sabana Baszidzs Raszih, az afganisztáni nők vezetőképző iskolájának (School of Leadership) társalapító elnöke. A konferencia mottójának megfelelően a panelrésztvevők a különböző országokban és térségekben a nők által sikeresen alkalmazott megoldásokat és a női szolidaritás problémamegoldó erejét helyezték a párbeszéd középpontjába.

Novák Katalin a panelbeszélgetés során megerősítette:

a teljes női egyenlőséget egy ország még nem érte el azzal, hogy nőt választott elnökké, de ez egy nagyon jó kezdet.

Mint kifejtette, Magyarországon több nő szerez évente egyetemi diplomát, mint férfi, és több diplomás nő dolgozik, mint férfi.

A nők előtt álló legfőbb kihívás az, amikor dönteniük kell, hogy az anyaságot vagy a karriert válasszák. Magyarországon a nők az állami támogatásoknak köszönhetően nyugodtan választhatják mindkettőt, mert a nőkre szükség van a munkaerőpiacon és a családban is.

 
Sahle-Work Zewde, Etiópia elnöke, Novák Katalin köztársasági elnök és Sabana Baszidzs Raszih, a SOLA (The School of Leadership, Afghanistan) alapítója (b-j) a Women Deliver 2023 Konferencián Kigaliban, a BK Arénában 2023. július 17-én.
MTI/Balogh Zoltán
 

Legfontosabb céljának azt tekinti, hogy a család és a karrier közötti egyensúly megteremtése érdekében minden magyar nő annyi gyereket vállalhasson, amennyit csak szeretne. Pozitívumként megemlítette, hogy Magyarországon 10 év alatt 25 százalékkal nőtt a termékenység, a házasságok száma pedig a kétszeresére emelkedett.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a négy vagy több gyereket vállaló magyar nőknek az életük során többé nem kell jövedelemadót fizetniük. Külön megemlítette, hogy Magyarországon az apa mellett a nagyszülők is igénybe vehetik a három évig tartó állami gyermeknevelési támogatást.

Novák Katalin szerint Magyarországon még több nőre lenne szükség a parlamenti képviselők között, mert a jelenlegi országgyűlési képviselőknek kevesebb mint 15 százaléka nő. Ezenkívül megemlítette: bár nem ő dönt ebben a kérdésben, de sajnálja, hogy augusztus 1-jétől nem lesz női miniszter a magyar kormányban (ugyanis mint ismert, Varga Judit igazságügyi minisztert Tuzson Bence váltja)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.