Novák: „Nem lehetetlenítettük el a homoszexuális párokat, egyszerűen bezártunk egy jogi kiskaput”

  • narancs.hu
  • 2020. november 21.

Belpol

A családügyi miniszter szerint nincs helye a „szexuális propagandának” az óvodában, iskolában.

„Magyarországon homoszexuális párok eddig sem fogadhattak örökbe törvényesen gyermekeket. Ezért ezeket a párokat mi nem lehetetlenítettük el, egyszerűen bezártunk egy jogi kiskaput. Sőt, a baloldal által 2009-ben meghozott jogszabály mondta ki ezt először: ők ugyanis az azonos nemű párok számára ugyan biztosították a bejegyzett élettársi kapcsolat lehetőségét, ugyanakkor az örökbefogadást nem tették lehetővé számukra. Ezen mi azóta nem változtattunk” – nyilatkozta Novák Katalin a Heteknek, az interjút a saját honlapjára is feltöltötte.

A kormány egy törvénymódosítási javaslata szerint egy gyermeket csak házastársak fogadhatnak örökbe, ez adta a beszélgetés apropóját. A családügyi miniszter állítása szerint az örökbefogadás szabályozásánál a gyermekek érdekeit tartják szem előtt, ezért ha lehetőség nyílik arra, hogy házaspárokhoz kerüljenek, akkor ezt biztosítani lehet, de ha ez nem sikerül, akkor egyedülálló is örökbefogadhat. „Rosszindulatú hangulatkeltés azt mondani, hogy megbélyegeznénk az egyedülálló szülőket. Éppen ellenkezőleg: a lehető legtöbb eszközzel igyekszünk nekik is segíteni, hiszen emberfeletti munkát végeznek, amikor kettő helyett egyedül állnak helyt nap mint nap” – mondta.

A beszélgetés során szóba került a Meseország mindenkié című mesekönyv is; Novák szerint semmilyen „szexuális propagandának” nincs helye az óvodában és az iskolában. „Nem véletlen az a mondás, hogy valaki azt sem tudja, fiú-e vagy lány. Ez azt jelenti, hogy a legbiztosabb pont sincs meg az ember életében, teljesen elveszettnek érzi magát. Ha a gyerekeket megfosztjuk attól a bizonyosságtól, hogy ő fiú vagy lány, azzal ártunk nekik. Hogy felnőttként a szexuális identitása kit milyen cselekvésre késztet, az mindenkinek a magánügye. A gyerekeket meg kell védeni attól, hogy propagandaeszközként használják őket, a szülők is ezt várják tőlünk” – mondta.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.