Nukleáris megállapodást kötött Magyarország Japánnal

  • narancs.hu
  • 2024. május 21.

Belpol

Együtt fogunk működni a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében.

Nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között, a két ország ennek alapján

együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is

– jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Tokióban. Ennek alapja, hogy a felek egyre fokozódó szerepet szánnak az atomenergiának, és bővíteni fogják ezen kapacitásaikat a következő időszakban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a japán gazdasági, infrastrukturális és külügyminiszterrel is tárgyalásokat folytatott.

Szijjártó fontos előre lépésnek minősítette, hogy Magyarország és Japán együtt fog működni a meglévő blokkok élettartamának meghosszabbítása terén is, aminek az előkészítése már zajlik hazánkban a paksi erőmű már működő reaktorai esetében. Leszögezte, hogy mindez elengedhetetlenül szükséges a versenyképesség fenntartása, illetve Magyarország esetén a rezsicsökkentés vívmányának megőrzése szempontjából is.

"Ugyanígy együtt fogunk működni a kis teljesítményű, kis helyigényű nukleáris reaktorok technológiai fejlesztésében. Ez forradalmi változást hozhat a világ energiaiparában" – jelentette ki. És

ha sikerül véglegesíteni azokat a technológiákat, amelyek nyomán kis helyigényű, kis teljesítményű nukleáris reaktorokat lehet építeni és rákapcsolni a hálózatra, akkor Magyarország mindenféleképpen érdekelt lesz ennek a technológiának az alkalmazásában"

- tette hozzá. Szijjártó arra is kitért, hogy kétoldalú vízügyi együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek célja, hogy a szektor rendkívül fejlett hazai szereplői meg tudjanak jelenni a japán piacon, továbbá hogy Magyarország is profitálhasson a területen felhalmozott japán tapasztalatokból.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.