Nyilvánosságra hozták a felvételi ponthatárokat

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. július 21.

Belpol

Az ELTE idén rekordot döntött, 11 355 hallgatót vett fel képzéseire.

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este. Ezzel eldőlt, hogy a több mint 99 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.

A diákok 20 órától, a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon is tájékozódhatnak a ponthatárokról.

A ponthatárok kihirdetését a felvételizők idén sem csak a budapesti helyszínen kísérhetik figyelemmel, több vidéki városban – Debrecenben, Egerben, Győrben, Miskolcon, Pécsen, Salgótarjánban és Szegeden – is tartanak ponthatárváró rendezvényt.

A Telex azt emelte ki, hogy az ELTE az állami ösztöndíjas jogász képzésére 475 ponttól lehetett bejutni, és tavalyhoz képest sok népszerű szakon magasabb ponthatár született.

Felv?teli - Pont Ott Parti Budapesten

 
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), az Oktatási Hivatal (OH) és a HÖOK Közhasznú Nonprofit Kft. közös szervezésében megrendezett Pont Ott Parti felvételi eredményváró rendezvény résztvevői a Városligetben. Fotó: MTI/Kovács Anikó
 

 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem azt közölte, hogy rekorszámú jelentkezőt, 11 355 hallgatót vett fel képzéseire.

Alapszakra 7248, mesterszakra 2666, osztatlan szakra 1251, felsőoktatási szakképzésre 190 hallgató került be. Közülük 9272 jelentkező nappali, 1943 levelező, 140 pedig esti munkarendben kezdi meg tanulmányait. Az egyetem elsőéveseinek mintegy 90 százaléka, 10 021 hallgató állami ösztöndíjas finanszírozási formában tanulhat.

A legtöbb hallgatót (2174) a bölcsészettudományi karra vették fel, ezt a gazdálkodástudományi kar (2100), majd a pedagógiai és pszichológiai kar (1467) követi.

A legnagyobb létszámemelkedést a gazdaságtudományi kar érte el: 300-zal több hallgató került be, mint tavaly – írták, jelezve, hogy 2361 felvett hallgatóval ez lett a második legnépszerűbb képzési terület, a bölcsészettudomány (3079) után és a pedagógusképzés (1850) előtt. Hozzátették, a gazdaságtudományi kar úgy vett fel a tavalyinál 42 százalékkal több alapszakos hallgatót, 1313-at, hogy a pontátlag is jelentősen nőtt, az idén már 442 feletti.

Az ELTE legnagyobb létszámmal induló alap-, illetve osztatlan szakjai: jogász (778), programtervező informatikus (659), gyógypedagógia (602), pszichológia (411). A mesterszakok közül a legnépszerűbb a vezetés és szervezés (294), ezt követi a pszichológia (274), a pénzügy (167) és a marketing (146).

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) 4776 új hallgató kezdheti meg tanulmányait idén szeptemberben.

Az intézmény az elmúlt években követett stratégiát folytatva idén is magas felvételi pontszámokat állapított meg: az alapképzésekre felvett állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma 425 pont.

 A BME felhívta a jelentkezők figyelmét arra, hogy a mostani pótfelvételi eljárásban alapképzési szakjainak nagy részén állami ösztöndíjas helyeket is meghirdet.

Tíz százalékkal kevesebb diákot vettek fel idén a Budapesti Corvinus Egyetemre, mint tavaly, magasabb átlagpontszámmal – közölte a Corvinus az MTI-vel.

 Az angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás alapszakra 478 ponttal, a magyar nyelvű nemzetközi tanulmányok alapszakra 477 ponttal, az angol nyelvűre 474 ponttal lehetett bekerülni. Az egyetem nemzetköziesítésének köszönhetően a 2022/23-as tanévtől az alapszakok több mint fele, a mesterszakok nyolcvan százaléka csak angolul vagy angolul is elvégezhető.

A központi felvételi eljárásban 2059 hallgatót vettek fel. Alapképzésen 1530, mesterképzésen 452, osztatlan képzésen pedig 77 hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptemberben. Ezen kívül nemzetközi felvételi útján alapszakon 268, mesterszakon 329 külföldi diákot vett fel a Corvinus, a jelentkezők 75 országból érkeztek, a felvett diákok több mint 20 százaléka külföldről érkezik.

Az idén nappali alapszakra felvett hallgatók csaknem 70 százaléka, a nappali mesterképzésre felvetteknek pedig a 90 százaléka tanulhat térítésmentesen, az egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány által biztosított Corvinus-ösztöndíjprogram keretében. A legjobb hallgatóknak akár havi 70 ezer forint tanulmányi ösztöndíjat is biztosít az alapítvány, ez több mint a kétszerese az állami ösztöndíjnak – ismertette az egyetem.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.