Nyolcmilliárdot kap a MÁV-Start a költségvetésből

  • narancs.hu
  • 2019. november 1.

Belpol

A döntés okát a rendelet nem részletezi. Csak úgy.

Költségtérítési elszámolás jogcímén 8,105 milliárd forintot kap a költségvetésből a MÁV-Start – ez derült ki az október 31-én megjelent kormányhatározatból.

Az összeget 15 napon belül az állami vasúti személyszállító rendelkezésére kell bocsátani, de elegendő 2020 végéig kifizetni. A döntés okát a rendelet nem részletezi.

Épp néhány órával a kormánydöntést megelőzően, valamiért a MÁV szükségesnek tartotta közzétenni, hogy szeptemberi összesítésük szerint a jegy nélkül utazók 300 ezer kiszabott bírság után 5,8 milliárd forinttal tartoznak a társaságnak – írja a Népszava.

A tartozásból mintegy 586 millió forint menetdíj. A pótdíj és egyéb költségek meghaladják az 5,2 milliárd forintot. A MÁV-Start 2014 és 2018 között 288 ezer esetben lépett fel jegy nélküli utazás vagy más szabályszegés miatt mintegy 93 ezer utassal szemben. Közülük 18,5 ezren halmoztak föl négy vagy annál több bírságot. A büntetésekből négy év alatt a menetdíjak 540 millió forintot, a pótdíjak 2,3 milliárd forintot tettek ki. A majdnem 2,9 milliárd forintnyi bírságból 2018 végéig 331 millió forintot sikerült behajtani – áll a közleményben.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.