Csendes népirtás vagy alaptalan médiahisztéria - a vajdasági magyarokat ért incidensek ügyében az igazság valahol e szélsőséges álláspontok között lehet. Hangulatjelentés két, etnikai konfliktusok miatt elhíresült bácskai faluból.
"Mindjárt csomagolok és emigrálok Budapestre" - mondja ironikusan kishegyesi vendéglátóm az m2 vajdasági magyarverésekről szóló legújabb riportja után. Ebédhez készülünk a titói jómódot tükröző, hatalmas, emeletes ház konyhájában, miközben kint, a novemberi napsütésben éppen a kukorica betakarítása folyik. Előző este az egyik helyi kocsmába is lemerészkedtünk, de randalírozó szerbek helyett csak a magyarországi vidékről is jól ismert, lézengő fiatalokkal és sarokban gubbasztó, alkoholista munkanélküliekkel találkoztunk. A drámai aláfestő zenével megtámogatott televíziós riport mintha egy párhuzamos világban készült volna: első ránézésre Kishegyes nem tűnik veszélyesebb helynek Lajosmizsénél vagy Jászkarajenőnél.
Az 5500 lakosú bácskai falu a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezte tavaly október 23-ai megmozdulás idején a magyar "fasizmus" központjaként szerepelt a szerb radikális sajtóban, előtte egy hónappal viszont az iskolabuszon vertek össze egy helyi magyar fiút. Vagyis az etnikai feszültség egyik gócpontjában lennénk.
A magyar médiában bemutatott esetek természetesen megtörténtek, és az Európai Parlament (EP) Doris Pack vezette tényfeltáró bizottsága is megállapította, hogy a Vajdaságban rendszeresen megsértik a kisebbségi lakosok alap-vető emberi és szabadságjogait, megfenyegetik politikai vezetőiket, a szerb központi és helyi szervek - a rendőrség és az igazságszolgáltatás - pedig nem képesek meggátolni az erőszakoskodást. A magyar és a szerb diplomácia az EP-állásfoglalás nyomán többször tárgyalt a helyzetről, két héttel ezelőtt pedig maga Kostunica miniszterelnök ígért azonnali intézkedéseket Kasza József vajdasági magyar politikai vezetőnek.
Az általunk megkérdezett külügyminisztériumi szakértő szerint a magyarverések körül kibontakozó nagypolitikai játszmában kifejezetten jól állunk: Szerbiának muszáj működő, demokratikus országnak tűnnie, ha nem akarja elveszíteni a Kosovo jövőbeli státusáról szóló utóvédharcot. A szavak szintjén tehát feltétlenül számíthatunk az együttműködésre, legalábbis amíg Szerbiát az európai integrációra törekvő erők irányítják. Más kérdés, hogy az elvándorlás miatt meggyengült vajdasági magyar közösség hosszú távú kilátásai a vere-kedésektől függetlenül is rendkívül rosszak.
Kinga kocsmája
"Volt idő, amikor mindennap reszketve jöttem be dolgozni - meséli az egyik kishegyesi kocsma tulajdonosnője. - Mikor tavaly megnyitottam az üzletet, sokan mondták, hogy veszélyes vállalkozásba fogok, de nem hittem nekik. Aztán bejött minden este egy 4-5 fős banda, berúgtak, elkezdtek énekelni és szidni a magyarokat. Ordibáltak, hogy igaza van Seseljnek és Milosevicnek, ki kellene irtani minket. Volt, hogy az ajtó előtt megtámadtak egy bicikliző fiút. A többi vendég ilyenkor persze csak lapul a sarokban, vagy eloldalog. A rendőrséget is hiába hívom ki, mert semmit nem csinálnak: állítólag minden az én hibám, amiért kiszolgálom az ittas vendéget. Megtörtént, hogy kijött a rendőr, a randalírozók meg meghívták egy körre, összeölelkeztek és testvérnek nevezték egymást." Az állandó cirkusz azóta szűnt meg, amióta a kocsmárosnő bejelentette: egyáltalán nem hajlandó többé kiszolgálni a rendbontókat, és ehhez minden fenyegetés ellenére tartja magát.
A magyarok és szerbek közötti verekedések szinte kivétel nélkül a kocsmákban, diszkókban és szórakozóhelyeken törnek ki. Ritkán fordul elő olyan eset, amikor valakit pusztán azért támadnak meg az utcán, mert magyarul hallják beszélni. A diszkós verekedésnek amúgy nagy hagyományai vannak a Vajdaságban (egyébként Magyarországon is), az 1980-as években például mindennapos volt, hogy a kishegyesi fiatalok ölre mentek a szomszédos lovcanaci crnagorácokkal - csakhogy ez a jugoszláv multietnikus idill fénykorában nem számított magyarverésnek. A hódsági körzet rendőrei legtöbbet a szerbmiliticsi diszkóba járnak razziázni, ahol magyarok ugyan nincsenek, de ettől még a helyiek minden hétvégén elcsépelik egymást. Fontos lenne viszont, hogy legyenek magyar - vagy legalább helyi szerb - rendőrök, akikre számítani lehet baj esetén. Bár az EP-jelentés külön is felhívta a szerb kormány figyelmét e kérdés fontosságára, a rendőri képzésre jelentkező kishegyesi magyar fiatalokat rendszeresen elutasítják, állítólagos fizikai hiányosságokra hivatkozva.
Érdekes módon a két, majdnem összeépült szomszéd falu, Kishegyes és Lovcanac (Szikics) közti ellentétek mára elcsitultak. Az egy-kori német Sekitschre betelepített montenegróiakkal ötven év alatt úgy-ahogy összecsiszolódtak a magyarok, bár a kishegyesiek ma is szívesen emlegetik szomszédaik állítólagos lustaságát és rendetlenségét. A konfliktusokat ma már a Kishegyesre beköltözött horvátországi és boszniai szerb menekültek okozzák - és ez ismét csak tipikus jelenség az egész Vajdaságban. Kishegyes 1995-ig magyar falu volt, de a fiatalok elvándorlása miatt a lakosság száma egyre csökkent, és sok régi ház üresen maradt. A szerb állam jelentős segélyeket adott a menekülteknek, melyekből lakást vettek, így majd' mindegyik utcában találunk néhány krajinai vagy szlavóniai családot. Az ideköltözők meglepve tapasztalták, hogy a magyar falu nincs "kiürítve", ahogy azt radikális jóakaróik beharangozták, így nekik kellene alkalmazkodniuk a még mindig nagy többségben lévő őslakosokhoz. Etnikai gyűlölködésükhöz nyilván hozzájárulnak a menekülés során szerzett szörnyű élmények és a munkanélküliség miatti frusztráció is.
Hatvannégy Vármegye
"Kell húsz-harminc év, mire megszokjuk egymást" - mondja józanul Kis Kornél, aki a Hatvannégy Vármegye vajdasági szervezetének szóvivőjeként jutott be tavaly a helyi közösségi önkormányzatba a Vajdasági Magyar Demokratikus Párt listáján. Az irredenta tömörülés meglehetősen erős pozíciókat épített ki magának a tartományban, ami jól mutatja a hagyományos kisebbségi politikai elitből való kiábrándulást és a fiatalok radikalizálódását.
"Igazi, alulról szerveződő ifjúsági mozgalom a miénk, aminek eredetileg egy szabadkai baráti tár-saság volt a magja. A mai tagok többsége korábban nem ismerte egymást, számukra a mozgalom társaságot, új baráti kört is jelent. A saját belépésem története tipikusnak mondható: egyszer egy szórakozóhely vécéjében, miközben a dolgomat végeztem, egy Egészséges Fejbőr-számot dúdoltam. A mellettem álló srác szintén elkezdte mondani a szöveget, és persze szóba elegyedtünk, dumálni kezdtünk és összebarátkoztunk. ' volt Lavró Tihamér, a mozgalom szabadkai vezetője, akit tavaly márciusban annyira megvertek a szerbek, hogy az arccsontja is eltörött. Később én is egy csomó fiatalt beszerveztem: az ember úgyis eljár a diszkóba, és meglát valami apró jelet, például egy nemzeti jelvényes pólót, amiről sejtheti, hogy a másik is hasonlóan gondolkodik."
Kishegyesen a falu fiatalságának negyede belépett a mozgalomba, bár a kétszáz srác közül - többségükben 17-20 évesek - csak ötvenen tevékenykednek aktívan a szervezetben. Nem egészen ugyanaz hatvannégy vármegyésnek lenni a Vajdaságban, mint Magyarországon, amit az is bizonyít, hogy Kornél - aki megnyerően értelmes, nyitott és rokonszenves fiatalember - egyáltalán szóba áll egy narancsos újságíróval. "A nemzeti rock meg a többi külsőség korosztályi dolog, késő kamaszkori lázongás - mondja. - A valódi őrülteket igyekeztünk kizárni, és őszintén szólva sokszor az anyaországiak dolgai is furcsáknak tűnnek. Elvárták, hogy vigyük vásárra a bőrünket provokatív ötletek kedvéért, mint október 23-án is, utána meg nekünk kell szembenézni a szerb radikálisokkal meg a haragos magyar szomszédokkal, amiért a nyakukra hoztuk a bajt. Az utóbbi időben inkább értelmes programokat szerveztünk, például gyerekrajzpályázatot írtunk ki, néprajzi műsort csináltunk, meg levetítettük Topolyán a Trianon-filmet. Tényleg nem kell minden kocsmai verekedést magyarveréssé felfújni: a vajdasági magyarok jövőjét sokkal jobban veszélyeztetik más problémák, főként a megélhetés hiánya. De az is igaz, hogy amikor tavaly bementem Tihamérhoz a kórházba, összeszorult a szívem. Azért kemény dolog, amikor egy baráttal ilyesmi történik, és tulajdonképpen én is lehettem volna a helyében."
A fiatalok radikalizálódása sok kishegyesit aggaszt, fiatalokat és időseket egyaránt. Az Újvidéken vagy Belgrádban tanuló helyiek közül többeket ért sérelem vagy hátrányos megkülönböztetés az egyetemen a tavaly október 23-ai botrány után. "Mielőtt megismertem, látatlanul is gyűlöltem Kornélt" - mondja Virág Bea, aki inkább a belgrádi Válj polgárrá! mozgalom sikerében reménykedik. A szervezet programja azon a felismerésen alapszik, hogy a három szomszédos falu szerb, magyar és montenegrói fiataljai között alig vannak baráti kapcsolatok, mert mindegyik közösség bezárkózva él. A brit nagykövetség által támogatott szeminárium után a szervezők helyi projekteket készítenek, a kishegyesi járásban például a falvakat átszelő Krivaja folyó medrének kitisztítását és az utcák, zöldterületek rendbetételét tűzték ki célul: "A közös munka során oldottabbá válik a légkör, enyhülnek a feszültségek" - reménykedik Bea.
A nyugat-bácskai Gombos (Bogojevo) tavaly novemberben vált hírhedtté, amikor egy diszkóverekedés miatt szívinfarktust kapott az egyik fiú segítségül hívott édesapja. Lajkó Imrét a sajtó a magyarverések első "halálos áldozatának" nevezte. A falu a Duna mellett fekszik, a Horvátországba vezető közúti és az 1999-ben lebombázott erdődi vasúti híd mellett. Nyugat-Bácskának ezt a vidékét vegyesen lakják szerbek és magyarok, eredetileg falvanként elkülönülve.
Frontvonal
Talán egyetlen vajdasági falu sem szenvedett annyit a délszláv háborúk idején, mint Gombos. A település dunai strandja a 80-as években a zomboriak kedvelt nyaralóhelye volt, s a települést a vajdasági magyar népi kultúra egyik központjának tartották. 1991-ben aztán minden megváltozott: a szomszédos Szlavóniában kitört a polgárháború, és Gombost egyik napról a másikra több ezer katona szállta meg. "Mi voltunk a hátország - meséli Sörfőző Ferenc egykori önkormányzati képviselő, egy kis élelmiszerüzlet vezetője. - Évekig ki se mertünk menni esténként az utcára a randalírozó, agresszív katonák miatt. A szabadcsapatok többször összetörték a kocsmákat, elvitték az udvarról az állatokat, ordítoztak és lövöldöztek. A boltban is előfordult, hogy a katonák fizetés helyett elővették a fegyverüket, és rákérdeztek: >>Ezzel jó lesz?Az 1995-ös horvátországi vereség után 200-300 menekült érkezett Gombosra. Az új lakosokat az őshonos magyarok véreskezű gyilkosoknak tartják, akik a megérkezésükkor teherautóval pakolták le a sok összerablott holmit, bútort, mezőgazdasági gépet (ugyanezt mesélik egyébként a kishegyesi menekültekről is). Bár ez nyilván túlzás, tény, hogy 24 név szerint ismert, a horvát hatóságok által körözött háborús bűnös lakik a faluban.
"Az első évben még sikerült a menekültek többségét továbbirányítanunk Priglevicára és Szilágyra - igaz, az itteni szerb falvak se nagyon akarták befogadni őket. Később aztán elkezdtek jogtalanul behurcolkodni az üresen álló házakba, még csak meg se akarták vásárolni őket. A Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség egy parlamenti képviselője segítségével sikerült elérnünk, hogy a rendőrség kilakoltassa őket, és a falu is összeszedte minden erejét. Megtörtént, hogy mindannyian kivonultunk az egyik elfoglalt ház elé, és csendesen megálltunk a kapu előtt - szerencsére végül nem került sor verekedésre, kimentek maguktól. Később aztán az államtól kapott pénzen olcsón megvették a házakat. Gomboson nem sokat érnek az ingatlanok" - meséli a volt képviselő.
Tornatermi háború
Gomboson egyértelműen megfigyelhető a menekültek törekvése a település szimbolikus átvételére. 1996-97 táján a szerbek bejelentették, hogy ortodox templomot akarnak építeni maguknak a régi Szent Flórián-szobor helyére. A falu több másik, kevésbé központi fekvésű telket ajánlott fel nekik, de két év huzavona után - miköz-ben a szobor fejét kétszer letörték, ezért át kellett helyezni a katolikus templom kertjébe - végül megkezdődött az illegális építkezés. A menekülteket nem zavarta, hogy semmilyen engedélyt nem kaptak: egyszer csak megjelent egy teherautó, és lerakta az építőanyagokat a kis park közepére. A helyszínen ma hatalmas, félkész bizánci beton székesegyház emelkedik, de a munkálatok tavaly leálltak; a templomépítést finanszírozó befolyásos radikális hatalmasságnak elfogyott a pénze.
A József Attila Általános Iskola igazgatónője, Kovács Edit szintén megvívta a maga "nemzetiségi" harcait. Az iskolában eredetileg magyar és cigány tagozat működött, az utóbbi szerb tanítási nyelvvel. A magyar tagozat állandóan fogy: míg a 60-as években egy-egy osztályban 45 diák is volt, ma már jó évnek számít, ha 10 gyerek öszszejön. "A következő egy-két év-folyammal még nincs probléma, utána viszont már látszik, hogy csak 2-3 gyerekünk lesz. Remélem, az oktatási felügyelőség megengedi összevont osztályok indítását." Pár évvel ezelőtt külön szerb tagozat is indult, a menekültek ugyanis nem voltak hajlandóak a cigány vagy a magyar osztályokban taníttatni a gyerekeiket; a Vajdaság-ban hagyományosan merev etnikai szegregáció jellemzi az oktatást.
"A legszörnyűbb számomra a tornaterem körüli vita volt - mondja az igazgatónő. - 1992-ben az akkoriban még vadonatúj iskola felét lezárták, és hadikórházzá alakították, a frontról helikopterrel szállították ide a súlyos sebesülteket. A gyerekek fele évekig csak délután járhatott iskolába, és néha borzasztó dolgokat láttak. Miután végre visszakaptuk és helyreállítottuk a tornatermet, jelentkezett néhány szerb menekült, hogy délután focizni szeretnének a >>sportcsarnokban
Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a menekültek lépten-nyomon azzal dicsekednek: a következő önkormányzati választáson átveszik a helyi hatalmat, és kirúgatják a jelenlegi jegyzőnőt, nem csoda, hogy a gombosi magyarok depressziósak. "Ha túléltük a megszállást, túléljük ezeket az ügyeket is. A sok harcnak és küzdelemnek legalább annyi értelme volt, hogy mi, öregek békében meghalhatunk a falunkban. Jövő gyerekek híján úgy sincs" - mondja Sörfőző Ferenc. Valamiben mégis bízhat a lokálpatrióta boltos, mert szabadidejében profi webmesterként honlapot szerkeszt a falunak, mostanában pedig a Wikipédiát tanulmányozza. Állítólag nagyszerű találmány, mert bárki hozzáférhet, és megírhatja a világnak a maga történetét.
