Oktatói Hálózat

Az értelmiség megfélemlítése

  • narancs.hu
  • 2012. június 5.

Belpol

A filozófusok elleni támadás célja az értelmiség megfélemlítése volt.

Az Oktatói Hálózat megelégedéssel fogadta a hírt, hogy a BRFK bűncselekmény hiányában megszüntette a magyar filozófustársadalom néhány nagy tiszteletnek örvendő tagja ellen másfél évvel ezelőtt indított nyomozást. A vizsgálat lezárult, de az ügy ezzel nem ért véget.

Az Oktatói Hálózat a tudomány és a felsőoktatás autonómiája, valamint a véleményszabadság és a jogbiztonság alapvető értékeinek védelmében tiltakozik az ellen, ami kollégáinkkal történt. Mint kutatási pályázatokban rendszeresen részt vevő egyetemi oktatók, világosan látjuk, hogy az ügy hátterében politikai szándékok húzódnak meg. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos képtelen


Fotó: MTI

 

vádakra alapozott feljelentése és az azt kísérő rágalomhadjárat elsősorban olyan tudósok és egyetemi oktatók lejáratására irányult, akik kritikus értelmiségiként bátran véleményt nyilvánítottak nemcsak a jelenlegi, hanem a korábbi politikai hatalommal szemben is. Az ellenük folytatott hecckampányt, amelyben Budai Gyula és egyes újságírók mellett néhány tudós kolléga is proaktívan működött közre, nem lehet egyedül a filozófusszakmán belüli rivalizálással magyarázni. A kormánybiztos és néhány sajtóorgánum összehangolt tevékenysége egyértelművé tette, hogy a politikai hatalom az értelmiség egészének a megfélemlítése céljából próbált a tudomány belügyeibe beavatkozni.

Az Oktatói Hálózat felszólítja mindazon személyeket, sajtóorgánumokat és intézményeket, akik és amelyek ebben a szégyenletes eljárásban részt vettek, hogy nyilvánosan kérjenek bocsánatot az igaztalanul meghurcolt filozófusoktól.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.