Magyarország a tömeges oltás előtt

Oltogatnak

Belpol

Érkeznek a vakcinaszállítmányok, az egészségügyi és a szociális dolgozók után megkezdődhet a lakosság oltása – de gondosan kimunkált oltási tervnek mintha híján lenne az ország. Pedig volt már ehhez hasonló oltási kampány.

Magyarországon december végén indult az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni oltása, január 3-án pedig Orbán Viktor arról beszélt a Kossuth rádióban, hogy a tömeges oltásra is van terve a kormánynak. Erről annyit árult el, hogy nemcsak egészségügyi intézményekben oltanák a lakosságot, hanem például szavazókörökben is berendeznének oltópontokat. A magyar kormány oltási tervéről a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapján december 31. óta elérhető, Lakossági tájékoztató az oltási terv alapján (kivonat) névre hallgató dokumentum árul el a legtöbbet – ez egy mindössze hatpontos lista arról, hogy milyen sorrendben kívánják oltani a lakosságot. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy az „oltási tervből” csak az oltási tervet hiányolja; a közzétett hat pont csupán prioritási lista, amely éppen a gyakorlati kivitelezésről nem informál.

A múlt heti adatok szerint mintegy 42 ezer egészségügyi dolgozót oltottak be az összesen 120–130 ezerből. A MOK Realitás projektjét jegyző Svéd Tamás (a kamara titkára) január 5-én publikálta az egészségügyi dolgozók oltással kapcsolatos tapasztalatait. Mint írja, azt várnák, hogy a vakcinák „elosztása központilag, szigorúan és racionálisan történik: meghatároznak egy prioritási sorrendet. Például első lépésben Covid-osztályok és ellátóhelyek dolgozói, majd folyamatos felvétel mellett, az előszűrés nélküli betegekkel foglalkozók, így a sürgősségi osztályok, baleseti sebészetek dolgozói, a munkájuk révén rendszeresen aeroszolnak kitett egészségügyi dolgozók, a fentiek mellett a légutat biztosító aneszteziológusok és jelenleg is dolgozó fogorvosok. A jelek szerint azonban messze nem ez történik.” A kamarához eljutott hírek szerint az oltóhelyek az oltást a saját dolgozóikkal kezdték, így fordulhatott elő, hogy az oltást megkapta csecsemővel otthon tartózkodó kismama, nyugdíjas professzor vagy adminisztratív munkatárs is. Általános tapasztalat volt az időpontfoglalás nehézsége és az is, hogy az időpontra érkezőknek sokszor több órát kell várakozniuk, továbbá egy helyiségben sok egészségügyi dolgozó zsúfolódik össze, a másfél-két méteres távolságot lehetetlenség tartani.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.