Óránként 28 ezerért lehet zsidózni a SOTE-n

  • narancs.hu
  • 2013. február 22.

Belpol

Gyöngyösi Márton, a Jobbik nagy szólamú alelnöke országjáró körútjának budapesti állomásául a TF (új nevén TSK, a SOTE Testnevelési és Sporttudományi Kara) auláját választotta. Megtudtuk a TSK-tól, hogy milyen irányelvek mentén adnak teret egy pártrendezvénynek.

A választ, amelynek alapját egy értéksemleges, kevéssé életszagú szabályzat adja (az eseményről szóló tudósításunkat lásd itt), elektronikus levélben bocsátotta rendelkezésünkre a testnevelési kar:

„A Jobbik a termet a hivatalos listaár szerint bérelte (28 ezer Ft/óra), emellett hangtechnikai szolgáltatást (5 ezer Ft/óra) is igénybe vett. A terembérlés ideje alatt oktatási tevékenység már nem zajlott. A bérlő a bérleményen kívül szórólapot, zászlót, molinót nem helyezett el, a hallgatók közt nem agitált.

Mindez az egyetemi szabályzatnak megfelelően történt, ahogy más politikai párt által tartott rendezvény esetében is történni szokott. A Testnevelési és Sporttudományi Karon az elmúlt években szinte az összes parlamenti párt tartott már hasonló jellegű rendezvényt. A Testnevelési és Sporttudományi Kar pártpolitikailag semlegesen működik, ezért nem tehet különbséget a bérlést kezdeményező pártok között.”

A politikai rendezvényekre vonatkozó szabályzat a honlapon nyilvánosan hozzáférhető ezen a linken.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.