Szabó Tímea ezt üzente Orbánnak: „Boldog Karácsonyt!”

  • narancs.hu
  • 2019. október 21.

Belpol

Az ellenzéki képviselők sem hagyták ki ma a ziccert.

„Hadd kívánjak én is boldog karácsonyt!” – így kezdte beszédét Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa hétfőn a parlamentben. Ezzel arra utalt, hogy Orbán Viktor pár éve Demeter Márta LMP-s képviselő kérdéseit vette semmibe és a vitát – a közelgő ünnepekre hivatkozva – azzal rekesztette be, hogy boldog karácsonyt kívánt.

Szabó a miniszterelnöki szónoklat után beszélt. Mint arról beszámoltunk, Orbán röviden értékelte a választásokat, gratulált a megválasztott polgármestereknek és képviselőknek, majd kijelentette, a pártja kapta a legtöbb szavazatot, így eszük ágában sincs a politikájuk irányvonalán változtatni. Közben a független Hadházy Ákos egy táblát tartott Orbán pulpitusa elé, amire azt volt írva: Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott", amit a kormányfő megpróbált kitépni a kezéből.

Önök túltolták a biciklit

A Párbeszéd politikusa Orbán győzelmi beszédére úgy reagált: Karácsony Gergely 51 százalékkal győzte le Orbán Viktor „helytartóját”. „A budapestieknek elege van abból, amit önök műveltek. Szabadságra vágytak, ezért minimum kijár öntől egy bocsánatkérés”, majd hozzátette, „önök túltolták a biciklit. "Először is sokat loptak”.

„Sok volt a gyűlöletből is” – tette hozzá, megemlítve a Origót, a kormány elsőszámú propagandalapját, ami 24 órában „alkalmatlanozta” Karácsonyt. „Tényleg azt gondolták, hogy a budapestiek tétlenül nézik, hogy lerobbanak a kórházak? Tényleg azt gondolta, hogy meg lehet zsarolni a budapestieket, hogy csak akkor kapunk pénzt, ha nem ő nyer? Szórakozik velünk? Erre mondtak nemet a választók, ezért nyert Karácsony” – mondta.

Szabó Tímea azt is megkérdezte, tényleg azt hitték, hogy Borkai Zsolt orgiáit, lopásait tétlenül nézik a nagyvárosok szavazói. „Arra jöttek rá, hogy Borkaiból nem egy van, hanem százával rohangálnak ebben az országban, a kereszténynek hazudott Fideszen belül. A Fidesz a Borkai Zsoltok gyülekezete. Ezért nyert Karácsony, ezért nyertek a nagyvárosok vezetői”. „Úgy fogjuk felszabadítani az egész várost, ahogyan Budapestet is” – mondta, ám ekkor időtúllépésre hivatkozva leállította a házelnök.

"Boldog húsvétot!"

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is szót kért hétfőn a parlamentben. A képviselő arra hívta fel a figyelmet, a kormány támogatja Recep Tayyip Erdoğan török elnök politikáját. „Nem érzik magukat felelősnek ártatlan civilek életéért? Miért nem rázza meg a képek sokasága? Miért gondolja, hogy mi, magyarok ezen az oldalon vagyunk? Nem látok olyan nemzeti érdeket, ami alapján mi, magyarok e felett elmehetünk szótlanul. A magyar kormány politikája is felelős ezért! Szégyellem magam emiatt.”

false

Hozzátette, azt javasolja az ellenzéki kollégáknak, hogy ne csak politikai, hanem emberi szövetségek is kössenek, hogy az „agresszióval szembe tudjunk szállni”, és tavasszal „boldog húsvétot kívánjunk egymásnak”.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.