Orbán 250 fős templomi búcsúztatáson vett részt, a rendőrség szerint ezzel nincs semmi baj

  • narancs.hu
  • 2021. február 26.

Belpol

Mert "templomi búcsúztatásra" nem, csak temetésre vonatkozik a korlátozás.

Ahogy február 23-án megírtuk: a rendőrség rekordgyorsasággal utasította el az Orbán Viktor ellen beérkező feljelentést, miszerint a miniszterelnök az év elején elhunyt Kriza Ákos miskolci polgármester január 30-i temetésén a járványügyi szabályok megsértette.

Orbán Viktorral és társaival vagy ismeretlenekkel szemben H. Attila 2021. február 15-én tett feljelentést, mert a néhai miskolci polgármester temetésének gyászszertartásán ötvennél többen vettek részt, ez pedig a a járványügyi veszélyhelyzetre vonatkozó korlátozást megszegése. Lett volna - derül ki a Népszava mai cikkéből.

Míg lapunknak a rendőrség már 23-án elmondta, hogy a feljelentést elutasították, addig most azt is közölték, hogy milyen okból. A rendőrség a lappal közölte, hogy a 484/2020. (XI. 10.) kormányrendelet értelmében vallási közösségek szertartása – a házasságkötés, valamint a temetés kivételével – nem számít államilag meghatározott rendezvénynek. Tehát az adott vallási közösség dönthet arról, hány embert hívnak el egy búcsúztató istentiszteletre, amelyen  „a résztvevők számszerű korlátozás nélkül megjelenhettek”. A temetésen viszont csak egy szűk kör vehetett részt (Orbán Viktort erre is meghívták), a rendőrség által megvizsgált felvételek szerint itt azonban nem voltak többen 50 főnél.

A megemlékező istentiszteletre ennél jóval többen, 200-250-en voltak meghívva, de Sándor Frigyes evangélikus esperes elmondta: „a miniszterelnöki beszédet nem számítva mindenki maszkot viselt, a padsorok között üres helyet hagytunk, a bejáratnál pedig kézfertőtlenítőt helyeztünk ki”; az 1500 fős templomban pedig szerinte nem volt gond a távolság betartása sem.

A lap hozzáteszi, hogy a rendőrság által idézett rendelet is azt mutatja, komoly kettős mércét alkalmaz a kormány. Míg egy házasságkötésen csak a legszűkebb család vehet részt és a saját lakásunkban sem lehetünk tíznél többen, addig az egyházaknak szabad kezet adott, és gyakorlatilag nem rendeli el, csak "kéri", hogy "a szertartásaik során a magatartási szabályokat az általános szabályokkal összhangban határozzák meg.”

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.