Orbán a rádióban: októberben jön a második hullám

  • narancs.hu
  • 2020. május 1.

Belpol

Magyarország az első csatát megnyerte a koronavírussal szemben – állította Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Magyarország az első csatát megnyerte a koronavírussal szemben – állította Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Mint mondta, a vírus nem szabadult el, sikerült kialakítani a védekezés módszereit, azaz „időt nyertünk”, és sikerült felkészíteni az egészségügyet a védekezésre. Ugyanakkor a miniszterelnök fegyelmeztetett, hogy a vírus nem tűnt el az országból, csak „felkészültünk a vírus következő támadásának kivédésére”. Azt is mondta, hogy a szakemberek szerint „lesz második hullám” mégpedig várhatóan október-november környékén.

Ezen kívül Orbán Viktor arról is beszélt: ha Budapesten sikerül a halálozási számokat csökkenteni, akkor nem fognak habozni, hogy a fővárosiaknak is újraindulhasson a normális élet.

A hvg.hu a maga szemléjében hozzátette: a miniszterelnök minden nap meghallgatja az operatív törzs vezetőit, és elmondása szerint a helyzethez igazodva egy órán belül is tud új döntést hozni. A különleges jogrend ugyanis különleges gyorsaságra ad neki lehetőséget – büszkélkedett.

De hozzátette azt is, hogy alapesetben a döntéseket kéthetente érdemes felülvizsgálni, akkora látszik ugyanis az újabb lépések hatása. Mivel a miniszterelnök szerint hosszabb távon nem lehet így élni, a kormányzat figyelni fogja, mi történik a 2-3 héttel előttünk járó Ausztriában, illetve a cseheknél.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.