Orbán Balázs: „Mi kinn vagyunk a vízből, más országok pedig éppen elsüllyednek”

  • narancs.hu
  • 2024. december 31.

Belpol

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint kifizetődött a kormány „következetes” külpolitikája.

„Hiába a sok okoskodó, óvatoskodó, megalkuvó, besimuló, hajbókoló mentalitású vélemény, ha Magyarország jól értékeli a világ változását, jó stratégiát választ, bátor és egyenesen kommunikál, akkor az meghozza az eredményt” – mondta Orbán Balázs a Portfolio.hu-nak adott interjújában. A miniszterelnök politikai igazgatója hozzátette:

„Mi kinn vagyunk a vízből, más országok pedig éppen elsüllyednek.”

Orbán Balázs a hvg.hu szemléje szerint elmondta: kifizetődött a magyar kormány „következetes külpolitikája”, hiszen sikerült kimaradni a háborúból és a konfliktus lezárultát követően Magyarország a „háború utáni rend meghatározó szereplőjévé válhat, amit kézzel fogható gazdasági lehetőségekre lehet beváltani.” „Ebben a nehéz európai környezetben szinte az egyetlen uniós ország vagyunk, ami ilyen alaphelyzetből tud további nagy család-, lakhatás és vállalkozástámogató programot indítani. Míg mások a túlélésre játszanak, mi már javában rajzoljuk az új stratégiánk térképét” – fejtegette a miniszterelnök politikai igazgatója.

A nehézségekről, visszaesésekről szerinte a kormányon kívül álló tényezők tehetnek, a forint mélyrepülésének az oka az amerikai események hatása az eurózónára, az ipari termelés problémái pedig a német gazdaság gyengélkedésére vezethetők vissza. Az uniós forrásokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott: bár „vannak, akik azon dolgoznak, hogy elvegyék tőlünk ezeket a forrásokat, de ezeket a támadásokat eddig mindig el tudtuk hárítani, és ezután is el fogjuk tudni hárítani”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.