Orbán bocsánatkérésére vár a Momentum

  • narancs.hu
  • 2024. március 10.

Belpol

Az ellenzéki párt alelnöke szerint az emberek válaszokat is várnak még K. Endre ügyében.

Írásbeli kérdéssel fordult Tompos Márton (Momentum) országgyűlési képviselő Orbán Viktor miniszterelnökhöz a bicskei áldozatok ügyében.

Az ellenzéki párt alelnöke arra emlékeztet, hogy egy friss közvélemény-kutatás elsősorban a kormányfőt tartja hibásnak a kegyelmi botrány miatt, legalábbis a megkérdezettek 38 százaléka gondolta úgy, hogy Orbán Viktort terheli a felelősség.

„Egyértelmű, hogy az emberek válaszokat követelnek, amiket még nem kaptak meg. Személyesen kérdeztem Orbánt, hogy nem gondolja, hogy ideje lenne őszintén bevallani, hogy ki és milyen indokkal erőltette át a pedofilsegítő K. Endre kegyelmi ügyét? Mikor kérnek végre bocsánatot az áldozatoktól?”

 

A Tompos által említett felmérést a Republikon Intézet készítette:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.