Orbán és Matolcsy barátai nyerhetik a legtöbbet a Vár átalakításán

  • narancs.hu
  • 2017. március 9.

Belpol

Zsidai Roy mellett már Puch Lászlónak is van egy étterme a Várban, vásárolni pedig csak a CBA-ban lehet. Kik nyernek a budai Vár átalakításával, és hogyan szabadulna a régi lakóktól az önkormányzat?

A budai Vár átalakulását vizsgáló cikksorozatunk első részében arról írtunk, mennyibe kerül Orbán álmának megvalósulása és a minisztériumok költözése. Az e héten megjelent Magyar Narancsban azt vesszük sorra, mely üzleti körök nyerhetnek a változással és kik lesznek a vesztesek.

A Várnegyed hagyományosan jobboldali polgári környék, ám az utóbbi években megindult folyamatok nekik sem tetszenek. Általános félelem, hogy a lakásokat az új fideszes elit prominensei, illetve a várbeli minisztériumok dolgozói akarják megszerezni. Az önkormányzati lakások bérlői attól tartanak, ha balhéznak, akkor annyira megemelik bérleti díjukat, hogy kénytelenek lesznek elhagyni az akár évtizedek óta használt lakásukat. 2013 óta ráadásul mérlegelés nélkül ki lehet sajátítani azokat az ingatlanokat, amelyekre nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy miatt van szükség – márpedig a Várat megújító Hauszmann-tervet a kormány egyszerű rendelettel kiemeltté minősítette. A félelmeket konkrét esetek is táplálják. Például az egyik lakónál váratlanul megjelent a Nemzeti Védelmi Szolgálat, miután az egyik, a Fidesznél jól fekvő vállalkozással került birtokvédelmi vitába. Közvetlen következménye az esetnek nem lett, ám az üzenet átment, így aki bérlakásban lakik, inkább meghúzza magát.

A Várnegyed felfuttatásának egyik legnagyobb nyertese kétségtelenül a Zsidai-csoport. A család volt az első maszek vendéglátós a Várban, a Café Pierrot 1982-ben nyílt meg, és sajátos körülmények között kezdtek növekedni, erről itt írtunk. A 2010-ben lendületet kapott vállalkozás ma már öt éttermet, két szállodát és két teraszt is üzemeltet itt, melyeket jóval a piaci ár alatt bérelnek az önkormányzattól.

A jó üzletet mások is kiszagolták, tavaly nyáron Puch László is szerzett egy éttermet a Várban: a Hilton bejáratával szemben lévő Speiz került ekkor a volt szocialista pártpénztárnok érdekeltségébe. A Vár egyetlen élelmiszerboltját és dohányboltját a CBA működteti, ráadásul a kerületi szociális kártya is csak a „magyar üzletlánc” boltjaiban használható.

A Bécsi kapu mellett Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás építhet apartmanhotelt és luxuslakásokat magában foglaló épületegyüttest, erről a 444.hu számolt be tavaly. A Várhegy lábánál Orbán Viktor barátja, Garancsi István épít szállodát. Mint azt a Válasz.hu korábban megtudta, a milliárdos beruházáshoz az Eximbank nyújtott 7,5 millió euró (2,3 milliárd forint) hitelt. A hitelért kezességet pedig Mészáros Lőrinc egyik üzlettársa, a Scheer Sándor tulajdonában álló Unione-L Ingatlanforgalmazó Kft. vállalt.

További részletek a friss Magyar Narancsban.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.