Orbán már januárban oltaná az időseket koronavírus ellen

  • narancs.hu
  • 2020. október 30.

Belpol

A reggeli rádióinterjúban többek közt arról beszélt, hogy már év végére érkezhet vakcina, és hogy újabb szigorítások nem lesznek még, de szigorúbb büntetés igen.

Tömegesen áprilisra lehet itt a koronavírus elleni oltás - mondta reggel a Kossuth Rádiónak adott interjújában Orbán Viktor.

Beszélt a csütörtöki EU-s virológiai megbeszélésről, arról azonban nem, vajon végeztek-e rajta tesztet azután, hogy hétfőn a később koronavírusosnak talált Vidnyánszkyval is tárgyalt - teszi hozzá a hvg.hu.

Orbán elmondta, hogy bár nem jó a helyzet, de "még istenes" Belgiumhoz, Franciaországhoz, Ausztriához képest. A járvány elleni védekezés közös összehangolásáról elmondta, hogy ez egyelőre információcserét jelent, illetve megpróbálják egyeztetni a határátlépési- és tesztelési rendszert.

Arra, hogy a többi ország miként szigorít, azt regálta, hogy úgy látja, ott is terjed a vírus, ahol nagyon szigorú szabályok vannak, szerinte az intézkedések szigorítása és a járványhelyzet nincs összhangban egymással. Ahogy elmondta, ezért úgy gondolja, ne ma szabályok szigorításában, hanem a betartatásban van a kulcs.

Közölte, hétfőtől a rendőrségi ellenőrzések tekintetében "új világ kezdődik". Komoly üntetést kap az, aki aki nem tartja be a szabályokat, bezárják a boltot, éttermet.

"A beszoktatás időszaka véget ért, a rendőr már nem csak figyelmeztetni fog, innentől erőből lépnek - idézik Orbánt.

Ugyanis: "aki nem hordja a maszkot, veszélybe sordorja a környezetét."

Vakcina decemberre

Szokás szerint Orbán elmondta, hogy az egészségügyi rendszer bírja a terhelést, van orvos, van ágy elég.

Bejelentette: a koronavírus elleni oltás megérkezhet Magyarországra decemberre vagy január elejére. De hozzátette, hogy "biztosat ugyan nem lehet mondani".

Az Operatív Törzs feladata egy átoltási terv készítése, amely szerint januárban először az idősek és a veszélyeztetett csoportba tartozók kapnák meg a vakcinát, a tömeges oltás pedig áprilisban kezdődne.

Ehhez az kell, hogy minden EU-val szerződött cégben elkészüljön a vakcina ígért időre, de Orbán hozzátette, hogy tárgyalnak Kínával és Oroszországgal is, ahol előbb is lehet védőoltás.

Humanizálni kell az átvezénylést

Az egészségügyi törvényről beszélve elmondta, hogy vész esetén nincs mit tenni, kell az átvezénylés, de kevésbé súlyos esetekben valóban lehetne humanizálni az átvezénylési szabályokat, tekintettel a családi körülményekre is.

A magánpraxis, a másodállások és az állami állás összeegyeztethetősége kapcsán elmondta, hogy eddig a keszekusza rendszerhez igazodott mindenki, most világos szabályok lesznek.

Orbán kérdésre azt is elmondta, hogy bár nem fényes a gazdasági helyzet, Varga Mihály majd csodát tesz, ahogy azt a pénzügyminiszterek szoktak, és lesz pénz a Novák Katalin által bejelentett családtámogatásra is.

Nizzai terrortámadás

Orbán a csütörtöki nizzai terrortámadásról is szót ejtett, fel van dúlva, és hozzátette: vajon tényleg nem érti a világ, mi történik? Orbán kifejtette, hogy Magyarországnak 150 év tapasztalata van a muszlim világról. "Tiszteljük ezt a világot, a saját helyén, ahová való" -tette hozzá, azzal kiegészítve, hogy az afrikaiak jövője Afrikában van, a magyaroké Magyarországon, és ha nem akarunk alkalmazkodni, ha nem akarunk nizzai eseteket, akkor egyszerűen nem engedjük be őket.

Elmondta azért azt is, hogy a már itt élők kevesen vannak, és békés, kiegyensúlyozott emberek, de másokat nem akar beengedni. Szerinte eljutottunk odáig, hogy régen biztonságban érezte magát Nyugat-Európában, most viszont már aggódni kell a gyerekekért, ha kimennek, mert kevésbé vannak biztonságban, mint itthon.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.