Orbán Navalnijról: Sovinisztáknak nincs tisztelet

  • narancs.hu
  • 2024. február 26.

Belpol

Reagáltak az ellenzéki képviselők a kormányfő beszédére. Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Magyarország első pedofilbarát miniszterelnöke. 

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője a miniszterelnök beszédét követően felszólalásában azt mondta, 

„Orbán Viktort hallhattuk 13 percen keresztül magyarázkodni, terelni és időnként vaskosni hazudni”

Majd emlékeztetett a hetekben elhunyt Alekszej Navalnijra, és arra kérte a képviselőket, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek az orosz ellenzéki vezetőre. A Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk képviselői nem álltak fel – olvasható a Telex tudósításából. 

A frakcióvezető visszatért a Novák Katalin államfő és Varga Judit volt igazságügyi miniszter lemondásával járó kegyelmi botrányhoz. Azt mondta: „A mai napig hiába várjuk, hogy valaki bocsánatot kérjen a bicskei gyermekotthon áldozataitól.” Hozzátette, nehezen hihető, hogy Orbán nem tudott volna a kegyelmi döntésről. 

 
Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője reagál Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. február 26-án
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Bedő Dávid, a Momentum képviselője szerint a miniszterelnök mindenről beszélt, csak a lényegről nem: nem adtak magyarázatot, miért kapott kegyelmet K. Endre. „Maga azt gondolta, hogy el van intézve annyival az ügy, hogy belökte a busz alá Novák Katalint és Varga Juditot? Nekik kell bukniuk azért, hogy ön ne bukjon meg? Ön tényleg azt állítja, hogy nem tudott semmiről? Ez az, amit senki nem hisz el”. 

Ungár Péter, az LMP társelnöke szerint 282 ezer forintot keres öt év gyakorlattal egy gyermekvédelmi dolgozó ma Magyarországon. A gyermekvédelmi rendszer a csőd szélén áll szerinte, az intézmények nem találnak új dolgozókat az alacsony bér miatt. Ungár szerint csak akkor lehet komolyan venni az új gyermekvédelmi törvénycsomagot, ha érdemi béremelés szerepel benne.

Lukács László György, a Jobbik képviselője azt mondta, a kegyelmi ügy megmutatta, hogy „az a hatalmi berendezkedés, amit maga körül kialakított” a miniszterelnök, fenntarthatatlan. Ezért közvetlen államfő választásra van szükség. 

Torockzai László, a Mi Hazánk elnöke arról beszélt, hogy az Orbán-kormány ugyanolyan képmutató, mint a 2010 előtti balliberális kormányok: mást csinálnak, mint amit mondanak. Mint fogalmazott, mindenkit átvertek a svédek NATO-csatlakozásával, miközben lehetett tudni, hogy bábjáték végén meg fogják szavazni a javaslatot

„Nem véletlenül mondják most önökre, hogy »pedofidesz«”

– ezt már az MSZP-s Tóth Bertalan mondta, aki szerint nincs olyan ember az országban, aki elhiszi, hogy a miniszterelnök nem tudott az ügyről, hiszen „mindent a Karmelitából irányítanak”. Majd azt kérdezte Orbántól, ő adott-e utasítást Varga Juditnak arra, hogy aláírja a kegyelmet, vagy ha nem ő, akkor ki.

„Vannak dolgok, amiktől undorodunk: van, aki a póktól, van, aki a békától. De vannak dolgok, amiktől minden egészséges ember undorodik. Például ha egy felnőtt férfi egy ártatlan kisgyerek bugyijában nyúlkál. És azoktól is, akik ezt az ocsmány pedofíliát mentegetik, elnézik” – mondta Gyurcsány Ferenc, aki azzal folytatta: „Itt ül velünk szemben Magyarország első pedofilbarát miniszterelnöke”, ugyanis „tudta, mégis csendben maradt”. Hozzátette, „akire emberként undorodva néznek, annak vége”. 

 
Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője reagál Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. február 26-án
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Orbán a reakciójában megköszönte a fideszes képviselőknek, hogy nem álltak fel, amikor Navalnijról emlékeztek meg a többiek. „Navalnij-ügyben megőrizték a hidegvérüket. Sovinisztáknak nem jár tisztelet. És aki patkányoknak nevezte a grúzokat a grúz-orosz háborúban, annak a tiszteletére nem állunk fel. Egyébként pedig nyugodjon békében.”

Később azt mondta, hogy azok, akik most támadják őket a kegyelmi ügyben, azoknak felhívná a figyelmét, hogy a „pedofil bűnelkövetőt mi zártuk börtönbe. Azért kellett nekünk őt börtönbe zárni, mert önök nem zárták be.” A bicskei gyerekotthon igazgatójával, V. Jánossal szemben már 2011-ben megindították az első rendőrségi eljárást, aminek nem lett sikere, de ebbe „mi nem törődtünk bele”, és elindult a második eljárás is. Orbán szerint V. Jánost „önök kinevezték, 20 évig otthagyták, majd a 2010-es kormányváltás után mi börtönbe zártuk”.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?