Orbán Ráhel divatboltos céget alapított

  • narancs.hu
  • 2021. július 28.

Belpol

A miniszterelnök lánya a kiskereskedelemben erősít rá a saját lábon állásra.

Odu Store néven hozott létre céget Orbán Viktor lánya, amelyben egyben az ügyvezető is – írta meg az mfor.hu. Ahogy a portál fogalmaz: Orbán Ráhelről régóta tudni lehet, hogy érdeklődik a divat- és szállodaipar iránt, és az évek során fontos háttérpozíciókat szerzett meg ezekben az iparágakban. Eddig névvel nem vállalta fel tevékenységét, azonban az elmúlt hetekben nyíltan kezdte felvállalni munkásságát, előbb cégvezetőként, aztán tulajdonosként is beazonosítható szereplő lett.

Orbán Ráhel májusban már elvállalta egy BDPST Koncept Kft. nevű leányvállalat vezetését a férje, Tiborcz István tulajdonában lévő ingatlanos cégcsoporton belül, ám a mostani cégalapítás az eddig ismert családi üzletektől független vállalkozásnak tűnik – legalábbis ebben a cégben Orbán Ráhel az egyetlen résztvevő.

Az mfor.hu cikke szerint a 3 millió forintos jegyzett tőkével alapított Odu Store Kft. fő tevékenysége ipari jellegű bolti kiskereskedelem, vagyis lényegében mindennel foglalkozik, ami nem élelmiszer, ital vagy dohányáru. A cégnyilvántartás alapján azonban az a portál sejtése, hogy elsősorban az Orbán Ráhel fő profiljába tartozó ruha- illetve textilipari tevékenység lehet meghatározó, ezek dominálnak a cég teljes tevékenységi körén belül is.

Néhány hete számoltunk be róla, hogy a kormány elfogadta az úgynevezett Nemzeti divatipari stratégiát. Akkor a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) azt közölte az MTI-vel, hogy 2030-ra a teljes megújulás a cél a hazai divatiparban.

Az MDDÜ vezérigazgatója Bata-Jakab Zsófia, akiről korábban a 444.hu azt írta, Orbán Ráhel évfolyamtársa volt, a Népszava szerint barátnők. Utóbbi portál azt írta korábban az Orbán Ráhel közeli, állami milliárdokkal megtámogatott divatcégről: 2019-es mérlege szerint közel félmilliárd forintot, bérjárulékokkal együtt 445 milliót költöttek el bérköltségekre a tavaly statisztikai átlagban 10 munkavállalóval dolgozó ügynökségnél.

Arról is beszámoltunk korábban, hogy Orbán Ráhel ismeretségi köre, barátai között ötmilliárd forint közpénzt dobtak szét a hivatalos indoklás szerint „a járvány okozta károk elleni küzdelem” céljára.

Nemrég Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd képviselője fogalmazott úgy egy sajtótájékoztatón, hogy „Amennyiben a választók úgy döntenek, hogy az ellenzéket és Karácsony Gergely miniszterelnökségét támogatják, akkor az első intézkedések között lesz, hogy a Magyar Divat & Design Ügynökséget bezárjuk.”

Orbán Ráhel új cégét, az Odu Store-t a XII. kerületi Apor Vilmos téren jegyezték be, ahol a Hegyvidék Bevásárlóközpont is működik. Az mfor.hu megjegyzi, hogy Orbán Ráhel férje, Tiborcz István sem tétlenkedett az elmúlt napokban, a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt.-n keresztül egy újabb céget alapított Leonstrella Kft. néven. A cég ügyvezetője Malik Zoltán, aki Tiborcz számos más érdekeltségében is fontos posztot tölt be. A 3 milliós jegyzett tőkével létrehozott vállalkozás fő tevékenysége a saját tulajdonú, bérelt ingaltan bérbeadása, üzemeltetése.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.