Orbán trianonozva vágott bele az évértékelőjébe

  • narancs.hu
  • 2020. február 16.

Belpol

A Fidesz elnöke 22-dik alkalommal értékelte az évet. A Várkert Bazárban tartotta előadását népes közönség előtt. Ám nem sok újat mondott, persze a sorosozás most sem maradhatott el.

"Kész szerencse, hogy nem száz évvel ezelőtt kellett évértékelőt tartanom, azért mondom, mert idén lesz 100 éves a trianoni békediktátum" - kezdte évértékelő beszédét Orbán Viktor vasárnap délután arra utalva, hogy 100 évvel ezelőtt nem sok jót mondhatott volna a közönségének.

Orbán Viktor vasárnap tartotta 22. évértékelő beszédét a Várkert Bazárban. Mint korábban is, most is számos fideszes és kormányzati politikus, illetve a párttal nyíltan rokonszenvező értelmiségi, vállalkozó jelent meg az eseményen. Tavaly fekete kordonokkal takarták el a szervezők a bejáratot, hogy ne lehessen látni, kik mennek be az épületbe, illetve a sajtó ne tudjon a közelükbe férkőzni, most szorosan egymás mögé parkolt buszok miatt nem lehetett látni a kaput, illetve az oda vezető utat.

A januárban tartott évnyitó sajtótájékoztatóján azt ígérte, a gazdasági akcióvédelmi tervről, illetve a kormány klímavédelmi programjáról is szót ejt majd. De szóba került az a két téma is, amire egy hónapja húzták fel a kormány legújabb kampányait: a gyöngyöspatai szegregáció cigányellenes éllel, illetve a bírósági ítéletek elleni kirohanások. Mint közismert, ebben a két témában kíván a kormány újabb nemzeti konzultációt indítani.

Orbán szerint van igazság a Fideszt ért kritikákban

Évente legalább egyszer nemcsak a lakájmédia, de újságírók is kérdezhetik a kormányfőt. Kérdés, mire mennek vele. A miniszterelnök azzal kezdet sajtótájékoztatóját - amit igen ritkán szokott tartani -, hogy beszámolt arról, milyen információkat kapott a honvédelmi minisztertől az iráni ügyben. Arról beszélt, a magyar katonák biztonságban vannak, készen állnak a kontingens gyors evakuálására Irakból, ha szükséges.

Száz éves ív

Orbánt a szervező pártalapítvány vezetője, a volt emberminiszter, Balog Zoltán és a frissen megválasztott győri polgármester, Dézsi Csaba András beszéde vezette fel. Az utóbbi megköszönte, hogy Orbán helyreállította "az egyensúlyt" a városban. A polgármester arról is beszélt, hogy a nemzeti-keresztény-polgári hármas jelszó igen ígéretes, a fiatalok számára is befogadható. Balog pedig felelevenítette, hogy az elmúlt húsz évben hol önbizalomtól fűtve, hogy csalatkozva a választási eredményekben, hol pedig a sikerektől elkényelmesedve gyűltek össze meghallgatni Orbánt. (Balog az évértékelő végén bejelentette: utoljára konferálta fel Orbánt, jövőre már nem ő végzi ezt a feladatot.)

100 év, 10 év magány

A miniszterelnök-pártelnök azzal kezdte, hogy felidézte a Trianon utáni helyzetet: vérveszteség a háborúban, területek elvesztése, minden harmadik magyar a határon túlra került, ellenséges országok vettek körbe. "Ma, 100 évvel később azt jelenthetem, élünk, és Magyarország még mindig megvan. Nemcsak élünk, de ki is szabadultunk az ellenséges gyűrű szorításából" - fejtegette Orbán.

Ezt követően párhuzamot vont a 100 évvel ezelőtti trauma és válság, illetve a 10 évvel ezelőtt kezdődött NER között. Azt hangsúlyozta, mindkét korszak mélyről indult, majd Donald Trump és Boris Johnson képviselte irányzat felemelkedését példaként idézve azt mondta: "minden politikai sikertörténet az önbecsülés megerősödésével kezdődik". "Vagy találunk egy utat, vagy csinálunk egyet. A brüsszeli utak nem voltak járhatóak, hát csináltunk egyet" - beszélt a 2010 utáni gazdasági válságkezelésről azt hangsúlyozva, hogy az IMF-től is megszabadultak, nem ezt a receptet követte az ország.

A NER dicsőítése

Ezt követően sorolta, hogy szerinte miben alkotott jelentőset a NER: családok támogatása, 850 ezer munkahely létrehozása, az utóbbi években a magyar gazdaság nőtt a legnagyobbat a kontinensen.

false

 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

"Ilyen, mint a mi államrendszerünk nincs máshol, talán Lengyelországban. Bebizonyítottuk: liberális okoskodás nélkül is lehet államot vezetni" - tett hitet újból az illiberalizmus mellett, igaz, most magát a kifejezést nem használta. Majd kijelentette, szerinte olyan, hogy liberális nincs is, akit így neveznek, az valójában "diplomás kommunista" - így fitymálta le a rendszerét bíráló értelmiséget. Szerinte, ha megfogadták volna a tanácsukat, akkor most Magyarország az IMF kezében lenne és Soros kezelné a csapokat.

Sorosozás ezerrel

Ezt követően nekiállt sorosozni. Azt mondta: saját szemével látta, hogy Soros György háromszor akarta kifosztani az államot. Először is  fel akarta vásárolni a magyar államadósságot, ám Antall József ezt megakadályozta. 1994-ben az OTP-t próbálta megszerezni, szinte minden magyar pénze egyetlen kézbe kerülhetett volna, ám ezt Horn Gyula védte ki. A harmadik kísérletre már a fiatalok is emlékezhetnek - mondta.

"2015-ben emberjogi szervezetek bőrébe bújt emberkereskedők migránshordákát hoztak a határra" - állította Orbán Viktor előkapva azt az összeesküvés-elméletet, miszerint maga az amerikai milliárdos és az általa támogatott civil szervezetek szerveznék a migrációt, s annak semmi köze nem lenne ahhoz, hogy Szíriában évek óta véres polgárháború dúl, amelyben Orbán szövetségesei, Törökország és Oroszország főszerepet játszanak.

A sorosozást folytatta akkor is, amikor rátért a legújabb nemzeti konzultációra. Ugyanis értelmezése szerint Soros civiljei "rárepültek" a gyöngyöspatai helyzetre, illetve a börtönhelyzet miatt indított perekre. Azt mondta, a gyöngyöspatai szegregáció ügyében a bírósági ítélet "megzavarta a békét", merthogy a kormány elkezdett munkát adni a cigányoknak, elindult a felzárkózás, erre az ítélet egymás ellen fordította a kisebbséget és a többséget, merthogy a többség kiakadt a munka nélkül járó bánatpénzeken. "Nem tűrjük, hogy a származási stigma előnyt jelentsen, a pénzért mindenkinek meg kell dolgoznia" - fejtegette.

Túl sokáig voltak lent?

Ezt követően Hobót idézte. "Oly sokáig voltunk lent, nem tudjuk milyen fent" - mondta az a miniszterelnök, akinek családtagjai, jóbarátai, oligarcha ismerősei az elmúlt 10 évben százmilliárdokat szereztek azzal, hogy az állami megbízásokat megkapták és ma olyan színvonalon élnek, mint a leggazdagabbak Nyugaton. "Nem hiszünk a saját szemünk sem: a siker siker…" - magyarázta, mire vonatkozik a Hobó-idézet.

Ezt követően megint a sikerekről beszélt: a kormány szerinte munkahelyeket teremtett, felszámolta a szegénységet, hiszen szerinte nálunk a legkisebb a vagyoni különbség a felső és az alsó osztályok között. Siker szerinte a keleti nyitás, hiszen tavaly a legnagyobb beruházások 60 százaléka keletről jött.

Németh Szilárd és néhány katonatiszt az évértékelőn

Németh Szilárd és néhány katonatiszt az évértékelőn

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Majd a bírálóihoz fordult: figyelmeztette őket, hogy több tiszteletet kellene kapjanak a magyar munkások, mérnökök, pedagógusok, mert nekik köszönhetőek ezek a sikerek. Arról is beszélt, hogy folyik a hadsereg megújítása, mert erős honvédség nélkül nincs erős nemzet, kell az erős hadsereg, amely képes megvédeni a nemzetet érő támadásokat - de hogy mire gondol, azt nem fejtette ki. (Merthogy támadás legfeljebb Oroszország irányából jöhet, de Orbán jóban van Putyinnal, vagy a szomszédok irányából, de azokat az országokat a mostani beszédében szövetségesekként emlegette.)

"Megtanultuk azt is Európa nem Brüsszelben van. Nem kell megfeleni" - mondta a miniszterelnök, majd hozzátette: "Európa a jövőnk, mi vagyunk Európa, és magyarnak lenni jó, felemelő".

Veszélyes idők jönnek

Üzent a saját táborának is: azt mondta, vannak, akik már úgy gondolják, itt az aranykor, ám szerinte még nagyon nehéz időszak áll az ország előtt, veszélyes a közeljövő. És itt hirtelen arról kezdett el beszélni, aminek létezését a jobboldali, kormánypárti sajtó még az utóbbi napokban is tagadta.

Orbán riadót fújt, szerinte Áder Jánosnak van igaza, amikor a klímaváltozás negatív hatásaitól óvja a nemzetet. Azt fejtegette, nem ért egyet azokkal, akik riogatnak, és azt vallják, még gyereket sem szabad vállalni, mert akkor kiknek őrizzük meg a Földet? De mégis úgy gondolja, cselekedni kell. Ezt követően elismételte azokat a vállalásokat, amiket januárban is tett:

  • egyszer használatos műanyagok betiltása;
  • júliustól elkezdődik az illegális szemétlerakók felszámolása;
  • visszaválhatóvá teszik a műanyag- és a fémdobozokat;
  • megvédik a folyókat;
  • minden újszülött után 10 fát ültetnek;
  • csak elektromos buszokat vesznek;
  • naperőműveket telepítenek;
  • bevezetik a zöld államkötvényt lengyel mintára.

Ezt követően ismét átváltott kormánya dicsőítésére felelevenítve, milyen sikeresek voltak a tavalyi bejelentései a családvédelmi akcióterv keretében. Bölcsődék épültek, államosították a lombikprogramokat, egyre többen kötnek házasságot. Igaz, azt is megjegyezte, hogy továbbra is fogy a magyar.

A veszélyekről beszélve kiemelte: az eurózóna növekedése megállt, a magyar gazdaság pedig ezekbe az országokba exportál, így függünk tőlük, nem mindegy tehát, merre tartanak ezek az államok. Ezért Orbán szerint a kulcskérdés: tudunk-e idén fejlődni úgy, hogy az EU gazdasága összességében nem, vagy csak kis mértékben növekszik. Ezért a magyar kormány:

  • csökkenti a kisvállalkozók adóját;
  • megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét;
  • megőrzi és korszerűsíti a munkahelyeket.

Ezt követően megismételte azt, amit a januári sajtótájékoztatóján mondott: nem kell a 2022-es választásokra figyelni, most a kormányzásra kell koncentrálni. Az ellenzékről pedig megjegyezte, ők készülnek persze, de olyanok, amilyenek: kisnyilas nadrágot és szivárványos kitűzőt viselnek.

"Az a feladat, hogy a nemzetet felkészítsük a ránk váró kihívásokra, tele legyen a kamra és a puskaporos hordó" - mondta beszéde végén a miniszterelnök. Majd hozzátette: meg kell mutatni, aki Magyarországnak vermet ás, maga esik bele. "Az Úristennek még tervei vannak ezzel az országgal, hisz’ itt állunk, készen állunk a következő 100 évre is" - fejtegette, majd a szokásos "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" felkiáltással zárta évértékelőjét.

Figyelmébe ajánljuk