Orbán Viktor a Hősök terén találkozott rengeteg fiatal rendőrrel, és rögtön azt hitte, ő a világ legkeményebb miniszterelnöke

  • MTI/narancs.hu
  • 2017. június 17.

Belpol

De legalább a kormányfőnek van önbizalma.

Szombat délelőtt 1206 rendőr tiszthelyettes tett ünnepélyes esküt a Hősök terén, ahol Orbán Viktor is megjelent, és ha már ott volt, beszédet is mondott. Az egy dolog, hogy a miniszterelnök még a rendőrök avatásán is csak migránsozni és brüsszelezni tud, de mintha a szokásosnál is nagyobb önbizalommal beszélt volna az ország szerepéről, ugyanis a kormányfő szerint Magyarország mutatta meg elsőként, hogy a népvándorlás megfékezhető és megállítható. Mondta ezt úgy, hogy a magyar határra felhúzott kerítéssel maximum más útvonalakra terelte a menekülteket, nem pedig megállította.

Ahelyett, hogy a rendőrök valódi szerepéről, kihívásairól és netán a kormány által nekik kínált életpályamodellről beszélt volna, Orbán a szokásos kormányzati propagandát tolta a fiatalok arcába, miszerint ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy Magyarország sorsáról csak és kizárólag a magyarok dönthessenek, ha nem így tennénk, a migránsáradat elárasztaná Európát.

A magára büszke vezető

A magára nagyon büszke vezető

Fotó: MTI

Aztán Orbán Viktor úgy tett, mintha a fiatal rendőröknek csak a határvadászat juthatna a jövőben: „Önök a mai napon esküt tettek Magyarország és tágabb hazánk, Európa határainak védelmére”, majd felhívta a figyelmüket arra is, hogy szerinte a határvédelmet nem elég csak egyszer kiépíteni, újra és újra meg kell erősíteni, minden egyes nap fenn kell tartani. Ha nincs határvédelem és nincsenek bátor határvédők, akkor nincs jólét, biztonság, rend és fejlődés sem, csak bizonytalanság, félelem, zavarodottság, düh és „emberek közé hajtó teherautók” vannak – mondta.

false

 

Fotó: MTI

Az 1206 rendőr tiszthelyettes kinevezése – a Készenléti Rendőrség háromezres létszámbővítésének negyedik ütemében – május 1-jétől, illetve július 1-jétől hatályos.

Az eskütételen Orbán Viktor mellett jelen volt Pintér Sándor belügy- és Simicskó István honvédelmi miniszter is.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.