Orbán Viktor: Ha veszítünk, mindent veszítünk

  • narancs.hu
  • 2024. november 19.

Belpol

A miniszterelnök meglepetésvendégeskedett egyet a Fidesz országjárásán, majd elmagyarázta, hogy a galaxisról kell majd dönteni 2026-ban.

A nemzeti konzultációs országjárás nyitányaként Orbán Viktor meglepetésvendégként vett részt a Fidesz pátyi fórumán, ez a miniszterelnök Facebook-oldaláról derült ki, de később az MTI is megemlékezett Orbán emberek közé menéséről, és arról, hogy mindenkit arra kért, töltse ki a nemzeti konzultációt, ugyanis ez a 2026-os választási győzelemhez való első lépés.

„Ha veszítünk, mindent veszítünk: annyi a családvédelemnek, a migránsok elleni védekezésnek, a gazdasági semlegességnek, a rezsivédelemnek”

– vázolta fel az ezek szerint ezúttal is minden szempontból sorsdöntő választás fontosságát jó előre.

Hozzátette, hogy a jobboldali közösségnek rá kell ébrednie arra, hogy az országnak rengeteg veszítenivalója van. Orbán Viktor arról beszélt, hogy óriási küzdelemben van a magyar kormány az elmúlt három évben annak érdekében, hogy „ne nyomjanak bele bennünket a háborúba”, és „meg tudjuk védeni magunkat ennek a gazdasági következményeitől”.

Mint mondta, csak béke hozhatja el azt a feltételrendszert, amelyben működhet az a gazdaságpolitika, amelyben a kormány hisz. Orbán Viktor szólt arról is, hogy most jött el az ideje annak, hogy Magyarország a gazdaságpolitikájában a saját érdekeiből kiindulva gazdasági semlegességi filozófiát vállaljon fel, amelynek a legfontosabb mércéje az, hogy mi a nemzeti gazdasági érdek. Magyarországnak másodlagos, hogy egy gazdasági kapcsolat politikai karaktere keleti vagy nyugati, az egyetlen fontos kérdés, hogy hasznos vagy nem hasznos – mondta a miniszterelnök.

 
Orbán Viktor a pátyi országjáráson 2024. november 18-án
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
 

Magyarország nem tekinthet csak az egyik vagy másik irányba, „nekünk a világon mindenkivel kereskednünk kell, együtt kell működnünk, akitől hasznot remélhetünk” – jelentette ki a miniszterelnök.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.