Orbánék virággal várták a kínai kormányfőt, aki cserébe meghozta az újabb gigahitelt Magyarországnak

  • MTI/narancs.hu
  • 2017. november 26.

Belpol

Kiderült, hogy már hétfőn kiírják a Budapest-Belgrád-vasútvonal első közbeszerzéseit.

Orbán Viktor személyesen köszöntötte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vasárnap landoló Li Ko-csiang kínai kormányfőt és annak delegációját.

false

 

Fotó: MTI

A látogatás apropója, hogy a kínai kormányfő vezetésével Budapesten rendezik november 27-én a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködési keretének soros csúcstalálkozóját. Másnap, november 28-án Orbán Viktor miniszterelnök és Li Ko-csiang kétoldalú, hivatalos államközi tárgyalást is folytat egymással, illetőleg sor kerül további bilaterális egyeztetésekre több térségbeli ország kormányfőjével. Ezt követően 11 "kifejezetten" magyar-kínai megállapodást írnak alá.

false

 

Fotó: MTI

Szijjártó Péter a kínai kormányfő megérkezése előtt a repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján közölte: Magyarországnak reálisan kitűzhető célja, hogy Közép-Európában Kína legfőbb exportpartnere legyen, és a Közép-Európába irányuló kínai befektetések vonatkozásában is vezető helyen szerepeljen. A külgazdasági és külügyminiszter szerint hazánk az előbbiekben mindeddig sikeres tudott lenni, az első nyolc havi adatok szerint 26 százalékkal tudta növelni a kivitelt Kínába a tavalyi 25 százalékos növekedést követően. A kínai beruházások értéke ma Magyarországon már meghaladja a 4,1 milliárd dollárt – tette hozzá.

false

 

Fotó: MTI

A miniszter elmondta, hogy 23 kétoldalú megállapodást írnak alá a kínai fél és a közép-európai országok között hétfőn, és Szijjártó bejelentette:

hétfőn írják ki a Budapestet a szerb fővárossal, Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszán felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást.

Ez az a fejlesztés, amely szakemberek szerint is elsősorban Kínának éri meg, mintsem nekünk. Főleg úgy, hogy egy rakás kölcsönt kérünk Kínától a beruházásra. A hitel feltételeiről szóló tárgyalásokat a Nemzetgazdasági Minisztérium lezárta, és ennek értelmében egy 20 éves futamidejű hitelt biztosít a kínai Eximbank Magyarország számára évi 2,5 százalékos hitelkamattal, amelyet a beruházás végrehajtására a beruházás értékének 85 százalékáig lehet felhasználni – közölte a miniszter.

A tendereztetés fél és egy év közötti időt vesz majd igénybe, a tervezés és engedélyes folyamata körülbelül két évet, így a kivitelezés várható kezdete 2020 végére tehető. A kiírást hétfőn a MÁV honlapján közzéteszik. Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyarországi vonalszakasz felújításának értékét 550 milliárd forintra becsülik a szakemberek. Ha jól értjük, ez azt jelenti, hogy 467,5 milliárd forint lesz a kínaiaktól felvett hitel.

A kínai miniszterelnök miatt le kell mondanunk a Lánchídról

Még a kisföldalattit is beáldozzuk. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint szerdáig lezárják a forgalom elől többek között a Lánchidat, a Széchenyi István teret, az Apáczai Csere János utcát és ezek környékét, továbbá a pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.