magyarnarancs.hu: A tehetségek felismerésében és támogatásában fontos szerepet játszik az ön által létrehozott Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács. Hogyan érinti önöket, hogy a BTMN-kategóriába tartozó, beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek – a Taigetosz-törvényként elhíresült májusi törvénymódosítás értelmében – egyre kevesebb mentességet kaphatnak a különböző tananyagok, tananyagrészek megtanulása, illetve az osztályzás alól?
Gyarmathy Éva: Ez nagy gondot jelent. A BTMN-re azt mondják, hogy ezek kezelhető problémák. Ez igaz is lenne, ha létezne megfelelő oktatás. Mivel azonban nincs megfelelő tanítás, ezekből a problémákból egyre nagyobb bajok lesznek. A tehetségesek azért vannak ilyen szempontból hátrányban, mert ők sokkal jobban kompenzálnak, ezért később derül ki a problémájuk. Vagyis azoknál, akik most elsősök, másodikosok, harmadikosok, nem derült ki, ha például figyelemzavarosak, mert még ügyesen kompenzálnak. Nem azért, mert titkolni akarják, hanem számukra az a természetes, hogy megoldják a feladatot, ahogy tudják. Egy gyerek honnan tudná, hogy mit jelent az, hogy olvasni? Hát ugyanazt csinálja, mint a többiek. Az, hogy ezt fejből, másként teszi, nem valószínű, hogy minden pedagógusnak, szülőnek feltűnik. Legkésőbb harmadikig tudja fenntartani a látszatot, hogy tud olvasni, ebben a korban mindenképpen kibukik, hogy valóban megtanult-e vagy csak bizonyos szavakat ismer. Ekkor jelentkeznek a problémák. Ilyenkor a gyerek már jókora lemaradást halmozott fel. Ha pedig ettől kezdve nem kap felmentést, nem kap segítséget, akkor ez hosszú távú hátrányt jelent. Egyre többen lesznek, akiknek mindenféle diszes problémája van. Egyszerűen azért, mert az idegrendszer érése megcsúszik, és ehhez nem igazodik az iskola.
| ||
magyarnarancs.hu: Mit tehet a szülő, ha a gyerekét a fentiek miatt például rendszeresen megbuktatják?
GYÉ: Korlátozottan tud csak segíteni. Én először is keresnék egy jó alapítványi vagy magániskolát, de ezt sokan nem tudják megfizetni. Azt szoktam mondani, hogy keresni kell olyan pedagógust, aki tud tanítani, aki hagyja, hogy a gyerekek tanuljanak, tud igazodni hozzájuk. Mert ezeknél a gyerekeknél a beilleszkedési, magatartási, tanulási zavar nagy része abból fakad, hogy lassabb az érési folyamat. Ez pedig kulturális kérdés, mivel a környezet nem annyira segíti azokat a részképességeket, amelyek az idegrendszer érését jelzik. Túlságosan egyhelyben ülős világ van és vannak gyerekek, akiknek a most szokásos mozgásmennyiség kevés. Ők dőlnek be szép sorban. Ezeknél a gyerekeknél kéne egy kicsit kitolni az írást, olvasást, számolást, mert ha elkezdenek írni, olvasni, számolni még éretlen idegrendszerrel, akkor nem a megfelelő idegi működéseket használják. Ezek még nem állnak a rendelkezésükre, összekeveredik a fejükben minden, ami csak összekeveredhet. Ettől kezdve zavarról beszélünk. De ha csak a hátteret építenénk fel, ha nem kellene írni, olvasni, számolni, csak mindent megkapna a gyerek a fejlődéshez, akkor működnének jól a részképességek. Ebben az esetben nem lenne ennyi probléma. A beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekeket érintő törvénynek az lehet az egyik következménye, hogy megnő a sajátos nevelésű igényűek száma.
magyarnarancs.hu: A Taigetosz-törvény értelmében lehetőség van rá, hogy – megfelelő számú szakember híján – ne csak gyógypedagógusok, hanem szakképesítés nélküli pedagógusok is foglalkozhassanak az enyhén értelmi fogyatékos gyerekekkel.
GYÉ: Ezt ugyan így nem vallják be, de a gyógypedagógusok száma egyre csökken, pedig állandóan azt hallani, hogy már megint nőttek a számok. Ezek a gyógypedagógusok már csak ilyenek, folyton csökkeni akarnak. De nemcsak gyógypedagógusokra van szükség, hanem fejlesztő pedagógusokra is. Nemrég egy munkacsoportban arról volt szó, hogy a fejlesztő pedagógusokat kellene képezni. Csak hiába képzünk még több fejlesztőpedagógust, ha az iskolának nincs pénze. Ugyanis pedagógus sincs már. A fejlesztőpedagógusok napközist játszanak a tanárhiány miatt. Közben meg ki fejleszti a gyerekeket? Az nem lenne rossz lépés, ha az egész BTMN kategóriát megszüntetnék, mert ez fából vaskarika, semmire sem jó. Viszont ezt csak akkor lehetne megtenni, és az ezzel járó felmentést elvenni, ha a pedagógusokat kiképeznék, ha a mindennapi oktatásban a tanárok megfelelő tanítási módszereket tudnának alkalmazni.
magyarnarancs.hu: Akárcsak a tanárok, a gyerekek is túlterheltek. Egy diszlexiás vagy figyelemzavaros gyereknek még nehezebb túlélni a napi 8-9 órás tanítási napot.
GYÉ: Ez időrablás. Az, hogy délután 4-ig bent legyenek az iskolában, Michael Ende Momo című regényét juttatja az eszembe, az abban szereplő időtolvajokat, akik az emberektől kicsalják az idejüket. Ilyen az, amikor teljesen bedarál egy rendszer. Gyakorlatilag meg se tanulhatod, milyen, amikor van szabad időd, mert nincsen, és már gyerekkorban sincs. Ez azt jelenti, hogy mindig másokra leszel szorulva, mindig mások mondják meg, hogy mit csinálj. Demokráciában ez nagy halál, mert megöli az autonomitást. Már a miniszteri biztos, Csépe Valéria is azt mondja, hogy ez így nem jó. Ha már az, aki csinálja az újat, kimondta, hogy nem jó, akkor itt valami sántít. Ez olyan, mintha egy gyógyszert továbbra is adnánk a gyereknek, bár tudjuk, hogy ez ártalmas neki, de mégis adjuk, mert még nincs kész a tökéletes. Ezért gondolom, hogy most a legtisztességesebb az lenne, ha békén hagynák a pedagógusokat, hadd csinálhassák szabadon a feladataikat.
magyarnarancs.hu: Milyenek a kilátások?
GYÉ: Alapjaiban visszafelé fejlődik az oktatás, tehát nem egyszerűen rossz, hanem rossz irányba megy. Visszamenni húsz-harminc évet a pedagógiában szerintem nemzetpusztítás. Ez ellen küzdök az államtitkárságon már három éve, bár nem sokat értem el. Nem jutok tovább, pedig iszonyú lemaradásba kerülnek a gyerekeink.
