"Vissza kell találni a néphez" – Orbánnak címzett kritika jelent meg a Magyar Nemzetben

  • narancs.hu
  • 2019. november 17.

Belpol

Jaj, most mi lesz?!

A szombati Magyar Nemzetben megjelent egy véleménycikk, amelyet nehéz lenne másképp értelmezni, mint hogy az a miniszterelnöknek szánt kritika. A szöveget jegyző Pilhál György írásában felidézi a Magyar Krónika főszerkesztőjének, Bencsik Gábornak azt a korábban a Facebookon közzétett szövegét, amelyben a jászberényi kettős vereség okain töpreng, és arról értekezik, hogy egyre több embert irritál a Fidesz.

"Sokan haragszanak a kormányra", az embereket "a polgárokkal való együttműködés módja" idegesíti. "Eltűnt az emberi hang, a tévedéseket őszintén bevalló, az eredményeket bemutató, a másféle véleményre is kíváncsi, párbeszédre hajlandó magatartás, helyette agytrösztökben kimunkált, közvélemény-kutatásokon megmért üzenetek vannak, meg izomból politizálás" – írta Bencsik, Pilhál pedig hozzátette, hogy van valami ezekben az "igazi érted haragszom, nem ellened gondolatokban".

A szerző szerint vissza kell találni a néphez, nem elég csupán újragombolni a kabátot – írja Pilhál, majd egy korábbi írásának idézetével folytatja, anélkül, hogy megnevezné a címzettet. Bár mindez tulajdonképpen felesleges (elvárás) is, nem nehéz kitalálni, hogy Orbán Viktorról lehet szó.

"Ezt most végre meg kell beszélnünk! […] Te is érzed: ami most közöttünk történik, már nem a régi. Amikor először találkoztunk, egymásra mosolyogtunk, és te azt mondtad: Hallgass a szívedre! És mi hallgattunk, mentünk utánad. Veled. Nem bántuk meg. Szép volt, fölemelő, még akkor is, ha olykor beleszaladtunk valami rosszba. […] A gondjainkat megosztottuk, kibeszéltük, s ha összekaptunk is néha, annak sem volt éle. Egymásért civódtunk. Akkor még őszinte voltál! […] Már nincsenek közöttünk őszinte tereferék. Egyre ritkább, hogy végighallgatsz bennünket. Ha mégis, akkor sem érdekel igazán a mi véleményünk. Teszed, amit jónak látsz. […] Kiállunk melletted, pedig igazából már csak kevesen tudják, mi van körülötted. Te tényleg úgy érzed, még minden a régi? Nem lehet, hogy tévedsz? Te megszoktál, és túlléptél rajtunk. Talán mert tudod, hogy mi itt vagyunk, a híveid maradunk, velünk bármit megtehetsz. […] Ne tedd! Legyél újra a régi, a kedves, a szerethető!"

Pilhál mondanivalójának lényege az, hogy a Fidesz a 2002-es vereség után csodát csinált a polgári körökkel, ám 2010 után elfelejtették őket. Szerinte a megoldás az, hogy ezeket a köröket újra kellene szervezni.

"Újra kimenni a nép közé, megfújni a kürtöt (Lehelé ott van, épp az elveszett Jászberényben), és megtalálni hozzá azt az eltűnt hangot."

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."