„Óriási probléma lehet a kormány biztonságérzetével, ha néhány szivárványcsaládtól fél”

Melyek a frissen elfogadott homofób törvény legfelháborítóbb részei? Milyen lehetőségektől fosztják meg ezzel az LMBTQ-gyerekeket? Félnek-e a döntéshozók a szivárványcsaládokról szóló mesekönyvtől? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Pál Marcival.

magyarnarancs.hu: A hétfői homofób törvényjavaslat elleni tüntetésen te is felszólaltál, a beszédedben kiemelted, hogy elkeseredettséget, dühöt, szorongást és szomorúságot érzel. Azóta a parlament elfogadta a törvényt. Most milyen érzések kavarognak benned?

Pál Marci: Igazából ugyanazok, ugyanúgy van szomorúság és düh is bennem, bennünk. Már hétfőn tudtuk, hogy meg fogják szavazni a törvényt, nem ért váratlanul, bár az emberben mindig van egy kis remény, hogy hátha csoda történik. Ez a csoda most sem történt meg.

MN: Mi az, ami az elfogadott törvénnyel kapcsolatban téged a leginkább felháborít?

PM: Az, hogy a homoszexualitást a pedofíliával keverik össze, hogy ezt a kettőt összemossák,

holott a pedofília bűn, a melegség pedig nem az.

Tegnap olvastam egy posztot, ami szerint a pedofíliának annyi köze van a homoszexualitáshoz, mint Magyarországnak a demokráciához. Ez egy nagyon jó hasonlat, én is éppen így érzem. Tegnap a miniszterelnök-helyettes a törvény elfogadása után azt mondta: megvédtük a gyerekeinket az LMBTQ-propagandától. Ez a törvény már nem a pedofilokról szól, ami egyébként tényleg fontos lenne és tök jó, hogy elkezdtek dolgozni egy pedofilellenes törvényen. Ez már az LMBTQ-emberek ellen van, eltérítették egy másik irányba, csütörtökön beadták a módosításokat és kedden már meg is szavazták. És az a legszomorúbb, hogy minderre képesek voltak a gyerekeket felhasználni, elterelve a figyelmet a fontos dolgokról és megosztva ezzel az ellenzéket.

MN: Mit gondolsz a törvény egyes elemeiről, például arról, hogy az iskolai felvilágosítás során nem lehet ezentúl beszélni a homoszexualitásról vagy a nemváltásról, vagy a 18 éven aluliak számára tiltott tartalmakról?

PM: Az iskolai edukációra vonatkozó rész különösen gonosz, mert az

nem meleg propaganda, hanem segítség az LMBTQ-gyerekeknek, azoknak, akik még nem vállalták fel, vagy azoknak, akiknek a barátai, osztálytársai tartoznak az LMBTQ-csoportba.

Attól, hogy nem lesz erről szó, ezek a gyerekek nem tűnnek el, ráadásul általában nem 18 éves korodban derül ki, hogy a saját nemedhez vonzódsz, hanem korábban. Ami a tartalmak tiltását illeti, ez szimplám felháborító és betarthatatlan, a törvény alapján nem is egyértelmű, hogy mire vonatkozik. Ebből a szempontból ez a törvény értelmezhetetlen, olyan, mint a civiltörvény volt, azt sem lehetett betartani. A TASZ fel is hívta a figyelmet, hogy ilyenkor jogos polgári engedetlenséggel élni, amivel én száz százalékban egyetértek. Különben mi lesz, majd az RTL Klub, ami maximálisan kiállt a szivárványcsaládok ügye mellett csak este 10 óra után sugározhat társadalmi célú reklámot? Vagy nem jöhet le egy riport a Fókuszban rólunk, vagy a Prideról? Ez teljes agyrém, középkor és képmutatás. A törvényhozók úgy gondolják, attól, hogy nem beszélünk róla, nincs is? Akkor ne beszéljünk a korrupcióról sem, hátha eltűnik.

 

"Attól, hogy nem beszélünk róla, nincs is?"
Fotó: Németh Dániel

MN: A te előbújásodat segítették anno azok a dolgok, amik most, a törvény szerint nem lesznek elérhetők a mostani fiatalok számára?

PM: Az rég volt, most vagyok 38 éves, 20-22 éve coming outoltam, akkor más világ volt, sokkal nagyobb tabutémának számított melegnek lenni. Pécsi vagyok, liberális családban nőttem fel, apám szobrász, anyám tudós, de még nekem is nehéz volt a coming out. 14 éves voltam, amikor láttam egy filmet az HBO-n, azt hiszem, Nyitott kártyák volt a címe. Az indított el valamit, akkor jöttem rá, hogy ez oké, amit érzek, hogy van olyan, amilyen én vagyok. 15 évesen a gimnáziumi osztályfőnökömnek mondtam el, hogy meleg vagyok, nem is a barátaimnak. Azt éreztem safe place-nek, ami abszolút a pedagógus érdeme. Utána kellett még 2-3 év, hogy elmondjam a szüleimnek, és jól fogadták. Anyukám csak azért sírt, mert nem mondtam el hamarabb. Vagyis azok a helyek és emberek segítettek nekem, akiktől most el akarják venni a lehetőséget, hogy segítsenek. Az az érzésem, hogy olyan ez most, min a 70-es évekbeli szexuális forradalom. Akkor is volt egy konzervatív réteg, és voltak a fiatalok, akik ma is itt vannak, akiknél a homoszexualitás már nem téma, hanem teljesen normális dolog.

MN: Ha már a tartalmakról is szó esett, nemrég jelent meg a Micsoda család című szivárványcsaládokról szóló mesekönyv. Látva, hogy a Meseország mindenkié is micsoda indulatokat váltott ki, gondolod, hogy ez az újabb mesekönyv is olaj lehetett a tűzre?

PM: Már a kérdés sem jó, hiszen hogy lehetne egy mesekönyv, amit egy két családból álló alapítvány ad ki, olaj a tűzre? Ennyire megijedt a magyar kormány, hogy mi vagyunk az LMBTQ-propaganda, hogy meleggé tesszük a társadalmat? Ugyan! Óriási probléma lehet a kormány és a politikusok biztonságérzetével, ha néhány szivárványcsaládtól félnek, és féltik a magyar családokat. Bár az, hogy a társadalmi célú reklámban nem lehet a homoszexualitást megjeleníteni, egyértelműen A család az család kampány miatt van. De ez nonszensz, hogy ez a válasz, hogy betiltjuk, mert nekünk nem tetszik! Semmilyen társadalmi vita nem volt erről, mi próbálkoztunk, rengeteg megkeresést küldtünk a döntéshozóknak, de ők nem akartak velünk beszélgetni, illetve nem arról, amiről mi. Családjogról, örökbefogadásról, szivárványcsaládokról szerettünk volna párbeszédet folytatni, a politikusok pedig a genderelméletről és arról, hogy Nyugat-Európában nyolcéves gyerekek hormonkezelést kapnak. Kérdezem én, mi köze mindennek ahhoz, hogy mit gondolunk ma Magyarországon a családról? Szerintem semmi.

 

"Nonszensz, hogy ez a válasz, hogy betiltjuk, mert nekünk nem tetszik!"
Fotó: Németh Dániel

MN: A család az család kampány tavaly novemberben indult, néhány napja pedig megkapta a Civil Díj közönségdíját is. Ezt a kampányt viszitek most tovább, számítotok arra, hogy még többen csatlakoznak hozzátok?

PM: A kampánynak nagy sikere volt, hogy volt egy ügy, amire rá tudtuk húzni, jókor voltunk jó helyen. November 15-én történt az alkotmánymódosítás, mi pedig november 16-ra terveztük az indulást. Tudtuk vinni a narratívát, organikusan fejlődött, rengetegen csatlakoztak hozzánk, de ebből sok minden nem volt tudatos. Gulácsi Péter kiállásáról például nem tudtunk, de nagyon jól esett. Szerintem ezen az új törvény sem változtat, az emberek nem félnek attól, hogy ha valamit kiposztolnak, megbüntetik őket. A tiltás mindig kontraproduktív. Mi pedig folytatjuk a kampányt, nem állunk meg azért, mert kijött ez a törvény.

MN: A sok pozitív visszajelzés mellett találkoztatok-e negatív kommentekkel, vagy akár fenyegetésekkel?

PM: Nem, hála a jó égnek, minket nem igazán találnak meg az emberek. Persze negatív kommentek mindig vannak, de fenyegetéssel, negatívumokkal nem találkoztunk. Nem is félünk tőle, mitől is kellene? Hogy megvernek az utcán? Azt azért nem gondolnám. Az egyértelmű lenne, hogy azért bántanak, mert meleg vagyok, ami gyűlöletbűncselekménynek számít, az elkövető pedig börtönbe kerül érte. Ezért is mondom mindig, hogy nekünk a nyilvánosság védőburok. Pozitív visszajelzésből viszont nagyon sokat kapunk, az már a kampány során is kiderült, hogy a magyar társadalom sokkal elfogadóbb, mint gondolnánk, ahogy ez a törvény sem reprezentálja a társadalmat, az LMBTQ-jogokat sértő részeinek nincs legitimitása.

MN: Ma este újabb tüntetést szerveztek, mik lesznek a következő lépések?

PM: Egyelőre ma estig látunk előre, amikor is a Sándor-palotához vonulunk. Arra kértük az embereket, hogy hozzanak magukkal egy levelet, hogy LMBTQ-tagokként mit kaptak a tanáraiktól, a szüleiktől; hogy ők mit adtak az LMBTQ barátaiknak; vagy mit üzennek azoknak az LMBTQ-gyerekeknek, akiktől elvették annak a lehetőségét, hogy azt érezzék, nincsenek egyedül. Ezeket az üzeneteket szeretnénk otthagyni egyfajta mementóként Áder Jánosnak, akit arra kérünk, hogy ne írja alá a törvényt.