ORTT-döntés a Hír 3-ról: Irányelv

  • - pálinkás -
  • 1998. augusztus 6.

Belpol

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottságának ügyfeleit senki sem állíthatja meg. A testületnél bárki feljelenthet bármilyen műsort; ilyenkor a grémium összeül, kivizsgál, döntést hoz, visszautasít vagy elmarasztal. A TV 3 Hír 3 című műsorával most ez utóbbit tették, mert indoklásuk szerint az az összeállítás, amely a Politikai Elítéltek Közössége emlékműavatásáról szólt, "az esemény lényegét és mondanivalóját mellőzte". A kereskedelmi csatorna vezetői a döntés ellen fellebbeztek.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottságának ügyfeleit senki sem állíthatja meg. A testületnél bárki feljelenthet bármilyen műsort; ilyenkor a grémium összeül, kivizsgál, döntést hoz, visszautasít vagy elmarasztal. A TV 3 Hír 3 című műsorával most ez utóbbit tették, mert indoklásuk szerint az az összeállítás, amely a Politikai Elítéltek Közössége emlékműavatásáról szólt, "az esemény lényegét és mondanivalóját mellőzte". A kereskedelmi csatorna vezetői a döntés ellen fellebbeztek.

Faddy Ottmár ferences szerzetes legutóbbi akciójáról lehet, hogy tényleg nem volt érdemes tudósítani. Az FKGP székházából korábban ördögöt űző idős ember június 26-án egy emlékműavatáson szólalt fel. Beszédében a Horthy-rendszert dicsőítette, megküldve egy kis harciassággal, országféltéssel és botrázással. Normális szerkesztő ilyen eseményre nem küld ki riportert. Az, hogy a média - információink szerint csak a TV 3 - mégis jelen volt a rendezvényen, az a díszvendégnek köszönhető. A Mementó 1945-1956 avatására elment Orbán Viktor is, aki aznap még csak kijelölt miniszterelnöke volt a Magyar Köztársaságnak.

A kommunizmus áldozataira egy nyolc évvel ezelőtti döntés értelmében emlékművel akarta felhívni a figyelmet a Politikai Elítéltek Közössége. A Mementó 1945-1956 június 26-i avatására meghívták Lezsák Sándort, az MDF elnökét, Boross Péter volt miniszterelnököt, Lányi Zsoltot, az FKGP alelnökét és Orbán Viktort, a Fidesz - MPP elnökét, aki időközben kijelölt, rá egy napra pedig beiktatott miniszterelnöke lett hazánknak. Az emlékművet a Petőfi híd mellett állították fel, s a 11 órakor kezdődött avatási ceremóniára a vendégek annak rendje és módja szerint megérkeztek. Erről szól a TV 3 hírműsorának összeállítása is, pontosabban annak első része. Ezután - derül ki az ismételten megnézett anyagból - az esemény egyik szónoka, Faddy Ottmár következett, aki megszólította a díszvendéget, Orbán Viktort.

"Olyan büszkén nézek erre a fiatalemberre és gárdájára. Megmondom őszintén, féltem, félek most is, de bízom. Teremtsétek meg a magyar összefogást. (...) Hazámat úgy szeretem, mint az édesanyámat. S ha valaki bántani merné, kardom nincs, de botom itt van. A másik. Sokan elítélik a Horthy-érát. Egyik legszebb korszaka hazánknak."

A TV 3 riportere ehhez még annyit tett hozzá, hogy "az emlékművet a szervezet elnöke, Fehérvári István leplezte le", és hogy "Orbán Viktor az ünnepségen nem szólalt fel, és a koszorúzás után azonnal távozott".

A határozat

Mondhatnánk, akkor mi van? Meg hogy aki korpa közé keveredik. Aztán mi is a bíróságra. Mert az egyébként csak a TV 3-ban látható esemény szervezői - közülük név szerint Esztergár Pál - az adás után beadvánnyal fordultak az ORTT panaszbizottságához. Szerintük a TV 3 helytelenül járt el, amikor nem a rendezvény igazi szónokainak beszédeiről számolt be, hanem egy olyan valakiéről (Faddy atya), akit nem kértek fel ilyesmire, sőt a szerkesztőségekhez eljuttatott meghívóban sem szerepeltették a nevét. A panaszbizottság - elvégre dolguk ez nekik - összeült, megnézett és megtárgyalt, aztán döntést hozott, melyet a Hír 3-ban kell(ene) közzétenni, kommentár vagy megjegyzés nélkül. Íme: "A TV 3 megsértette a tárgyilagos és kiegyensúlyozott tájékoztatást azzal, hogy a rendezvényről szóló beszámolójuk (...) (az emlékműavatás) lényegét és a mondanivalóját mellőzte." A bővebb indoklásban szerepel még olyasmi, hogy "az eljáró tanács úgy értékelte, hogy az 1945-56 közötti diktatúra áldozatainak emlékére emelt szobor fölavatása bír hírértékkel", nem pedig Faddy Ottmár beszéde. A panaszbizottság határozata ellen a TV 3 fellebbezett.

Tehát: van az ORTT, annak van egy panaszbizottsága, annak pedig van több eljáró tanácsa, bennük ilyen-olyan társadalmi szervezetek delegáltjaival. És itt nem arról van szó, hogy a BBC etikai kódexén, az amerikai média gyakorlatán nevelkedett szakemberek bírálnak el ezt-azt, hanem a nép képviselői, ha úgy tetszik, mi magunk. Szerepük hasonlatos a tévénézőéhez, bár azok, ha valami nem tetszik, a távkapcsolóért nyúlnak. Esetleg, mint Esztergár Pál, tollért és papírért. Munkájuk gyümölcsét akkor élvezhetjük, amikor mondjuk 12 óra 10 perckor a Krónikában nem az a hír, hogy négyfejű borjú született, hanem az, hogy az ORTT megállapította, hogy stb. stb.

Egy eset

Az ORTT persze nem tévedhetetlen. Döntésük támadható a Fővárosi Bíróságon. A Magyar Rádió Rt. is így járt el 1997-ben Bolgár György elmarasztalása miatt. Akkor a Beszéljük meg műsorvezetőjét a fent említetthez hasonló döntés közlésére szólította fel a testület. Bolgár György beszélgetős műsorának egyik betelefonálója a korábbi parlament ellenzéki felszólalóit, illetve azok stílusát a nyilasokéhoz hasonlította. A műsorvezető próbált vitatkozni a hallgatóval, hogy "ezt az érintettek visszautasítanák", de az ORTT döntése szerint ez nem volt elég: "Elmulasztotta figyelmeztetni a hallgatót arra, hogy megállapításai súlyosak, és azoknak súlyos következményei lehetnek." A Magyar Rádió Rt. keresetének a Fővárosi Bíróság helyt adott, és az ORTT határozatát hatályon kívül helyezte, hivatkozva az Alkotmánybíróság számtalan határozatára: "a pluralizmus, a tolerancia, a szabad véleménynyilvánítás szabadsága megillet olyan gondolatokat is, amelyek sértőek, meghökkentőek. (...) A kritika megengedhetőségének határa a közéletben szereplők számára tágabb, mint a magánszemélyek tekintetében."

Megkerestük Bolgár Györgyöt, aki azóta sem mondott a hallgatóknak olyat, amit az ORTT egyébként elő akart írni. "Nem vagyok hajlandó a hallgatók kioktatására. Természetesen ennek szellemében járok el, vitatkozom a szélsőséges hallgatókkal, de inkább azt próbálom világossá tenni, hogy kijelentéseik több okból sem szerencsések."

Nézőpont

A TV 3 fellebbezése hamarosan az ORTT tanácsa elé kerül. Ha az egyetért a panaszbizottsággal, akkor az ügy a bíróságon folytatódik. "Faddy Ottmárnak a hivatalos történetírással nem túlságosan azonos kijelentésére az ott jelen lévő, kinevezett miniszterelnök nem reagált. Mi úgy gondoltuk, hogy egy ilyen esemény a nézőkre tartozik", állítja Hardy Mihály, a Hír 3 szerkesztője. "Ez a szakma, ez a műfaj a megdöbbentő, esetleg furcsa dolgokról, eseményekről szól, azokat tálalja. Az ORTT panaszbizottsága az ügyünkben szerkesztési kérdésekben foglalt állást, ami megítélésünk szerint nem az ő kompetenciája. Természetesen beszámoltunk arról, hogy azok a mondatok hol, milyen eseményen, kiknek a jelenlétében hangzottak el, mert ez is orientálja a nézőket. De Faddy Ottmár egy nyilvános esemény nyilvános szónoka volt, mondatai nem szövegkörnyezetből kiragadottak. Szerintünk ez a Hír 3 feladata, ilyen információk, ilyen tények közlése. Ha sajtószabadság van, akkor a szerkesztő maga döntheti el, hogy mit közöl, mit tart fontosnak egy eseményről. Az emlékműavatáson pedig azok a mondatok voltak fontosak, hírértékűek, amit leadtunk."

A Magyar Narancs megpróbált kapcsolatba lépni az ORTT-vel, ám annak minden olyan vezetője, aki nyilatkozhatna, szabadságon van. Ezt a szóvivőtől tudjuk, aki nem volt szabadságon, viszont nem nyilatkozhatott.

- pálinkás -

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.