Őrző-védő cég tulajdonos-vezérigazgatója lett a korrupcióval vádolt Simonka György

  • narancs.hu
  • 2025. január 16.

Belpol

Öt éve tart a büntetőpere, épp új bíró kijelölésére várnak.

No Tolerance Zrt. („nincs tolerancia”) a neve annak a zártkörűen működő részvénytársaságnak, amelynek kizárólagos tulajdonosa és vezérigazgatója lett Simonka György volt fideszes országgyűlési képviselő, akit bűnszervezetben elkövetett, 1,4 milliárd forintos károkozással vádolnak – tudta meg a 24.hu.

A tavaly Pusztaottlaka polgármesterének újraválasztott, öt éve a vádlottak padján ülő politikus november végén vette át az őrző-védő céget, amelynek korábban a testvére volt a tulajdonosa és vezetője. A társaság korábban TAF Turisztikai Attrakció Fejlesztő Zrt. néven futott, és a Jövő Építők Turisztikai Desztináció Menedzsment Közhasznú Egyesület volt a tulajdonosa, amely az orosházi önkormányzat megbízásából a helyi Tourinform Irodát működtette.

A lap kereste Simonka Györgyöt arról érdeklődve, mit tervez az egyébként eddig meglehetősen veszteséges céggel, illetve arról is kérdeztük, hogy a társaságnak van-e szerződése az általa vezetett pusztaottlakai önkormányzattal.

A politikus a következő üzenettel reagált:

Nem tudom, honnan tud erről a szerződésről, de ha megadná az infó forrását, akkor én is hamarabb utána tudnék járni. Így most kapásból nem tudom, miről van szó.

Simonkát és 32 társát 1,4 milliárd forintos károkozással vádolják. A vád szerint Simonka egy bűnszervezetet irányított, amiért nyolc és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kért rá az ügyészség.  Többen is a korábbi fideszes politikusra vallottak, akadt, aki a Fővárosi Törvényszéken mesélte el, hogy kukászsákban vitt 600 millió forintot Simonkának.

Az öt éve kezdődött büntetőper azonban lassan halad, ugyanis immár másodjára kell új bírót kijelölni a korrupciós ügy tárgyalására. A lap a Fővárosi Törvényszéktől úgy értesült, hogy az új bíró kijelölése még folyamatban van.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Disznóláb

Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter múlt pénteken a hivatalában fogadta Bondár Anna teniszezőt, aki azért érdemelte ki e megtiszteltetést, mert előtte kedden a kolozsvári Transylvania Open teniszversenyen nem fogott vele kezet legyőzője, az ukrán Olekszandra Olijnikova.

A Balkán Ukrajnája

Miközben Ukrajna EU-csatlakozásáról ádáz viták dúlnak, Brüsszelben eldöntött tényként kezelik Montenegró 2028-as, de legkésőbb 2029-es csatlakozását. Az ország kicsi, és csak 620 ezren lakják, emiatt különösebben nem zavar senkit, és a felvételükkel üzenni is lehet a Balkán többi részére: nektek is sikerülhet, ha tesztek érte. De miért kell, hogy Montenegró mielőbb az EU tagja legyen, és mi köze van ehhez Szerbiának?

„Orbán kora akkor is velünk lesz”

Dolgozott Csurka Istvánnal, és ott volt a Fidesz kampányaiban is. A jobboldali közeg ismerőjeként állítja: látszik ugyan az erózió a kormánypárt környékén, de még egy választási vereség sem biztos, hogy véget vet Orbán állammodelljének.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.