Összeszedte magát az MSZP, 5 ezer delegált nevét adták le

  • narancs.hu
  • 2019. május 16.

Belpol

Az ország szavazókörzeteinek felében lesz MSZP-s delegált a számláláskor.

A szociális Európa vezeti el Magyarországot a békésebb európai jövőbe - mondta el sajtótájékoztatóján Győrben az MSZP.

Kiemelték, hogy "az orbáni hatalom ellen, amivel szemben állunk, egyedül kevesek vagyunk, szükségünk van az együttműködésre, azokra a szervezetekre, pártokra, akikkel együtt tudunk működni, és ezt meg is tesszük helyben is, pl. a szavazókörökben Győrben az ellenzéki pártokkal egyeztetve lesz ellenzéki delegált, szavazatszámláló, aki ellenőrzi a választás tisztaságát. Ott leszünk, figyelni fogunk, nem hagyjuk magunkat".

Ujhelyi megerősítette, hogy több mint 5 ezer helyen vállalták MSZP delegáltak a számlálóbizottsági tagságot, és a többi ellenzéki párt is gyűjti a delegáltjait. Ez a szám azt jelenti, hogy az ország szavazókörzeteinek felében lesz MSZP-s delegált a számláláskor, a cél pedig az, hogy ne csalhassa el a Fidesz a választásokat, mert ahol nem vagyunk ott ellenzéki pártok, ott bármi előfordulhat - tette hozzá.

Ujhelyi hangsúlyozta, hogy az EP választás tétje, hogy Európában vagy Orbánisztánban akarunk-e élni.

Ujhelyi István dr.

"Európa vagy Orbánisztán?!"- Ujhelyi István EP-képviselő sajtótájékoztatója Győrben. Ossza meg Ön is az élő videót! #addtovább #ElsőLista

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.