Ősztől a járványtan is része lesz a középiskolai biológiaoktatásnak

  • narancs.hu
  • 2020. július 14.

Belpol

De szó lesz a fenntarthatóságról és a tetoválásokról is.

Jelentősen átszabja a középiskolai biológiaoktatást a szeptembertől hatályba lépő módosított Nemzeti alaptanterv (NAT) és a kerettantervek, írja a Magyar Nemzet.

Ősztől a biológiaoktatás középiskolai szakasza lerövidül: csak a gimnáziumok első két évében kell tanulni a tantárgyat. Az új Natnak megfelelően kétféle középiskolai tankönyv készült: az alapkoncepció követi az élővilág szerveződési szintjeit, a molekuláris szintről a sejteken át jut el az életközösségekig. A másik változat a magasabb szerveződési szintekről indulva jut el a kémiai ismereteket is igénylő témakörökig.

Új témakörök és újabb elméletek is helyet kaptak a könyvekben. "Napjainkban akár a járványtan, akár egyéb orvosi területek vagy a mezőgazdasági technológiák számos problémát, kérdést vetnek fel. Az evolúció témaköréről pedig a legújabb elméletek és eredmények figyelembevételével kapnak képet a tanulók" – mondta el a lapnak Veres Gábor tankönyvfejlesztő.

"Fontos célkitűzés az is, hogy a gyerekek ne csak értsék, hanem meg is szeressék a természettudományos tárgyakat. Ennek megfelelően a korábbinál több olyan téma is bekerült a tananyagba, ami közel áll a kamaszok érdeklődéséhez. Az emberi bőr témájánál például a tetoválások és a testmódosítások is szóba kerülnek az órán" – tette hozzá a szakértő.

Emellett kiemelt témakör az emberi szervezet felépítése és működése, és sok szó esik többek között:

  • a fenntarthatóságról,
  • vagy a Föld és a Kárpát-medence értékeiről.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.