Nyolcvanan elkapták a koronavírust a Rózsa utcai idősotthonban

  • BM
  • 2020. április 16.

Belpol

Hatvan beteg lélegeztetőgépen van, hét gyereket kórházban ápolnak.

Müller Cecília országos tisztiorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján ismertette az elmúlt 24 óra fertőzési adatait: jelenleg 1652 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván, 8 személy hunyt el, illetve 199 gyógyult meg. A laboratóriumi vizsgálatok száma is nő, már több mint 38 ezret elvégeztek.

Az összes betegre lebontva megállapítható, hogy a fertőzöttek 35 százaléka 70 évnél idősebb. Az 50-60 évesek 30, a 30-40 évesek 23, a 15 és 29 év közöttiek 10, a 14 év alattiak 2 százalékát adják az összes megbetegedésnek. Még mindig Budapesten és Pest megyében van a legtöbb érintett, de Fejér megyében is sok a beteg, a sor végén Heves, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye áll.

Jelenleg 722 felnőttet ápolnak egészségügyi intézményben, 7 gyermek van kórházban, 60-an lélegeztetőgépre kerültek. Müller azt mondta, ennek ellenére bizakodóak, mert az elmúlt napok azt bizonyítják, hogy a fertőzés terjedése egyenletes.

Folyamatosan zajlik az idősotthonok ellenőrzése. 11 ilyen intézményben vannak betegek, két nagyszámú fertőzést regisztráltak, az egyiket a Pesti úti idősotthonban, a másikat a Rózsa utcai idősek otthonában: itt 80 pozitív esetet regisztráltak a lakók, ápoltak és a dolgozók körében.

Müller elmondta, ha egy idősotthonban lakó személynél koronavírus-fertőzést találnak, de jó a közérzete, akkor elegendő lehet az elkülönítés, nem szükséges a kórházi kezelés. Ha egy kórháznak sürgősen felszabadítható ágyakra van szüksége, vagy történt olyan beavatkozás, ami miatt az ápoltnak nem kell az intézményben maradnia, akkor elbocsájtható.

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, tegnap 11 iráni állampolgárnak kellett volna elhagyni az országot (közülük hárman kitoloncolás miatt), viszont az egyik ilyen személy „kivonta magát a rendőri intézkedés alól”. A terrorelhárítás megtalálta őt, és őrizetbe is vette.

A kórházparancsnokok három kórháznál büntetőeljárást kezdeményeztek, ugyanis védőeszközök (maszkok, fertőtlenítők), valamint informatikai eszközök eltulajdonítását regisztrálták.

*

Az operatív törzs újságírói kérdésekre elmondta,

  • A Pesti úti idősotthonban vizsgálják, hogy a folyamatos ellátás biztosítva volt,
  • Nem jellemző, hogy egészséges fiatalokat ledönt a koronavírus, viszont olyanokat is elérhet, akikről nem gondolnánk,
  • A betegség lappangásának időtartama általában 5-6 nap, de a maximális lappangási idő 12 nap, ezt a WHO kitolta két nappal, ezért kell két hétre karanténba vonulnia egy feltételezett vírushordozónak,
  • Ha egy házi karanténra kötelezett személy el tudja különíteni magát a családtagjaitól, akkor a korlátozások a hozzátartozókra nem vonatkoznak,
  • A textilmaszkokat hazaérkezés után azonnal fertőtleníteni kell, otthoni használat során pedig 4 óránként javallott a tisztítása,
  • A koronavírus megjelent egy hajléktalanszállón is, 2 fő esetében intézkedtek,
  • 11 szociális intézményben van koronavírusos személy, de egyik sem gyermekintézmény.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.