Pálinkás József: „Kritikán aluli Palkovics László stílusa, senkinek sem volna szabad így beszélnie a világ legkiválóbb matematikusával”

  • G. M.
  • 2019. február 14.

Belpol

Erős szavak.

A Klubrádióban az első Orbán-kormány oktatási minisztere, az MTA korábbi elnöke is keményen bírálta Palkovics Lászlót – írja a 24.hu.

Pálinkás József szerint a miniszter méltatlanul viselkedik, stílusa kritikán aluli, és már az eddigi konfliktusok is nagy károkat okoztak a magyar tudományos életben.

Pálinkás azt mondta, hogy sem Gyurcsány Ferenc, sem Bajnai Gordon nem mert volna olyan stílusban beszélni az akadémia elnökével, mint ahogy Palkovics teszi a világ legkiválóbb matematikusával szemben.

„Lovász László képes a kompromisszumokra, alelnökei világot látott, világosan gondolkodó emberek” – mondta Pálinkás, aki szerint a kormányzatnak és miniszternek kellene tisztáznia, mit akar, de Palkovics eddig írásban nem tett le olyan javaslatot, amely tárgyalási alap lehetett volna.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.