Palkovics akcióba lép: újabb alapítványi egyetemeket vizionál

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 27.

Belpol

Több alapítványi finanszírozást, közös szakokat és négyéves alapképzéseket képzel el Palkovics.

"Nagy változások várnak a felsőoktatásra, miután a terület az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) az Innovációs és Technológiai ­Minisztérium (ITM) irányítása alá került az idei tanévtől" - kezdi a Magyar Nemzet. Persze efelől kevés kétség lehetett, miután kiderült, hogy Palkovics viszi ezentúl a felsőoktatás ügyét is.

A lap szerint Palkovics már tárgyalt is az egyetemi oktatók egyik érdekképviseletével. Dráviczki Sándor, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének nyilatkozata szerint Palkovics hangslyozta, hogy ugyan az állam nem akar kivonulni a felsőoktatás finanszírozásából, de a Budapesti Corvinus Egyetemhez hasonlóan más felsőoktatási intézményeket is érinthet fenntartóváltás.

A tárgyaláson a képzési szakok felülvizsgálatáról is beszéltek, tantervi változások is jöhetnek. Egyetemek összefogásából indított közös szakokat képzel el Palkovics, illetve a bolognai rendszer felülvizsgálatát. Bizonyos szakok esetében a 3+2 éves képzés helyett ugyanis  4 éves alapképzést és egy éves mesterképzést képzelnének el.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.