Palkovics: Ha bölcs a kormány, nem telepszik rá az egyetemekre

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 20.

Belpol

Interjút adott a novemberben lemondott miniszter.

Hadiiparról és egyetemről beszélt Orbán Viktorral az egykori innovációs és technológiai miniszter Palkovics László novemberi lemondása óta, sértettség pedig saját bevallása szerint nincs benne, amiért megváltak tőle mondta Palkovics a Telexnek adott interjújában.

Palkovics a minisztersége után a győri Széchenyi István Egyetem (SZE) alapítványának kuratóriumi elnöke lett, már az interjút is ebben a minőségben adta. Arra a kérdésre, hogy rátelepszik-e a Fidesz az egyetemekre, kitérő választ adott:

„Én erre azt tudom mondani, hogy ha bölcs, ilyet semmiképp nem tesz. Mármint a politika. Győrben nagyon színes a kuratórium összetétele. Egy modellváltott egyetem működését úgy lehet elrontani, ha megpróbáljuk vállalatként működtetni. Az viszont nem megy, mert az egyetem az egyetem.”

Ezen felül elmondta, a kormány szerinte meg fog állapodni az Európai Unióval, de hozzátette, az európai kutatásokhoz való hozzáférés megtiltása az Erasmusnál is súlyosabb kérdés, mert egy egyetem kapcsolatrendszerét teheti tönkre: „Adott ország, illetve az Európai Unió között lehet vita, de ennek célcsoportjává tenni az egyetemistákat és a kutatókat, őket büntetni, illetve velük nyomást gyakorolni – ez már nem egyszerű történet.”

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.