Palkovics közölte: megépül a Fudan Egyetem budapesti kampusza, 440 milliárd forintba kerül majd

  • narancs.hu
  • 2021. május 17.

Belpol

A maradék 100 milliárdot egyéb létesítményekre fordítják.

Azt követően, hogy több mint két órás megbeszélést tartott Palkovics László Karácsony Gergellyel és Baranyi Krisztinával a Diákváros-projekt ügyében, a miniszter sajtótájékoztatón közölte, a Diákváros és a Fudan Egyetem is megépül Budapesten. Palkovics elmondása szerint a projektben a fővárosi és a ferencvárosi önkormányzatnak együttműködést, valamint teljes transzparenciát ajánlott a kormányzat. Szerinte a 2017-ben létrehozott projekt mindig négy elemet tartalmazott: egyetemfejlesztést, kollégiumfejlesztést, hallgatói közösségi teret és kutatóintézményt.

A főpolgármester és a ferencvárosi polgármester ugyanakkor eredménytelennek minősítette tárgyalást, míg a miniszter szerint az említett négy elem közül csak egyet tekintve volt "egyet nem értés." Palkovics szerint főpolgármester azt mondja, hogy egyetemről soha nem volt szó, a miniszter szerint a projektet jóváhagyó megbeszélés prezentációjában egyértelműen szerepel, hogy egyetemvárost és nem diákvárost építenek.

Palkovics László közölte, a megbeszélésen felajánlották az együttműködési szándékukat, és azt mondták, hogy a diákvárost és az egyetemet is megépítik. Továbbá megépítik az összes olyan létesítményt, amely ahhoz kell, hogy a hallgatók jól érezzék magukat. Hozzátette, felajánlották azt is, hogy a projekt teljes nyilvánosság mellett folyjon. Az érintetteket, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját, az önkormányzatokat meghívják a szakmai tanácsadó testületbe és a felügyelőbizottságba. "Erre az ajánlatra nem kaptunk választ" a főpolgármestertől, aki ragaszkodik ahhoz, hogy az ő értelmezése szerint az egyetem nem volt benne a megállapodásban – mondta Palkovics László, aki megjegyezte: azt gondolja, hogy "a megállapodások azért jók, mert újra át lehet őket gondolni".

 A miniszter elmondta, a Fudan Egyetemen bölcsészettudományi és közgazdaságtudományi, műszaki és orvostudományi képzés lesz.

Elmondta, a becslések szerint körülbelül 440 milliárd forintba kerül majd az egyetem felépítése. A többször említett maradék 100 milliárdot nem a Fudan Egyetemre, hanem általános célú létesítményekre fordítanák. Palkovics hozzátette, pontosabb összegekről a tervezés és az ajánlatok után lehet majd beszélni.

A miniszter a sajtóban megjelent információkat cáfolva azt mondta, a kormány nem döntött a kínai beruházó mellett. "Nem döntöttünk el semmit, nem is dönthettük el, mert a projekt most kezd az operatív szakaszába lépni". A finanszírozásról szólva közölte: ajánlatokat kérnek majd európai bankoktól, kínaiaktól is, és megfontolják majd, hogy az állam hogyan tudja ezt a saját eszközrendszerén belül finanszírozni.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.