Budapesti konzultációt indít a főváros és a IX. kerület a Fudanról

  • narancs.hu
  • 2021. május 17.

Belpol

Palkovics nem egyeztetni akart Karácsonnyal és Baranyival, csak a jóváhagyásukat kérte a Fudan kampuszára. 

A Fudan egyetem Budapestre tervezett kampuszáról Palkovics László miniszterrel történt egyeztetés után sajtótájékoztatót tartott Baranyai Krisztina IX. kerületi polgármester és Karácsony Gergely főpolgármester. 

A sajtótájékoztatón Karácsony kijelentette, hogy a hétfőn megismert információk alapján különösen nem támogatja a főváros a Fudan felépítését.

"Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a Diákváros megépüljön, a Fudan pedig ne"

- hangsúlyozta. 

Karácsony azt is mondta, a főváros eddig minden megállapodást betartott, amit a kormánnyal kötött, és most sem kívánják felülírni a korábbi megállapodást, amely a Diákvárosról szólt, és különösen nem a Fudan megépülése miatt. A fővárost korábban nem keresték meg ezzel, korábban végig a diákvárosról volt szó. 

Azt is hangsúlyozta, hogy 540 milliárd magyar adófizetői forintot kellene költeni a kampuszra, amelyre azután a magyar hallgatók is csak több milliós tandíj megfizetése után járhatnának. Később hozzátette, részletkérdés is, hogy mennyi pénzről van szó, de mindenképp a magyar adófizetők fizetnének azért, hogy egy kínai egyetemnek legyen épülete, amely aztán magánegyetemként működne. "Nem egyértelmű, hogy miért érné meg ez a magyar adófizetőknek" - mondta. 

Karácsony arról is beszélt, hogy a CEU elüldözése után nehezen hihető, hogy a kormány bármilyen neves egyetemet szívesen fogadna, de meg is kérdezték az egyeztetésen Palkovicstól, hogy megkerestek-e más elit egyetemeket azzal, hogy saját pénzen építenek nekik egy kampuszt, van-e kedvük ide költözni, de az derült ki, hogy nem. 

Baranyi Krisztina azt mondta, az egyeztetésen gyakorlatilag az hangzott el, hogy a kormány a kerület és a főváros egyetértését kéri ahhoz, hogy a Fudan megépüljön a Diákvárost kisöpörve, miközben a területet nem erre a célra szánták. 

Hozzátette, egyeztetés erről eddig nem zajlott, de már kormányhatározatok vannak róla, ezért a partnerség nem lehetséges. Baranyi ismét elmondta, hogy népszavazást akarnak kezdeményezni az ügyben, de a veszélyhelyzet miatt ezt egyelőre nem lehet.

Hozzátette, bár a mostani megállapodások, kormánydöntések még nem adnak jogi kötelezettséget, de attól tartanak, hogy mire elkezdődhetnének a népszavazások, addigra nemeztközi szerződésekkel fogják bebetonozni a Fudan megépítését, ezért

budapesti konzultációt indítanak a Fudanról, offline és online formában, négy kérdésben. 

A technikai lebonyolításért az aHang fog felelni, amelynek képviselője a sajtótájékoztatón azt mondta, mindenki egyszer fog tudni majd csak szavazni, miközben a kormány járványügyi online konzultációját például akárhányszor ki lehetett tölteni. 

A kérdésekről Baranyi azt mondta, arra fognak rákérdezni, hogy akarja-e Budapest népe, hogy a diákváros helyett egy kínai egyetem épüljön, hogy 540 milliárd forintos hitellel adósítsák el az országot egy olyan egyetemért, ahol milliós az éves tandíj, és akarják-e egyáltalán a kampuszt. 

A konzultáció elvileg júniusban lesz majd, mindenkit arra kért, hogy lakcímkártyával, névvel, címmel nyilánítson véleményt.

Hozzátette ha őszig tart a veszélyhelyzet, akkor december-január táján lehetne népszavazást is tartani a kérdésben, még a választások előtt, de konzultációnak ugyanaz a célja, mint a kormány esetében, mint mondta, ha ők hivatkozhatnak a beérkező véleményekre, akkor a főváros és a kerület is. 

Baranyi kérdésre válaszolva azt mondta, az állami és kerületi ingatlanok megoszlásáról nem is esett szó az egyeztetésen, csak arról, hogy a kormány várja a támogatásukat. A polgármester azt is elmondta, a Fudan megépülésével

az eredetileg tervezett 26 hektár helyett csak 5 és fél hektáron épülhetne meg a Diákváros,

akárhogyan is, legfeljebb 6-7 hektáron, ami azt jelentené, hogy a jelenlegi beépítési szabályokat drasztikusan kellene módosítani, mert a tervezett férőhelyek kizárólag magas épületekben férnének el, és nem lenne hely kiegészítő, kulturális, sport, szolgáltató funkcióknak sem. 

Karácsony Gergely azt is megemlítette, hogy tulajdonképpen azért küzdenek, hogy a korábbi háromoldalú megállapodásukat betartsa a kormány, de azt is belengette, hogy akár a kormánynak kedves atlétikai világbajnokságot is lemondhatnák, ha arra kerülne a sor, ezt ugyanis hivatalosan Budapest rendezi, a kormány csak támogatja. Hozzátette, nem szeretnének idáig eljutni, de ez is egy eszköz a kezükben. Baranyi ugyanakkor azt mondta, az atlétikai stadion már félig készen van, ezért az mindenképpen meg fog épülni, de a vb-t még le lehet fújni. 

Palkovics: Lesz Diákváros és Fudan is 

Palkovics a tátrgyalás után azt mondta, a diákváros és a Fudan Egyetem is megépül Budapesten, a projektben a fővárosi és a ferencvárosi önkormányzatnak együttműködést, valamint teljes transzparenciát ajánlott a kormányzat. 

A miniszter szerint a 2017-ben létrehozott projekt mindig is négy elemet tartalmazott: egyetemfejlesztést, kollégiumfejlesztést, hallgatói közösségi teret és kutatóintézményt. "Itt van egyet nem értés" - mondja Palkovics, mert Karácsonyék szerint egyetemről soha nem volt szó. A miniszter ugyanakkor azt is kijelentette, hogy

a projektet jóváhagyó megbeszélés prezentációjában egyértelműen szerepel, hogy egyetemvárost és nem diákvárost építenek.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk