Palkovics minisztériuma szerint az MTA kutatóintézeteinek átalakítását az átvilágításról szóló jelentés is alátámasztja

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. április 7.

Belpol

Ám a jelentésben foglaltak nem a jelenlegi átalakítási folyamatra vonatkoznak, hanem az új struktúrában, a működtetéskor lesz szerepük.

A tárca vasárnapi, azt MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a kormány nem kevesebb, hanem több kutatást szeretne. Az a cél, hogy a hazai tudományos kutatásokra fordított milliárdok "ne eredmény nélkül tűnjenek el, hanem a magyar gazdaságot érdemben szolgáló szabadalmakban, találmányokban hasznosuljanak".

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium felidézte, átfogó jelentést állított össze az MTA átvilágításával megbízott bizottság, amelynek feladata az volt, hogy megállapításaival és ajánlásaival segítse az ITM és az MTA közös munkáját az új kutatóintézeti struktúra hatékonyabb működésének kialakításában.

Négy hónapig több mint 60 szakértő dolgozott a most elkészült jelentésen, köztük a tárca és az akadémia által delegált tagok, továbbá független szakértők.

Az ITM úgy fogalmazott, a jelentés amellett, hogy sok eredményt elismer és több értékre felhívja a figyelmet, több fejlesztési és átalakítási javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogyan lehetne eredményesebb és hatékonyabb a kutatóintézetek jövőbeni tevékenysége.

A jelentés szerint a fenntartói struktúrának és a finanszírozás alapelveinek gyökeresen meg kell változniuk, a kutatóintézetek szintjén pedig nagyon sok helyen teljesítménynövelésre van szükség, amelyek alapjait az előbbi két intézkedés garantálja.

A javaslatok kiterjednek a többi között az ipari kapcsolatok fejlesztésének fontosságára, a kutatási eredmények gazdasági és társadalmi hasznosságára, az intenzívebb bekapcsolódás jelentőségére a kutatói utánpótlásban, valamint a 2012-ben létrehozott kutatóközpontok újragondolásának lehetőségeire. Kiemelték, mindez megegyezik azzal a szándékkal, amelyet a minisztérium az MTA kutatóintézet-hálózat átalakításának ügyében képvisel.

A minisztérium felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a jelentésben foglaltak nem a jelenlegi átalakítási folyamatra vonatkoznak, hanem az új struktúrában, a működtetéskor lesz szerepük.

A jelenlegi tárgyalásokon az ITM és az MTA által március 7-én aláírt szándéknyilatkozat az irányadó. Ennek értelmében a kutatóintézet-hálózat az új struktúra kialakításakor egyben marad, az esetleges belső strukturális változtatásokról az új irányító testület dönt. Így a most összeállított jelentésben foglaltakról és annak végrehajtásáról is annak a testületnek lesz joga nyilatkozni – olvasható a közleményben.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.