Kövér László belenyúlt az államfőválasztás menetrendjébe

  • narancs.hu
  • 2022. március 9.

Belpol

A szokásoktól eltérően nem olvassák fel a jelöltek életrajzát.

Csütörtökön délelőtt szavaz az Országgyűlés Áder János köztársasági elnök utódjáról, az eljárásrendet Kövér László fideszes házelnök döntései alakítják. A fél 10-kor kezdődő választáson Orbán Viktor is jelen lesz, annak ellenére, hogy délután a versailles-i EU-csúcstalálkozón vesz részt. Feltételezhetően ezért tették át az ülést az eredeti délutáni időpontról valamivel korábbra -írja a hvg.hu.

A köztársaságielnök-választás a Fidesz-KDNP által jelölt Novák Katalin és az ellenzéki jelölt, Róna Péter 10-15 perces programbeszédével kezdődik. Először Novák, majd Róna Péter mond beszédet. A korábbi szokástól eltérően felszólalásuk előtt ezúttal a két jelölt életrajzát nem ismertetik.

A hírportál értesülései szerint az erről szóló döntést Kövér László házelnök hozta, és a jelöltek életútja - Rónáé erősen szakmai, Nováké sokkal inkább politikai - közti különbség indokolhatta. 

Az életrajzok felolvasása ugyanakkor nem előírás, sokkal inkább szokás, 2012-ben és 2017-ben például része volt az államfőválasztásnak. 

A lap információi szerint nem ez az egyetlen változás az államfőválasztás során. Szintén Kövér László döntése volt az, hogy Róna Péter sem a szavazás előtt, sem utána nem tarthat sajtótájékoztatót a Parlamentben. A házelnök döntését azzal indokolta, hogy a házszabály szerint a törvényhozás épületében csak országgyűlési képviselő tarthat sajtótájékoztatót.

A cikkben az is olvasható, hogy Orbán Viktor kötelező megjelenést rendelt el minden Fidesz–KDNP-s képviselőnek, így akár az első körben eredményes lehet a választás, második fordulóra nem lesz szükség. A jelöltek beszédei után 10-től háromnegyed 11-ig adhatják le a voksukat a képviselők. Ezt követően az újonnan megválasztott köztársasági elnök leteszi a hivatali esküt. 

Az egyesült ellenzék közleményben reagált a megváltozott eljárásrendre. Mint írták, nem tartják tisztességesnek, hogy néhány héttel mandátumának lejárta előtt a jelenlegi Országgyűlés fideszes többsége döntse el, ki töltse be a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnöki tisztséget. Az ellenzéki pártok szerint Kövér László házelnök "felrúgva az évtizedek óta kialakult parlamenti szokást", nem fogja felolvasni a jelöltek életrajzát az elnöki emelvényről az államfőválasztás előtt. A pártok szerint az is Kövér László szegénységi bizonyítványa, hogy Róna Péter sajtótájékoztatót sem tarthat az Országgyűlés épületében. Közleményük végén  -hiánypótlás gyanánt - ismertetik Róna Péter életrajzát.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.