Parragh László az iparűzési adó teljes elengedését javasolja 2020-ra és 2021-re is

  • narancs.hu
  • 2020. november 17.

Belpol

És további, önkormányzati hatáskörbe tartozó adónemek mértékének befagyasztását.

A mikro-, kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban az iparűzési adó teljes elengedésére tesz javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) 2020-ra és 2021-re, ágazattól és árbevételtől függetlenül – mondta el a Magyar Nemzetnek Parragh László.

A kamara elnöke azt is megjegyezte, hogy nem az adó felfüggesztését, hanem teljes elengedését javasolják a kormánynak. A javaslat már 2020-ra is vonatkozik, vagyis az idén már befizetett adó "lelakhatóvá" válna. Parragh szerint ezzel a vállalkozások 97 százaléka komoly segítséget kapna a járvány okozta károk mérséklésére.

"Javasoljuk emellett a kormánynak a további, önkormányzati hatáskörbe tartozó adónemek mértékének befagyasztását". Parragh szerint ezek

  • az ingatlanadó,
  • az idegenforgalmi adó,
  • az építmény adó,
  • és a kommunális adó lennének.

"A javaslatunk célja, hogy az önkormányzatok az iparűzési adóból származó bevételkiesését ne az egyéb adónemek emelésével pótolják, ezzel is garantálva, hogy valóban mérséklődjenek a kkv-k terhei" - tette hozzá a kamara elnöke.

Parragh 10 nappal ezelőtt már tett egy javaslatot az iparűzési adó felfüggesztésére, Orbán akkor úgy reagált rá a Kossuth Rádióban, hogy "meredek, de azért fel lehet rajta kaptatni, csak a kellő arányt kell megtalálni".

Karácsony Gergely szerint ha ez megvalósulna, Budapest tömegközlekedése egy nap alatt leállna. Emellett a főváros előállt az újraindítási adó ötletével: ezt azoktól az ötmilliárd forint adóalap feletti cégektől szedné, amelyeket kevésbé érint a válság. Ezt pedig úgy valósítanák meg, hogy ezeknek a vállalatoknak 2,5 százalék iparűzési adót kellene fizetnie az eddigi 2 százalék helyett. Parragh a javaslatot nem támogatta.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.