Lajosnak jó lesz – A kormányzati párválasztóról

Belpol

A kormánytámogatott pár- és tánckereső rendezvény önmagában is volt olyan mókás, hogy megzavarni sem lett volna muszáj. Néhányan mégis megtették. Egyvalamiben lehetünk biztosak: Simicska Lajos ezzel sem járt rosszul.

Azok után, hogy kapott némi nyilvánosságot az ombudsmannak címzett, a szórakozóhelyek nemek közötti egyenjogúságot sértő gyakorlatát kritizáló levelem, talán elvárható volna, hogy a kormányzat éppen ezen diszkókultúrával szembeforduló, úgynevezett táncválasztó, párválasztó programsorozatával kapcsolatban ne keressem a kákán is a csomót. Pedig a külsőségeiben nagyon is tradicionálisnak mutatkozó táncház valójában ugyanazt a férfi-nő relációt tartja fenn, mint a mégoly modern partik – az, hogy előbbi a tradicionális családmodellbe való belépésre, míg utóbbi inkább az egyéjszakás kalandokra kondicionálja a résztvevőket, e tekintetben alig számít valamit. Hogy milyen párok egymásra találására is számított a kormány, félreérthetetlenül kiderült Soltész államtitkár zavaros válaszából, melyet a „homoszexuálisok is jöhetnek a rendezvényre?” kérdésre adott, és kiderült aztán a rendezvényen is. Az pedig mindenki számára egyértelmű volt, hogy a múlt századot nem annyira a zenék vagy a táncház műfaja idézték fel, hanem az a közvetlenség, amellyel a kormány biopolitikai hatalmát próbálja gyakorolni a fiatal népességen. Az a közvetlenség, amely a 21. században egyszerűen vérciki.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A Szabad egy táncra? budapesti állomásán több volt az érdeklődő, mint a vidéki helyszíneken – ahol gyakorlatilag a kutya nem volt kíváncsi az egészre –, de a fiatal célcsoportot jórészt így is a hivatalosan fellépő táncosok, valamint azok a vendégek képviselték, akik nagyjából annyira vették komolyan a bulit, mint egy Korda Gyuri-koncertet a Szigeten. A megjelentek átlagéletkora a sok gyerek és nyugdíjas miatt tulajdonképpen ki is jött harminc körülre, és a családnak is inkább a jelenlegi, semmint a jövendőbeli formájával került közelebbi viszonyba a Nemzeti Táncszínházban megtartott mulatság.

A majd hatórás, összességében meglehetősen unalmas rendezvény részletes bemutatására e helyütt nem vállalkozom (a kormany.hu tárgyilagos video-összefoglalójához úgysem lehet mit hozzátenni), néhány izgalmasabb momentumot azonban kiragadnék. Kezdjük mindjárt azzal, hogy az esemény házigazdái – Bánhidi Petra és Szép Bence – olyan hanghordozással adták elő magukat, mintha a Fővárosi Nagycirkuszban, de minimum a Szombat esti láz fináléjában lennének, az olyan fergeteges poénok, mint például a „rendezvényünknek az nem célja, hogy más feleségével menjünk haza” pedig rögtön meg is adták az alaphangot. Az első sorokban helyet foglaló idősebbek akkora lelkesedéssel tapsoltak és bólogattak, mintha kisunokájuknak lett volna szalagavatója – időről időre még a kabátka is kicsúszott egy-egy néni vagy bácsi kezei közül. És hát nem is volt hiába az izgalom, tényleg vizsgáztak itt a fiúk, Soltész Miklós és a párt egyéb családügyi élharcosai, akiknek valahogy eszébe jutott ez a baromság. A kérdés az volt: legalább a baráti médiában sikerül-e döntetlenre kihozni a táncházsorozatot, melynek Facebook-oldalát a kormánykritikus kommentek – a szervezők szóhasználatával spamek – miatt előre le kellett lőni, viszont ráköltöttek tízmilliót, amiből – mint a hír24 cikkéből kiderül – egy milla Simicska Lajos cégének is jutott a budapesti reklámokért.

Hát, nem sikerült. A szervezők valamiért úgy gondolták, hogy segíti az ismerkedést, ha a fiatalok órákon keresztül táncbemutatókat néznek, majd szegény fellépőknek kell őket a színpadra rángatniuk, ugyan próbálják már ki a dolgot. Öt perc tánctanítás, kész, leülni, jön a következő bemutató! Így ment ez délután négytől este kilencig. A táncosok között nyilván egészen tehetségesek is voltak, bár a magam részéről a néptánc és a fitness keveredéséből született giccsparádét mellőztem volna. A legrosszabb mégis az volt, amikor Bánhidi és Szép interjúvolta a táncosokat. Kérdéseik a „hogy érzitek magatokat a próbák alatt?” és a „született-e már tartós párkapcsolat a társulatban?” skálán mozogtak, a néptáncosok közt pedig jó szemmel szúrták ki a japán bevándorló Suzuki urat, és ha már kiszúrták, jól ki is állították a magyar közönség elé. „Én mindig úgy gondoltam, hogy a magyar világnemzet, és egyszer közös határunk lesz Japánnal” – osztotta meg gondolatait a nagyérdeművel Szép.

Ilyen körülmények között talán nem is csoda, hogy az ellendrukkerek mind gyakrabban orientálódtak a büfé felé sör beszerzésének céljából, és mind változatosabb módokat találtak az önmagát lejárató esemény lejáratására. Délután néhányan „Kormánytag a rokonom, dugunk?”, illetve „Keresem föld- vagy trafiktulajdonos páromat” feliratú kitűzőkkel próbáltak meg bejutni a Táncszínház területére, mérsékelt sikerrel. Később, az egyik produkció alatt mintegy tucatnyian perdültek táncra azonos nemű partnerrel – az incidens után némi lökdösődés és buzizás is kialakult. A rendezvény zárásaként fellépő, váratlan kontextusokban is balliberálisozni képes Bergendy zenekar színpadára egy fiatal levágott halfejet dobott be, és amikor már tényleg vége volt, sokan „Éljen Viktor, éljen a párt!” felkiáltásokkal vonultak le a tánctérről. Ha más értelme nem is volt az egésznek, annyit legalább sikerült elérni, hogy a HírTv híradója olyan hangnemben számoljon be a melegjogi aktivisták fellépéséről, mintha legalábbis halálos áldozatokkal járó autóbalesetről tudósítana (volt, aki rózsaszín sálat viselt).

Mindent egybevetve az eseménynek akkor sem lett volna sok értelme, ha minden városban lelkes fiatalok tömegei lepik el a parkettet, és néhányan még össze is jönnek az este folyamán. Könnyű azt hinni – és bizonyos emberekkel elhitetni –, hogy a párkapcsolatok állítólagos válságának oka az internet és az elektronikus zene, nem pedig a fiatalok általános társadalmi, gazdasági helyzete. Mindenesetre ha sikere lett volna a rendezvényeknek, akkor legalább a kormányzati kommunikáció nyert volna magának egy pöpec médiaeseményt. Így, hogy bukás lett belőle, csak Lajosnak volt jó.

 

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.