PDSZ-es vezető az iskolai mobilhasználat korlátozásáról: „Kordában akarják tartani a pedagógusokat”

Belpol

Valódi társadalmi egyeztetésre nincs esély az olyan szakmát érintő kérdésekben, mint hogy miért kell – roppant megalázó módon – a Nat-ból vizsgáznia a tanároknak, illetve miért korlátozzák őket a mobiltelefon-használatukban – állítja Ravasz Ágnes, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmányának tagja. 

magyarnarancs.hu: Csütörtökön hajnalban jelent meg a Magyar Közlönyben a rendelet, mely szerint korlátozza a kormány az iskolások mobiltelefon-használatát, gyakorlatilag kitiltva ezen eszközöket az iskolákból. A tervezet nagy vihart kavart; azt ígérték, egyeztetés lesz róla. Miről volt szó ezen?

Ravasz Ágnes: Társadalmi egyeztetésen, egy „szeánszon” voltunk a Belügyminisztériumban kedden. Látszategyeztetés volt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetén (PDSZ) kívül megjelent mások mellett Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, továbbá a Kopp Mária Intézet, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, valamint a református egyház. Ebben a körben zajlott egy szóbeli egyeztetés. A minisztérium részéről Balatoni Katalin helyettes-államtitkár vett részt rajta. Megkérdeztem, hogy miért pont a jelenlévőket hívták meg, hiszen számos egyéb szervezet reagált a tervezetre, például szülői szervezeteknek is megvan a véleménye. Azt a választ kaptam, hogy ez kormányzati döntés volt. Mint tájékoztattak, volt egy előzetes felmérésük, e szerint mindenki szeretné, hogy szabályozva legyen a diákok mobiltelefon-használata. 

A PDSZ és a PSZ azt állítja, hogy a mobiltelefon-használatot, illetve az internetelérésre alkalmas eszközök használatát házirendben kell szabályozni. Legyen ez az iskolák saját hatásköre! A legtöbb helyen nem megoldható, hogy központi, elzárt helyen legyenek tárolva a telefonok. Nincsenek ilyen megbízható, zárt helyek. Akár többmilliós értékek is összejöhetnek osztályonként.

magyarnarancs.hu: Indokolt, hogy legyen valamiféle korlátozás a telefonhasználatot érintően?

RÁ: Ebben mindenki egyetért, ugyanis az egyre elterjedtebb telefonhaszálat káros a gyerekek szociális tevékenységére. A szünetekben beszélgessenek, menjenek focizni az udvarra, és ne a telefonjukkal foglalkozzanak. A korlátozással az online zaklatást is meg lehet fékezni, hiszen így nem tudnak egymásról vagy akár a tanárokról titokban felvételt készíteni és feltölteni az internetre. Azonban nagyon sokféle iskola és korosztály van, ezért nem jó a központi szabályozás.

A telefonok elzárása alsó tagozatban megoldható, a felsőbb osztályokban viszont egyre többet használják interaktív feladatokhoz a telefonokat. Sokan az eszközeikre jegyezetelnek, vagy épp a KRÉTA-n keresztül adnak fel feladatokat a tanárok. Amennyiben elzárva kéne tartani a telefonokat, úgy az megakadályozná ezeknek a használatát. Az iskolák pedig nincsenek ellátva tabletekkel, melyek kiváltanák a gyerekek saját eszközeit.

Ahol én tanítok, tökéletesen működik, hogy a gyerekeknek el kell rakniuk a telefont kikapcsolt állapotban, ha nincs rá szükségük. Szünetben nem használhatják, ennélfogva szocális tevékenység folyik.

De amikor szükséges egy-egy órához, akkor elő lehet venni. Az sem világos, hogy kinek a felelőssége, ha a tárolás során valami probléma lép fel a drága eszközökben. 

magyarnarancs.hu: Átgondolatlan a rendelet ezek szerint.

RA: A mobiltelefon-használatot szabályozni kell, de ahogy már mondam, a házirendben. Ez megintcsak az iskolák önállóságának a megnyirbálása. Egyébként érdekes kérdések merültek fel az egyeztetésen, például a zenetanárok esetében, akik nem saját intézményeikben vannak, hanem kitelepülnek. Általában félórás bontásban jönnek hozzájuk a diákok. Egy idegen tanteremben tart valaki mondjuk egy fuvolaórát, akkor ő hova fogja elzárni a telefonokat?

Elhangzott olyan ötlet is, hogy majd a hegedűtokba vagy egy bőröndbe, és akkor majd el lehet vinni egyik teremből a másikba.

Látszik, hogy a rendeletalkotók nem a pedagógusok szemüvegén keresztül nézik az ügyet. 

magyarnarancs.hu: A rendelet nem csak erről szól. Nehéz nem egyetérteni azzal, hogy a cigaretta, kábítószer, energiaital nem való az iskolába.

RA: Teljesen természetes. Ezek eddig is tiltott tárgyak voltak, eddig sem lehetett bevinni iskolákba és közintézményekbe sem. Ahogyan fegyvereket sem.

magyarnarancs.hu: De energiaitalt, cigarettát, sőt még néha alkoholt is bevittek a diákok, illetve bizonyos szúró-vágó eszközöket is, mint mondjuk svájci bicskát.

RA: Ez a rendelet ellenére is elő fog fordulni! Ne gondoljuk azt, hogy ebben lesz változás. Az a diák, aki cigarettázik, továbbra is be fogja vinni az iskolába a cigarettát. A telefonját is beviszi, lesznek „kamutelefonok”, amiket leadnak majd. Ha valaki meg szeretné ezt szegni, akkor meg is fogja.

magyarnarancs.hu: Nem csak a diákok mobilhasználatát korlátoznák, hanem az oktatókét is. Az erről szóló rendelettervezetet augusztus 13-ig lehet véleményezni. Erről mi az álláspontjuk?

RA: Ez roppant megalázó. Diplomás, értelmiségi munkát végző pedagógusok nem a foglalkozások közben intézik a családi ügyeiket. Teljesen természetes, hogy a tanár a saját mobileszközét, laptopját csak az oktatás érdekében használja, ahogyan minden más munkahelyen is. Amennyiben valaki nem így tesz, akkor azért van a főnöke, hogy betartassa vele. Egyébként pont nem az a jellemző, hogy órán magánügyeket intéznek tanárok, hanem fordítva: a saját telefonjukon intéznek munkaügyeket munkaidőn kívül is.

magyarnarancs.hu: Miért kell ezt jogszabályba foglalni? Biztos volt valamilyen célja ezzel a kormánynak.

RA: 

Azt látjuk, hogy kordában akarják tartani a pedagógusokat.

Rendészeti szemlélet uralkodik az oktatásban: szabályozni, ellenőrizni, tiltani. Központi kormányzati utasításokat ellenkezés nélkül végrehajtani. 

magyarnarancs.hu: Van tovább is: a pedagógusoknak a Nemzeti alaptantervből (Nat) is vizsgát kell tenniük.

RA: Ez is ebbe a vonulatba tartozik. Ellenőrizni, szabályozni, vizsgáztatni. Megintcsak roppant megalázó egy értelmiségi szakma számára. Több éve a Nat alapján végzik a pedagógusok a munkájukat, tervezik meg az éves tanrendet. Ez azért is érdekes, mert a Nat-ot időnként felül kell vizsgálni: pont ebben a tanévben lenne ez esedékes. A tervezet szerint szeptember 1-sejétől január 31-ig kell lefolynia a tízórás képzésnek, majd a vizsgának, gyakorlatilag egy olyan dokumentumból, amit pont most kéne átdolgozni.

Inkább arra kéne energiát fektetni, hogy a szakmai szervezeteket, tanárokat kérdezzék meg az elmúlt négy év tapasztalatairól. Nagyon sokat támadtuk a Nat-ot, sok mindenben bebizonyosodott, hogy igazak voltak a kritikák. Nem modern, 21. századi oktatásra készült az alaptanterv sok tekintetben, azzal együtt, hogy vannak jó részei is. Még nem tudjuk, hogy mi az értelme a rendeletnek, de talán a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet (NKE) próbálják helyzetbe hozni, mert az Oktatási Hivatal az NKE-vel közösen végeztetné el a képzést és a vizsgáztatást. 

magyarnarancs.hu: A tervezet értelmében három lehetősége van egy pedagógusnak levizsgáznia a Nat-ból. Mi történik akkor, ha egyszer sem sikerül? 

RA: Erről nincs semmi a tervezetben. Nem tudjuk, milyen hátrányos jogkövetkezménye lesz ennek. Annyit tudunk, hogy a teljesítményértékelési rendszerben ezt fogják figyelni. Valószínűleg ha valaki nem végzi jól el, akkor pontszámlevonás történik. De hogy akkor mi lesz, ha valaki egyáltalán nem csinálja meg, vagy nem sikerül neki, még nem tudjuk. Majd lesz egy újabb látszategyeztetés a minisztériumban, ahol ezt meg lehet kérdezni. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.