Ungváry Krisztiánt egy cikke kifogásolt mondata miatt a Legfelsőbb Bíróság arra kötelezte, hogy 400 ezer forintot fizessen Kolláth Györgynek. Kolláthnak az előző rendszer közigazgatásában magas beosztása volt, s a rendszerváltás után a "ne piszkáljuk a múltat" elvet képviseli - míg Ungváry történészként az ügynökakták nyilvánosságának a híve.
A két éve zajló pereskedés (első szakasza) pár hete zárult le a Legfelsőbb Bíróság ítéletével, de koránt sincs vége: Kolláth György rágalmazás miatt
büntetőeljárást is indított
a történésszel szemben, ráadásul a napokban egy újabb kártérítési pert is kezdeményezett a HVG-ben megjelent Ungváry-cikk miatt.
Amikor a perpatvar kezdődött (2005 elején), a parlamenti pártok szinte egymásra licitáltak, hogy melyikük fog nyilvánosságpártibb ügynöktörvény-javaslatot benyújtani. Úgy tűnt akkor, e téren végre lezárható a pártállami múlt, nem lesz több titkolózás és sumákolás. Miután a Political Capital (PC) intézet nagy csinnadratta közepette közzétette a már ismert besúgók "ügynöklistáját", Kolláth György cikket írt Lemegyünk kutyába címmel a Magyar Hírlapban. Elsőre csupán 19 nevet sikerült összekaparnia a PC-nek - Kolláth ezért blöffnek nevezte az akciót, amit egyébként történészek is dilettánsnak minősítettek. Kolláth azonban a cikkében a titkosszolgálati iratok nyilvánossága ellen érvelve védelmére kelt a tartótiszteknek és hálózati személyeknek, mondván, nem volt bűn besúgónak lenni az átkosban sem. Azt írta, hogy a megfigyeltek nem voltak éppen szeplőtlenek: loptak a munkahelyükről, szerették a bizarr szexet, vagyis nekik sem érdekük az iratnyilvánosság.
Ungváry erre reagált Kolláth és az ügynöknyilvánosság című írásában, amely a Legfelsőbb Bíróságig jutó pereskedéshez vezetett. Ebben egyrészt cáfolja Kolláth György állításait, másrészt ismerteti az alkotmányjogász rendszerváltás előtti szerepvállalását, magyarázni próbálva Kolláth indítékait: "megpróbálok eltekinteni attól, hogy [az iratok nyilvánosságra hozatala ellen] személyes érintettsége vezetheti: 1988-ban bizonyára 'véletlenül' nevezték ki a Belügyminisztérium törvény-előkészítő főosztályának vezetőjévé, és nem azt a feladatot kapta, hogy megteremtse az ügynökök átmentésének jogi feltételeit" - írta a kutató, megemlítve azt is, hogy Kolláth a rendszerváltás idején tagja volt annak a bizottságnak, amely a hálózati iratok 50 évre titkosítását javasolta.
A Fővárosi Ítélőtábla - másodfokon - elutasította Kolláth vagyoni kártérítést és jó hírnevének helyreállítását kérő keresetét, azonban a felperes felülvizsgálati kérelmére a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta a jogerős ítéletet. Az új határozat szerint 400 ezer forint nem vagyoni kártérítést kell fizetnie az alperes történésznek, mert cikkében "való tényeket hamis színben feltüntetve állította, hogy a felperes azért érvel a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala ellen, mert maga is ügynök lehetett, amivel megsértette a felperes személyiségi jogait".
A felek eltérően magyarázzák az ítéletet. Kolláth György teljes győzelemnek tartja a határozatot, nem is kívánt erről nyilatkozni a Magyar Narancsnak, mondván, az önmagáért beszél. Ungváry Krisztián pedig úgy véli, Kolláth nem olvasta végig az ítéletet, hiszen az négy ponton is neki (mármint Ungvárynak) adott igazat, és csak egyben döntött ellene - ami viszont egy félreértelmezés következménye. Ugyanis ő nem azt állította, hogy Kolláth a rendszerváltáskor azért vett részt az ügynökök átmentésében, mert maga is ügynök lett volna, hanem a Belügyminisztériumban betöltött tisztsége miatt, az ott megoldandó feladatokra is tekintettel. "Ez, ha tetszik, súlyosabb vád Kolláth Györgyre nézve" - mondta a történész.
Az alkotmányjogász arra hivatkozva (is) kért kártérítést, hogy több
magas rangú tisztségre
is jelölték, ezeket a jelöléseket azonban visszavonták az Ungváry-cikk miatt, mondván, tisztázza a BM-es múltját. A bírósági tárgyaláson elhangzott: civilek fontolgatták, hogy köztársasági elnöknek "jelöljék", de emellett - állítása szerint - az alkotmánybírói poszt és az ügyvédi kamarai tisztség is elúszott számára.
Noha a Legfelsőbb Bíróság eltiltotta Ungváryt a további jogsértésektől, a történész egy újabb cikkében (Máig volt belügyesek döntenek állambiztonsági iratok nyilvánosságáról, HVG) újabb adalékot tett közzé (többek között) Kolláth György közelmúltjáról; eszerint Kolláth főosztályvezetőként a nyolcvanas évek elején a vele sajtóvitába szálló egyetemi oktatókat megfenyegette, hogy elveszíthetik állásukat, ha nem vigyáznak. Kolláth cáfol és újból perel, Ungváry pedig az egyik érintett, Halmai Gábor alkotmányjogász nyilatkozatával igazolja állítását.
A történész ellen rágalmazás miatt már folyamatban van egy büntetőper is, Ungváry Krisztián azonban, akit Kolláth a sajtópolémiában szellemi kukabúvárnak és bundás hazudozónak is nevezett, nem perli be ellenfelét. "Kolláth stílusa annyira leleplező, hogy ez teljesen felesleges" - magyarázta a Magyar Narancsnak, hozzátéve, hogy már kifizette Kolláthnak a bíróság által megítélt 400 ezer forintot.
Magyar sajátosság lehet, hogy az eddig lelepleződött ügynökök (természetesen nem Kolláth Györgyre gondolunk, mielőtt bárki félreértené) többsége különösebb megbánás nélkül reagált lebukására, sőt széles társadalmi részvét övezte sorsukat (gondoljunk például Szabó Istvánra). A Legfelsőbb Bíróság határozatának indoklásában végre kimondta: "Köztudomású tény, hogy a rendszerváltás előtt a titkosszolgálatok részére végzett ügynöki tevékenység tényének ismertté válása kedvezőtlen társadalmi megítélést eredményez." Érdekes belegondolni, hogy miért védik már 17 éve ennyire a volt ügynökök társadalmi megítélését.
