Péterfalvi Attila: Orbán repülőzése közérdekű adat

  • narancs.hu
  • 2019. március 11.

Belpol

A tao egyértelműen közpénz.

Azzal, hogy kilépett a nyilvánosság elé, közéleti szerepet vállalt, így személyiségi jogai szűkebbek lettek, mint a közéleti szerepet nem vállalóknak, de az iskolai előmenetel mindenképpen személyes adat - jelentette ki Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnöke a Népszavának adott interjúban a beszéde miatt lejárató kampány forgószelébe került Nagy Blankával kapcsolatban.

Péterfalvi azt is hozzátette, hogy "az ízlésének nem felelt meg sem az, ahogy a diáklány nyilatkozott, sem az, ahogy róla nyilatkoztak. De ha kiáll a nyilvánosság elé (...), ahogy azt tette, akkor számolhat azzal, hogy az ő megítéléséhez kapcsolódóan is a véleménynyilvánítás jogával élve esetleg drasztikusabb állítások is megjelennek róla".

Az adatvédelmi hatóság elnöke az interjúban szomorúnak nevezte, hogy az állami hivatalok sok esetben tőlük kérdezik, hogy egy adat közérdekű-e. Ennek a rendszerváltás után ennyi idővel a közszférában evidenciának kellene lennie az ombudsman szerint. Miközben az adatvédelemnél megtanulják a szabályokat az adatkezelők, az információszabadságot nem tanítják tantárgyként a közszolgáknak, akiknek alkalmazniuk kellene. Az információszabadság ügyéhez egyébként véleménye szerint hozzá kellene nyúlni és sok mindenen változtatni, de ezt épp a jelenlegi politikai légkör nem teszi lehetővé.

A tao-pénzek átláthatóságáról elmondta, hogy a törvényben szerepel, hogy a tao-pénzek összesített adata nyilvános. A cégeknek azt meg kell mondani, hogy az előző évben összesen mennyit adtak, azt viszont nem, hogy kinek. Aki pedig kapta a tao-pénzt, például sportegyesület, annak is azt kell megmondania, hogy mennyi pénzt kapott az adott évben. Azt viszont nem kell részleteznie, hogy kitől. "A tao egyébként átengedett költségvetési pénz, és mint ilyen, egyértelműen közpénz".

A Népszava arra is rákérdezett, hogy a közérdekből nyilvános adatok kategóriájába tartozik-e az, hogy milyen külföldi repülőutakon és mekkora összegért vett részt a miniszterelnök, vagy az, hogy ezt ki fizette? Péterfalvi szerint ez attól függ, hogy milyen úton vett részt. A hivatalos utak költsége közérdekű adat. Sőt, ha van összesítés arról, hogy az adott útnak van-e repülőtéri illetéke, vagy mondjuk mennyi kerozin fogyott átlagosan, akkor ezek ugyancsak a közérdekű adatok körébe tartoznak.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.